Lehetnek Moszkvában magyar állambiztonsági iratok, ügynöklistát viszont nem őriznek az orosz levéltárakban

A közbeszédben ügynökakták néven emlegetett állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozásával megint előkerült az az elmélet, miszerint Moszkvában is őrizhetnek fontos iratokat, sőt, az egyetlen hiteles ügynöklista is ott található. Ez a téma akkor is előkerült, amikor Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója az aktanyilvánosságról tartott sajtótájékoztató első felében körbevezette a levéltár raktárában Magyar Péter miniszterelnököt és más kormánytagokat. Megmutatatta nekik a különböző irattípusokat, és elmagyarázta, hogy milyen információkat tudhatunk meg belőlük. Egy ponton Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter megkérdezte: lehetséges-e, hogy a szovjetek vagy az oroszok elvittek dossziékat Magyarországról, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felvette, hogy a hiányzó dokumentumok is ott lehetnek.
Annyiban ez jogos felvetés, hogy a fennmaradt állambiztonsági nyilvántartás valóban hiányos, rengeteg irat és adat tűnt el az elmúlt évtizedek alatt. Sokat egyszerűen megsemmisítettek, például 1956-ban vagy a rendszerváltást megelőzően, más iratokat pedig lehet, hogy elloptak. Kutatások szerint a Rákosi- és a Kádár-rendszerben összesen 150-160 ezer hálózati személy működött, az úgynevezett beszervezési dossziékból – amik a legtöbbet árulnak el egy személy állambiztonsági munkájáról – viszont csak 9 ezret őriz az ÁBTL.
Ehhez jön még az, hogy a most nyilvánosságra hozott iratokból (6-os kartonok, B-naplók, a mágnesszalagok adatai) sem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ki volt ügynök és ki az, aki csak az állambiztonság látómezejébe került. Ráadásul azoknak a neve sem feltétlenül szerepel a már nyilvános iratokban, akiknek korábban bebizonyosodott az állambiztonsági múltja. Mindeközben az állampolgárok érthető módon szeretnének tisztán látni és egyértelmű válaszokat kapni. Ez így együtt rengeteg találgatásra adhat okot, nem csoda, hogy elkezdtek terjedni a konteók is.
Visszatérve Tarr Zoltán kérdésére: az ÁBTL főigazgatója azt válaszolta, hogy szerinte nem legenda, hogy Moszkvában is lehetnek iratok. 1945-től kezdve minden fontosabb pozícióban jelen voltak a szovjet tanácsadók, így az állambiztonságnál is, ott pedig minden fontos irathoz hozzáférhettek. Azt viszont nem tudják, hogy ezek közül mit juttattak el Moszkvába, de a főigazgató úgy gondolja, hogy az oroszországi levéltárak fontos információforrások lehetnek.
Később a sajtótájékoztatón is előkerült ez a téma. Egy újságírói kérdésre még annyit mondott el a levéltár főigazgatója, hogy az orosz-ukrán háború 2022-es kitörése előtt léteztek moszkvai szakmai kapcsolataik, de az elnöki és katonai levéltárak a külföldi kutatók számára addig is zártak voltak. Oroszországban a levéltári szolgáltatás a külpolitikai propaganda része, a Szovjetunió II. világháborús szerepének megkérdőjelezése pedig büntetőjogi kategóriának számít. Nem lehet például kutatni a megszálló szovjet csapatok tevékenységét. Korábban működött egy szovjet-magyar levéltári bizottság is, a másik fél akkor sem volt igazán együttműködő. Egyszóval kevés eredménnyel járna, ha a kutatók be is jutnának oroszországi levéltárakba, az orosz-ukrán háborúval pedig végképp elveszett annak az esélye, hogy megismerjék a kint őrzött iratokat.

