Ami tudható: Orbán Viktorról a katonai elhárításnál készült akta, de a volt kormányfő beszervezésére nincs bizonyíték

A Fidesz elnökének feltételezett ügynökmúltja a rendszerváltás óta újra és újra felmerülő téma, ami rövid időre izgalomban tartja a magyar nyilvánosságot. Már a kilencvenes években előkerült egy rejtélyes 6-os karton fedőlapja, rajta Orbán Viktor adataival, aminek az eredetijét és az értékesebb információkat tartalmazó hátlapját sosem látta senki. A katonai titkosszolgálatnál viszont ma is megvan Orbán úgynevezett A-kartonja, amely a volt miniszterelnök mint egykori társadalmi kapcsolat adatait rögzíti.
Hogy mindez mennyiben bizonyítja Orbán Viktor ügynökmúltját és egyáltalán milyen valós iratokat ismerünk a beszervezéséről, azt Rainer M. János történésszel és Nagy-Csere Áronnal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) munkatársával jártuk körül.
Már 1989-ben előkerült a vád, hogy Orbán Viktor az állambiztonság beépített embere volt, majd erőteljesebben 1998-ban, a parlamenti választási kampány idején merült fel újra, hogy Orbán Viktor a nyolcvanas években ügynökként jelenthetett. 1998-ban ugyanis néhány külföldi hírügynökség budapesti irodája postai küldeményként kapta meg egy olyan titkosszolgálati nyilvántartási, azaz 6-os karton másolatát, amelyen Orbán Viktor neve mint az állambiztonsági szervek hálózati személye szerepelt. A kartonnak azonban csak az első oldala volt látható, ami már önmagában problémás volt. A 6-os kartonokat ugyanis nemcsak a tényleges ügynökökről, de azokról is kiállították, akiknek meghiúsult a beszervezése, ezzel tehát önmagában nem volt igazolható, hogy sikerült-e beszervezni a fiatal Orbánt. És akkor az irat valódiságáról még nem is beszéltünk.
A téma aztán a 2002-es kormányváltás után ismét felerősödött, amikor jött Medgyessy Péter D-209-es ügye, és kiderült, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány miniszterelnöke titkos kémelhárító volt a Kádár-rendszerben. Míg a Fidesz és a jobboldal hevesen támadta emiatt Medgyessyt, a kormánypárti oldal válaszul azt követelte, hogy jobboldali politikusok, köztük Orbán Viktor múltját is világítsák át. Orbán ekkor hozzájárult ahhoz, hogy a Mécs Imre vezette múltfeltáró bizottság megvizsgálja a róla szóló egykori titkosszolgálati iratokat, miközben az akkori sajtótitkára hangsúlyozta, hogy a korábbi kormánya minden tagja átesett a legszigorúbb, C típusú átvilágításon, ebből pedig az derült ki, hogy nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot. A bizottság végül az Antall-kormányban 5, a Horn-kormányban 2, az első Orbán-kormányban 4, a Medgyessy-kormányban pedig egy érintettet talált – Orbán Viktor nem volt köztük.
Orbán aztán 2005-ben először hozta nyilvánosságra a megfigyeléséről készült iratokat – azokat, amelyeket a keddi bejegyzésében is közzétett. Ebben az olvasható: „Dr. Orbánt 1982-ben beszervezési célból tanulmányozta a BM III/III-2 osztálya, de beszervezésétől elálltak”. A beszervezési kísérletről akkor azt mondta, titkos ügynökök felderítették a kapcsolatait, környezettanulmány is készült róla, és mivel nem tudták beszervezni, a későbbiekben megfigyelték, követték, a lakásukat bepoloskázták.
Orbán mint társadalmi kapcsolat
A 2005-ben Orbán által nyilvánosságra hozott iratok között szerepelt az az A-karton, amelyet a katonai elhárítással foglalkozó ügyosztály állított ki, és amit Orbán a maival együtt harmadszor tett közzé. Ez alapján kiderült, hogy a zalaegerszegi sorkatonasága idején, 1981-től a katonai titkosszolgálat, azaz a III/IV-es csoportfőnökség társadalmi kapcsolata volt a leszereléséig. A kapcsolat létesítésének célja a dokumentum szerint „az államellenes és a hatáskörünkbe utalt más bűncselekmények, valamint a HKSZ-t (harckészültség) károsan befolyásoló jelenségek felderítése.”
Rainer M. János kérdésünkre azt mondta, a társadalmi kapcsolatokat a beszervezett ügynökökkel ellentétben nem kötelezték együttműködési nyilatkozat aláírására, így nincs róluk beszervezési dosszié sem, ezzel együtt nem szerepelnek a Belügyminisztérium állambiztonsági nyilvántartásában, 6-os karton sincs róluk.
Orbán A-kartonja viszont jelenleg is megvan az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL). A levéltár munkatársa, Nagy-Csere Áron azt mondta: ezen a kartonon mindössze Orbán személyes adatai szerepelnek, semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, más írásos nyoma amúgy sem nagyon volt a társadalmi kapcsolatok együttműködéseinek. Nagy-Csere Áron szerint Orbán A-kartonja ma már nem jelent újdonságot, azt többször kiadták, mikor közszereplők hálózati múltjának felderítése miatt kikérték.

Ungváry Krisztián a 2017-ben megjelent A szembenézés hiánya című könyvében is arról írt, hogy a katonaságnál a nyilvántartásba vétel tömeges volt, sokan azt sem tudták, hogy kartont állítottak ki róluk. Rainer M. János szerint a társadalmi kapcsolat és a beszervezés eleve két markánsan különböző hálózati tevékenység volt, és az utólagos erkölcsi megítélésük is egész más.
