Hivatalos, hogy a fideszes Németh Zsolt újra megpróbálkozik a budafoki egyéni körzet megszerzésével

2021. december 14. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti 18. sz. országgyűlési egyéni választókerület közgyűlése országgyűlési képviselőjelöltnek jelölt – közölte Facebook-oldalán Németh Zsolt. A kormánypárt külpolitikusa már nem először képviselőjelölt Budfok-Budatétén körzetében, ám 2018-ban még Molnár Gyulától kapott ki.

2022-ben azonban, mint megírtuk a momentumos Tóth Endre lesz az ellenfele, aki az ellenzéki előválasztáson győzedelmeskedett a választókerületben, így ő a hat összefogó ellenzéki párt közös jelöltje.

A választókerületben egyébként már az előválasztás is izgalmas volt, hiszen a momentumos budafok-tétényi önkormányzati képviselő mindössze 73 szavazattal előzte meg Molnárt, és mivel nagyok sok érvénytelen szavazat is volt, ezért újraszámolták a szavazatokat a választókerületben. Molnár Gyula 2018-ban ellenzéki koordináció nélkül győzte le a Fidesz külpolitikusát, Németh Zsoltot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!