Két okból terjedhetett el, hogy Moszkvában őrzik a teljes ügynöklistát. Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök 2014-ben, a Soltvadkerten rendezett 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón azt mondta: szerinte az egyetlen hiteles ügynöklista jelenleg is Moszkvában van, a magyar történészek is csak akkor ismerhetik meg a teljes igazságot, ha ott feloldják a titkosítást. Azt is hozzátette, hogy amit ezekkel a dokumentumokkal Magyarországon műveltek, az szégyenteljes, mert „ebbe betettek, ebből kivettek, egy részét pedig megsemmisítették.”
Szintén ezt a teóriát erősíthette Simicska Lajos, aki 2015-ben, az Orbán Viktorral való összeveszése után adott dühös interjúinak egyikében a Mandinernek arról beszélt, hogy a Fidesz vezetője feltehetően ügynök volt, Moszkvában pedig még meglehetnek Orbán jelentései. A következő párbeszéd hangzott el a Mandiner munkatársa és Orbán régi barátja között:
- Kikérte az önről szóló jelentéseket?
- Utánanézettem. Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert a saját szememmel láttam az aktát 22 évesen, a saját fülemmel hallottam a rólam szóló jelentéseket az őrnagy szájából.
- A rendszerváltáskor sok akta eltűnt.
- Budapesten, igen. Van azonban egy másik város, ahol minden meglehet.
- Moszkva?
- Pontosan.
- Arra céloz, hogy ott megvannak a mai miniszterelnök egykori jelentései, s ezzel zsarolhatja őt Putyin?
- Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon. Ez biztos. Én meg – az elmúlt egy év történései után – nem tudom már, kiről mit gondoljak.
Ahogy látható, Simicska semmivel sem támasztotta alá állításait, valójában még azt sem állította teljes bizonyossággal, hogy Orbán Viktor ügynök volt és jelentett róla. A moszkvai szálra pedig végképp nem hozott bizonyítékot. Ami bizonyossággal állítható, hogy Orbán Viktorról a katonai elhárításnál készült akta, de a volt kormányfő beszervezésére nincs bizonyíték.
Németh Miklóst 12 éve megkérdezték, hogy mire alapozza állításait. A régi Indexnek arról beszélt, hogy amikor „kipateroltatta a belügyből a szovjet tábornokokat”, egy héten át „tonnaszám pakolták kamionokra az irataikat”. A szovjet tábornokok alatt a szovjet tanácsadókra gondolt Németh. Tehát szerinte az történt, hogy amikor a szovjet tanácsadók magukkal vitték az aktákat, azok között biztosan ott voltak a III. főcsoportfőnökség dokumentumairól készült másolatok is.
Erre akkor reagált Ungváry Krisztián történész, az állambiztonsági múlt egyik legismertebb kutatója is. Azt mondta: Németh Miklósnak már abban sincs feltétlenül igaza, hogy ezek a másolatok biztosan meglennének Moszkvában. A magyar ügynökaktákban egy csomó olyan adat is lehetett, ami valószínűleg nem érdekelte a szovjet vezetést. „Az persze, hogy például a NATO-szerveknél milyen operatív tevékenységet folytattak a magyar ügynökök, nyilvánvalóan fontos volt a szovjeteknek, erről valószínűleg tényleg tudnak. De valószínűleg Washingtonban is vannak erről adatok” – fogalmazott a történész.
Ungváry a kamionos anekdotát is irrelevánsnak tartotta, mert a hálózati nyilvántartások már elektronikusan is léteztek, egy aktatáskában elfértek volna. Ungváry szerint Németh Miklós azon állítása is valószínűtlen, hogy az állambiztonsági iratokból csak úgy kivettek vagy hozzáadtak ahhoz embereket.

Ungváry azt is elmondta a régi Indexnek, hogy a beszervezési kartonok megbízhatatlanságáról szóló pletykák terjesztői általában azt használják ki, hogy a köznyelv úgy kezeli az állambiztonsági iratokat, mintha ügynökök egyetlen nagy listájáról lenne szó. Valójában egyetlen embernek több dossziéja és kartonja is volt, és ezeket fizikailag is különböző helyeken tartották. Azt most is látjuk, hogy egy-egy személy neve több különböző irattípusban is feltűnhet. Ha valaki meg szerette volna hamisítani a nyilvántartást, négy-öt helyen kellett volna hozzáférnie.
Ungváry Krisztán például erre az esetre hivatkozva nevezte kevésbé megbízható szereplőnek Németh Miklóst, aki azzal állt elő nemrég, hogy 1990 márciusában látta Orbán Viktor három, kézzel írt jelentését, amiket katonatársairól adott a katonai titkosszolgálatnak.
Moszkvában tehát valószínűleg nincs olyan ügynöklista, amilyenről például Németh Miklós beszélt. És hogy miért nem? „A minisztériumoknál, a hadseregnél és a fontosabb üzemeknél dolgozó szovjet tanácsadók bármilyen irathoz hozzáfértek, ha akartak” – mondta a Telexnek Rainer M. János Széchenyi-díjas történész. A korszak kutatója szerint nem volt szükség arra, hogy megszerezzék a teljes magyar hálózati adattárat.
Annak azonban, hogy milyen iratokhoz férhettek hozzá, nem sok nyoma maradt, mondta a történész. Volt ugyan egy magyar-szovjet közös adatbázis, az viszont a célszemélyekre, vagyis a rendszer ellenségeire vonatkozott, nem pedig azokra, akik együttműködtek az állambiztonsággal. Rainer M. János abban viszont egyetért az ÁBTL főigazgatójával, hogy akár Moszkvában is lehetnek állambiztonsági iratok.
Ezen az állásponton van Ungváry Krisztián is. A kutató a Telexnek azt mondta: szerinte bárhol lehetnek állambiztonsági iratok, akár Moszkvában is, de hogy mik lehetnek azok, arról nincsenek információink. A szovjet összekötők ugyan termelhettek iratokat, ők azonban elsősorban kémelhárítással és hírszerzéssel foglalkoztak. A belső elhárítás nem az ő asztaluk volt. Nem valószínű, de elképzelhető, hogy a szovjetek lementették a magyar hálózati adatbázist, bár ezt a CIA is ugyanúgy megtehette volna.
Rainer M. János úgy látja: azért terjedhetett el, hogy Moszkvában őrzik a teljes magyar ügynöklistát, mert pótolhatatlanul hiányos az iratanyag. Másrészt már a kezdetektől fogva nehézkes volt a magyar-szovjet kapcsolatok kutatása, Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével pedig teljesen el is lehetetlenült, és mindez egy csomó találgatást indíthatott el.
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.