Versenyt posztolnak a pártok, hogy ki, milyen gyorsan gyűjtötte össze az aláírásokat

2022. február 12. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Elsőként gyűjtöttük össze a választókerületben az 500 ajánlást, hogy indulhassak az országgyűlési választásokon”

„Néhány óra alatt összegyűjtöttük a szükséges ajánlások közel négyszeresét, az aláírásokat már le is adtam, elsőként a jelöltek közül”

– két átlagos szombati poszt a kampánykezdetről: az első az egyesült ellenzéktől induló Jámbor Andrástól, a második a fideszes Sára Botondtól.

A jelöltek sorra jelentik be a gyorsan, elsőként, sokszoros mennyiségben begyűjtött aláírásokat, Hajnal Miklós, a Momentum alelnöke arról számolt be, hogy a szükséges ötszáz aláírás két óra alatt meglett.

Hiszékeny Dezső csak délután adja le az aláírásokat, de mindenkit biztosított arról, hogy valójában már összegyűlt a szükséges mennyiség, ám még folytatják a gyűjtést.

Arról, hogy kik indulnak a Fidesz és az egyesült ellenzék részéről a 106 egyéni választói körzetben, ezen a térképen tájékozódhat, ha a kurzort a körzetre viszi. A színek azt jelzik, hogy 2018-as országgyűlési választásokon melyik párt szerezte meg az adott egyéni körzetet:

A Baján induló fideszes Zsigó Róbert parlamenti államtitkár is tudatta, hogy már megvan az ötszáz aláírás, de folytatja a gyűjtést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!