Ungváry Krisztián: Németh Miklós törvénytelenül tekintett be titkosszolgálati dokumentumokba
Ungváry Krisztián újabb bejegyzésben reagált arra, hogy Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke azt állítja, láthatta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit – erről az egykori politikus Panyi Szabolcs újságírónak beszélt. Ungváry kedd esti posztjában azt írta, Németh állítása valójában botrányos, mivel olyan dokumentumokhoz fért hozzá, amihez nem lett volna joga.
A történész azt írta, hogy az állambiztonsági operatív nyilvántartáshoz a miniszterelnök sem férhet hozzá kedve szerint, sőt még az egyes szolgálatok vezetőinek sincsen joga ahhoz, hogy ehhez asszisztáljanak. „A hálózati személyek nevét konkrét operatív érdek nélkül kiadni törvénysértés” – fogalmazott.
Azt is kifejti Ungváry, hogy Németh Miklósnak volt 36 éve arra, hogy a nyilvánosság előtt beszámoljon erről a gyakorlatról és ezzel kapcsolatos morális és büntetőjogi felelősségéről, de nem tette. Hozzátette: „Mélyen hallgatott arról a rendszerről, amelynek kedvezményezettje volt. Hallgatott 1995-1998 között is, holott akkor épp szociálliberális kormány volt hatalmon, és lehettek volna szövetségesei abban, ha iratnyilvánosságot akar.”
Ungváry Krisztián úgy véli, hogy emiatt most egy jogi eljárásnak kellene következnie, ha ez nem évült volna el, nemcsak az egykori miniszterelnök ellen, hanem azzal szemben is, aki ezeket az iratokat átadta neki.
A történész korábban azt írta az üggyel kapcsolatban, hogy továbbra sem bizonyítja semmi Orbán Viktor ügynökmúltját. Orbán a honvédségtől való leszerelése után az állambiztonság célszemélye, megfigyeltje volt, és lehet, hogy előtte ügynöki feladatokat is ellátott, azonban ezt bizonyítani is kellene, az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet – írta Ungváry.
Kedden Orbán a közösségi oldalán megosztott, róla és feleségéről, Lévai Anikóról szóló dokumentumokkal reagált a vádakra. Azt állította: sorkatonai szolgálatának első időszaka alatt megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, így a kísérlet sikertelenül végződött.
Az ügynökakták nyilvánosságával legutóbb ebben a cikkünkben foglalkoztunk mélyebben.
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.