92 millió forint adomány érkezett 10 nap alatt Márki-Zay Péter kampányára

2022. február 13. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt tíz napban 92 millió forint adományt kaptak, és 10 ezren jelentkeztek aktivistának „a kormányváltás segítésére”, írja a miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter Facebook-oldalán.

Mint arra Márki-Zay posztjában kitért, az átlag adomány összege 8 000 Ft. Ahogy ő fogalmazott, ebből

„pontosan látszik, hogy ez tényleg a változást akaró, hétköznapi emberek adományaiból tevődik össze.”

Arra is kitért, hogy az adományt arra fogják használni, hogy „megszabadítsuk az országot a fideszes kiváltságosoktól, és kezeljük az egyre súlyosbodó megélhetési válságot.”

Márki-Zay korábban azt mondta, hogy bárkitől elfogad pénzt, bárki szabadon utalhat a kampányszámlájukra, amíg az adományozó nem lesz jogosan bűncselekménnyel vádolható, vagy amíg nem derül ki, hogy a pénz bűncselekményből származik. Azt is mondta, „ha Orbán Viktor maga személyesen utalna a kampányszámlámra, én azt is örömmel veszem”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!