Megdőlt az emberkéz alkotta objektumok sebességrekordja: 635 266 km/óra

2023. október 11. – 19:41

Másolás

Vágólapra másolva

A NASA 2018-ban felbocsátott napszondája, a Parker új sebességrekordot állított fel: a Nap körül egyre gyorsuló tempóban keringő szonda sebessége jelenleg óránként 635 266 kilométer. Ezzel a tempóval a London és New York közötti, nagyjából 8 órás repülőút pontosan 31 másodperc alatt lenne teljesíthető. Vagy más összehasonlításban: a Halálos iramban filmekben ilyen sebességnél szokott Vin Diesel nagyon elszántan nézni, és visszaváltani kettesbe.

A szonda megközelíti a Napot a NASA egyik grafikáján – Fotó: NASA / AFP
A szonda megközelíti a Napot a NASA egyik grafikáján – Fotó: NASA / AFP

A Parker a napszelet, a napviharokat, a Nap felszínének változásait vizsgálja, a hazaküldött adataiból rengeteg újat tanulnak a tudósok. A pályára állítása nagyon bonyolult művelet volt, úgy tervezték meg, hogy időnként elhaladjon a Vénusz közelében, és a bolygó gravitációja még plusz lendületet adjon neki. Így történt ez most augusztusban is, amikor a szonda a 17. körét kezdte meg a Nap körül, és a Vénusz segítségével 586 ezres tempóról gyorsított fel a rekordsebességre (amúgy a régi világrekordot is a Parker szonda tartotta). A tervek szerint egyébként 25-ször fogja megkerülni a Napot 2025-ig, a pályafutása végéig, és ekkorra megközelíti majd a 700 ezer km/h sebességet.

Az 1,5 milliárd dollárba kerülő űreszközt építését 2009-ben jelentették be, és kilenc évvel később indították útra. Az első olyan űrszonda volt, amit a NASA egy még élő emberről nevezett el, de a névadó asztrofizikus, Eugene Parker már biztosan nem éli meg a missziója végét, tavaly márciusban, 94 éves korában meghalt.

A Parker egyik legizgalmasabb küldetése a napkorona hőmérsékleti rejtélyének megfejtése. A Nap felszíne a mérések szerint nagyjából 6000 Celsius-fokos, de ettől kifelé, a középpontjától távolodva elkezd melegedni (ez az akár egymillió fokot is elérő napkorona), ami ellentmond a józan paraszti észnek, és a csillagászoknak sincs igazán jó magyarázatuk rá. Az űrszonda amennyire csak lehet, megközelíti a Napot, a legközelebbi körénél 6 millió kilométerre lesz tőle (a Nap és a Föld távolsága kb. 150 millió km). Emiatt elég zord körülmények között kell a munkáját végeznie: a hővédő pajzsait 1400 fokos hőmérsékletre, és a Föld körül keringő szondákat érő sugárzás 500-szorosára tervezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!