A honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását kezdeményezi a DK

2022. március 7. – 12:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció – jelentette be Vadai Ágnes, a párt alelnöke egy hétfői sajtótájékoztatón.

Vadai szerint a hétvégén „szintet lépett a kormány pávatánca” az orosz–ukrán háború ügyében. A DK politikusa bírálta Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiskunhalasi lakossági fórumon tett kijelentéseit, ugyanis szerinte Benkő szavai ellentmondtak Orbán Viktor miniszterelnök korábbi állításának.

„Míg a háború első két hetében a miniszterelnöktől folyamatosan azt hallgattuk, hogy a Magyar Honvédség a NATO nélkül is képes biztosítani a magyar emberek biztonságát, Benkő Tibor ennek homlokegyenest az ellenkezőjét állította” – mondta Vadai, aki ezután idézte Benkő szavait: „Szükségünk van arra, hogy a erős honvédség legyen, de arra nem leszünk felkészültek, hogy bárki ellen ezt az országot tudjuk védeni.”

Vadai szerint ez azt mutatja, hogy „teljes fejetlenség uralkodik a kormányban” az orosz–ukrán háborút illetően. Hozzátette: Magyarország biztonságát az stabil és erős EU- és NATO-tagság garantálja.

A DK alelnöke bejelentette, hogy Lukács László és Harangozó Tamás ellenzéki képviselőkkel együtt kezdeményezi a honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását, annak érdekében, hogy tisztázzák a honvédelmi miniszter szavait. „Hogy megtudjuk, mi a magyarázata annak, hogy a Magyar Honvédség mégsem tudja megvédeni az országot, ahogy azt korábban a miniszterelnök állította” – mondta Vadai.

Benkő Tibor kiskunhalasi lakossági fórumáról ebben a cikkben írtunk bővebben. A Telex a fórum után interjút is készített a miniszterrel.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!