Márki-Zay: Orbán Viktor első kormánya volt a legjobb

2021. december 3. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyobb esélyt lát Márki-Zay Péter Lázár János helyi legyőzésére, mint az ellenzék győzelmére a Fidesz ellen. Az Index kérdezte a Csongrád-Csanád megye 4. választókerületi esélyekről, ahol egyéniben Lázárral csap össze az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. „Ha az ellenzék országosan is győzni tud, amiért folyamatosan dolgozunk, akkor biztos, hogy Lázár Jánost is meg fogom verni itt helyben. De ha mégis úgy alakulna, hogy én kikapok tőle, de az ellenzék győz országosan, én kibékülnék ezzel a szcenárióval is” – tette hozzá Márki-Zay.

Márki-Zay Péter a budapesti Madách téren 2021. október 10-én – Fotó: Huszti István / Telex
Márki-Zay Péter a budapesti Madách téren 2021. október 10-én – Fotó: Huszti István / Telex

Az interjúban szóba került Donáth Anna Telexnek adott nyilatkozata is. A Momentum új elnöke azt mondta, nem tudnak azonosulni Márki-Zay migránsszámlálójával, de a miniszterelnök-jelölt több más megnyilvánulását is kritizálta.

Márki-Zay szerint sokszínű az ellenzék, sok mindenben nem értenek egyet, egy csomó mindenben ő sem ért egyet Donáth Annával, de ez így van jól. „Sokpárti koalíciós kormányzásra készülünk, amiért kritizálnak is minket a fideszesek, de ez önmagában érték. 2010 óta ugyanis egy egypárti kormányzás zajlik Magyarországon, ez pedig nem jó. Nincs kontroll, nincs kompromisszum, bármilyen ostobaságot kritika nélkül át lehet verni a parlamenten” – mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, majd úgy fogalmazott:

„Orbán Viktor első kormánya volt a legjobb, 1998 és 2002 között. Az tényleg egy koalíciós kormány volt, és akkor nem volt kétharmada. Pont a koalíció és a kompromisszumkészség az, amitől az sokkal sikeresebb volt, mint a mostaniak.”

Arról is beszélt, hogy soha egyetlen forint közpénzt nem kapott a kampányaira, mindig magántámogatásokból kampányolt, és az egyetemisták ezer forintos támogatása ugyanolyan fontosak a számára, mint Bige László vagy Bojár Gábor néhány milliós összege. Állítása szerint a két milliárdos vállalkozó nem kért semmit a támogatásért cserébe, és nem is kapnának semmit ezért. „Egy ígéretünk van, hogy egy tisztességes, európai jogállamot fogunk felépíteni” – fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester, hozzátéve, bárki legálisan utalhat a kampányszámlájára, és úgy véli, az ő függetlenségét pont ez adja.

Még Mészáros Lőrincet sem akadályozza meg semmi abban, hogy átutaljon ötmillió forintot a kampányszámlára, Márki-Zay azt mondja, nem fogja visszaküldeni neki.

„Ez engem egyáltalán nem fog megakadályozni abban, hogy a nála lévő állami vagyont, amelyhez esetleg igazságtalan módon jutott hozzá, azt a nemzet számára visszaszerezzük a kormányváltás után” – tette hozzá.

Kérdezték arról, hogy elfogadná-e az ellenzék esetleges választási vereségét. „Azt elfogadom, hogy ebben az országban nagyon sok Fideszre szavazó ember van, de azt nem fogadom el, hogy itt lehet lopni, karaktergyilkolni, hogy ukrán szavazókat hoznak be tömegével. Hogyan lehetne ezt elfogadni? Nyilvánvalóan tisztességes ember nem fogja elfogadni a sorozatos választási csalásokat, a hazug, lejárató kampányt.”

„Hogyan fogadnék el bármilyen választási eredményt legitimnek ilyen feltételek között?”

Ettől függetlenül az erőszakmentességre helyezné a hangsúlyt, ha utcára vinné az embereket. „Attól, mert valaki radikális, még nem erőszakos. Nekünk erőszaktól mentesen kell radikálisnak lennünk a bűnnel szemben. Ez az a keresztényi minta, amit mi követünk” – fogalmazott Márki-Zay az interjúban, amit teljes terjedelmében itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!