„Amikor egy tapasztalatlan, szinte még gyerek fiú bekerül a hadseregbe, ami eleve a presszúra és a megtörés színhelye, és az előjárójától parancsot kap arra, hogy jelentsen neki a körletben uralkodó hangulatról, vagyis legyen a társadalmi kapcsolata, az nem az a szituáció, amikor választhat. A beszervezést viszont vissza lehetett utasítani, mert arra már nem lehetett parancsot adni” – magyarázta Rainer M., majd megjegyezte, hogy ő ugyan korábban, a 70-es évek közepén volt katona 18 éves korában, és vele nem próbálkoztak a hálózatok, de ez puszta szerencse kérdése volt.
De akkor mi a helyzet a Fidesz elnökének állítólagos 6-os kartonjával?
„Nincs és nem is volt nálunk Orbán Viktor 6-os kartonja, ha létezik egyáltalán – zárta rövidre Nagy-Csere Áron. – Én is azt tudom mondani, amit Ungváry Krisztián: semmi nem bizonyítja, hogy Orbán Viktor ügynök volt, nálunk legalábbis semmilyen erre utaló irat nincs.”
Az 1998-ban a két választási forduló között a hírügynökségek budapesti irodáihoz került állítólagos orbáni 6-os kartonról mindenesetre szakértők már akkor azt állították, hogy annak valódiságát semmi nem bizonyítja, gyaníthatóan hamisítvány.
Nagy-Csere Áron azért megjegyezte: szerinte ha egy magyar miniszterelnökről létezett volna ilyen dokumentum, „annak a miniszterelnöknek nagyon gyenge képességűnek kellett volna lennie ahhoz, hogy ne gondoskodjon a megfelelő őrzéséről”. Kérdésünkre, hogy valóban elképzelhetőnek tartja-e, hogy ilyesmi megtörtént, Nagy-Csere azt válaszolta: ezt nem állítja, csak azt, hogy ha lenne ilyen irat, egy hatalmon lévő miniszterelnök feltehetően megpróbálta volna azt biztonságba helyezni.
Erre utalgatott Simicska Lajos is, aki 2015-ben, az Orbánnal való összeveszése után adott dühös interjúinak egyikében a Mandinernek arról beszélt, hogy a Fidesz vezetője feltehetően ügynök volt, Moszkvában pedig még meglehetnek Orbán Viktor jelentései.
Simicska akkor azt mondta, hogy katonakorukban Orbán odament hozzá azzal, hogy „figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad”. Simicska visszaemlékezése szerint erre azt válaszolta, hogy nincs harag, majd együtt kitalálják, hogy pontosan mit jelentsen. Orbán aztán a leszerelőbulijukban árulta el Simicskának, hogy ténylegesen be akarták szervezni, de nem írt alá nekik. Az Orbánnal súlyos konfliktusba került Simicska 2015-ben a Mandinernek azt mondta: harminc éven át elhitte a barátjának, hogy így történt, de már nem tudja, mit gondoljon.
Több mint tíz év elteltével ehhez érkezett egy újabb adalék meglepő helyről. Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök azt állítja, hogy 1990 márciusában látta Orbán Viktor három, kézzel írt jelentését, amelyeket katonatársairól adott a katonai titkosszolgálatnak. A papírokat elmondása szerint Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter mutatta meg neki. Mindez Panyi Szabolcs újságíró most megjelenő könyvében olvasható. A könyvben szerepel az a feljegyzés is, amelyet erről Németh idén szeptemberben átadott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
Orbán Viktor kedden azt közölte: a sorkatonai szolgálata alatt ugyan valóban megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, ellenzéki fiatalként pedig éppen őt és a feleségét figyelte meg az állambiztonság. Németh Miklós állításait erősen aggályosnak tartja az állambiztonsági múlt egyik legismertebb kutatója, Ungváry Krisztián is. Szerinte az egyetlen „bizonyíték” Orbán állítólagos beszervezésére az, hogy „Németh Miklós látott valamit, aminek tartalmát, kontextusát vissza sem tudja adni rendesen”. A történész arra is emlékeztetett, hogy Németh kevésbé tekinthető megbízható szereplőnek, mivel korábban is tett olyan állításokat, amelyek szerinte könnyen cáfolhatók voltak, például hogy a teljes magyar ügynöklista csak Moszkvában lelhető fel.
Ungváry egy másik keddi posztjában arról írt, hogy ha Németh Miklós látta is Orbán Viktor állítólagos jelentéseit, akkor felmerül a kérdés: hogyan kerülhetett erre egyáltalán sor. „Az állambiztonsági operatív nyilvántartás és irattár ugyanis nem egy önkiszolgáló bolt, ahonnan a mindenkori miniszterelnök kedve szerint szemezget. Sőt, még az egyes szolgálatok vezetőinek sincsen joga ahhoz, hogy ehhez asszisztáljanak. Németh Miklós most azzal került be a hírekbe, hogy törvénytelenül tekintett be titkosszolgálati dokumentumokba, amit neki törvénytelenül adtak át” – írta a történész.
Ungváry szerint tehát semmi nem utal arra, hogy Orbán szorosabb együttműködést alakított volna ki az állambiztonsággal. Ha viszont szerinte mégis igaz az, amit Németh Miklós állít, akkor Németh súlyos törvénytelenséget követett el, amit az sem ment, hogy ezt csinálta 1990 előtt és részben 1990 után is a magyar politikai elit. Végül azt írta: „Ennek lesz most vége azzal, hogy az állambiztonsági iratok oda kerülnek ahová valók: a levéltárba. Vége a zsarolási adatbanknak.”
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.