Közmunkások vitték ki Navracsics Tibor lakossági fórumának meghívóját Zalahalápon

2022. február 23. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

A helyi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz (OEVB) fordult Rig Lajos, az ellenzéki összefogás Veszprém megye 3-as választókerületének képviselőjelöltje, mert szerinte Zalahaláp polgármestere törvénytelenül utasította arra a település közmunkásait, hogy munkaidőben fideszes kampányanyagokat szórjanak a postaládákba – mondta Rig a Telexnek.

A jobbikos politikus kedden osztott meg egy videót a Facebook-oldalán, amelyen az látszik, hogy két – kitakart arcú – személy Navracsics Tibor helyi lakossági fórumáról szóló értesítő szórólapokat dob a postaládákba. Rig a Telexnek azt mondta, a videót kedden délelőtt, Zalahaláp településén készítette. A felvételen szereplők Rig kérdésére azt válaszolták, hogy az önkormányzatnál dolgoznak, és azt mondták, a polgármester, Bedő Lajos Sándor bízta meg őket ezzel a feladattal. Rig ezután azt kérdezte tőlük, tudják-e, hogy ez bűncselekménynek minősül, mire az egyik közmunkás azt válaszolja: „Hát, ha ezt adták ki, ezt kell csinálni”.

Rig szerint a szórólapok nem egyszerű meghívók voltak Navracsics csütörtöki fórumára, hanem kampányanyagok, amit nem lehetne munkaidőben a közmunkásokkal kihordatni. A képviselőjelölt a Telexnek azt mondta, az eset után megpróbálta felvenni a kapcsolatot Zalahaláp független polgármesterével, de ez nem jött össze, mert nem volt a hivatalában.

Bedő Lajos Sándor később a Facebook-oldalán reagált a videóra. Azt írta, „akarata ellenére próbálják belerángatni a politika mocsarába”. „A videóban megjelenített fideszes szórólap egy lakossági tájékoztató meghívója, amit eddig bármikor bárkinek kihordattam részrehajlás nélkül a településen. (…) Nemcsak a meghívó kihelyezését, hanem a művelődési ház biztosítását is megoldottuk az igények szerint eddig bárkinek. Ezt elsősorban a lakosság kellő tájékoztatása miatt tettük meg, politikai részrehajlás nélkül” – írta Bedő.

„Az ilyen előzmények miatt mondtam igent a Fidesz felkérésére a helyszín biztosítására. A rendezvényre a meghívót plakátolással oldották meg a település több pontján. Ezt én nem tartottam elégséges tájékoztatásnak a lakosság részére, így került sor a meghívó nyomtatására. Erre a Fidesz részéről senki sem kért fel, saját belátásom szerint cselekedtem. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a közmunkások hordták ki, mint minden rendezvény, és egyéb meghívót” – írta a polgármester, aki azt is kiemelte, hogy a Fidesz helyi jelöltje, Navracsics Tibor eddig még egyszer sem járt Zalahalápon.

„Nem tettem le semmilyen hűbéresküt, mégis több pályázatot is nyertünk az utóbbi időben. A választásokon induló képviselőjelölteknek, pártoknak felajánlom a művelődési házat helyszínként, a rendezvényre a meghívó elkészítését, kihordását pártsemlegesen! Szórólapozást nem! Ez az ajánlat természetesen Rig Lajos országgyűlési képviselő úrnak is áll” – írta Bedő, aki később arról posztolt, hogy annak idején a volt Jobbik-elnök, Vona Gábor lakossági fórumának meghívóját is közmunkások hordták ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!