Orbán: Sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet sikertelenül végződött

Kedden a volt miniszterelnök a közösségi oldalán megosztott, róla, és feleségéről, Lévai Anikóról szóló dokumentumokkal reagált arra, hogy Németh Miklós volt kormányfő azt állította: látta, olvasta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit.

„Sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet sikertelenül végződött. Később folyamatos megfigyelés alatt tartottak engem, a feleségemet és ellenzéki társaimat. Az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltunk mindannyian” – írta bejegyzésében Orbán, aki szerint az is kiderül a dokumentumokból, hogy „a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is.”

Többek között Orbán ügynökmúltját feszegetik Panyi Szabolcs Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon című, hamarosan megjelenő könyvében is, amelyről a szerző Friderikusz Sándor podcastműsorának Magyarország orosz fogságban? című adásában beszélt.

Az ott elhangzott állításokra kedden a Fidesz is reagált. Szerintük „minden tény, adat és dokumentum azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor nem megfigyelt, hanem őt figyelte meg a kommunista államhatalom. A mostani utódok, az újkommunisták valójában miről akarják elterelni a figyelmet?”

Ungváry Krisztián történész posztjában arról írt, Orbán Viktor leszerelése után az állambiztonság célszemélye, megfigyeltje volt, és bár lehet, hogy előtte ügynöki feladatokat is ellátott, azonban ezt bizonyítani is kellene, az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet. Ungváry, aki tagja a Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottságának, a bejegyzésében azt írta, aggályosnak tartja, „ha bemondás alapján már akkor megszületik az ítélet, amikor nem is tudni, hogy pontosan mi is történt”.

Szerinte az egyetlen bizonyíték Orbán állítólagos beszervezésére az, hogy „Németh Miklós látott valamit, aminek tartalmát, kontextusát vissza sem tudja adni rendesen.” A történész szerint Németh ráadásul kevésbé tekinthető megbízható szereplőnek, mivel korábban is tett olyan állításokat, amelyek szerinte könnyen cáfolhatók voltak, például, hogy a teljes magyar ügynöklista csak Moszkvában lelhető fel.

Szerdán történelmi fordulóponthoz érkezik Magyarország: megkezdődik a köznyelvben csak ügynökaktákként emlegetett dokumentumcsomag nyilvánosságra hozatala. A részben most, részben február 25-én megnyitni tervezett aktákban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szakértői szerint 55-60 ezer név lesz olvasható, azaz „szinte mindenki talál majd hálózati személyt a családjában”. A Telexen külön mellékletben foglalkozunk az ügynökaktákkal.

A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.

További Akták