Saját költségén közvetíti a polgármester a tatabányai közgyűlést, miután a fideszes többség lemondott a tájékoztatásról

2022. január 20. – 10:59

Másolás

Vágólapra másolva

Saját költségén közvetíti saját Facebook-oldalán a tatabányai polgármester a város közgyűlését, miután a fideszes többségű testület úgy döntött, hogy az önkormányzatnak minden kötelezettséget fel kell mondania a városnak év végéig, ami a lakosság tájékoztatását szolgálja.

A fideszes kezdeményezésre hozott döntés a tájékoztatásra vonatkozó költségekről érinti az összes információs felületet: honlapot, közösségi médiát, online újságot, közgyűlési közvetítést.

„Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere nem rendelhette meg sem a közgyűlés televíziós közvetítését a Tatai Körzeti Televíziótól, sem az online közvetítést az Önkormányzati TV-től. A közgyűlés ülését emiatt az önkormányzat hivatalos felületein nem tudja élőben követni a lakosság” – állt a közös ellenzéki közleményben.

Az ellenzéki támogatással 2019-ben megválasztott Szücsné Posztovics Ilona így saját Facebook- oldalán tette elérhetővé csütörtöktől az önkormányzat üléseit.

A tájékoztatást ellehetetlenítő fideszes kezdeményezéssel szemben támogatásáról biztosította a polgármestert Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely. Az ellenzék közös kormányfőjelöltje és a főpolgármester közös nyilatkozatban állt ki a tatabányai városvezető mellett.

„Ahogyan mi kiállunk a polgármesterasszony mellett, úgy álljanak ki önök is közös szabadságunk mellett” – mondta a videóban Márki-Zay. Karácsony szerint ismét látszik, hogy a Fidesz nem tud különbséget tenni a propaganda és a tájékoztatás között.

Szücsné Posztovics Ilona a videóban arról beszélt, hogy „áruló, átszavazó képviselőkkel” érték el az önkormányzat fideszes képviselői, hogy megszűnjön a Jó Szerencsét! Tavaly pedig szűk keretek közé szorították azzal is, hogy „semminemű kötelezettséget nem vállalhatok lakossági tájékoztatás tekintetében” – mondta a polgármester.

A decemberi döntés itt olvasható.

Tatabányán a polgármesterrel együtt nyolc közös ellenzéki képviselője van az önkormányzatnak, velük szemben 8 fideszes képviselő áll, egy képviselő pedig a Mi Hazánk színeiben kapott mandátumot. 2014-ben 11-6 volt a Fidesz javára, aki akkor még polgármestert is adhatott, de a város polgármesteri posztját több más megyei jogú városéval együtt a Fidesz 2019-ben elbukta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!