A 23 és 32 év közötti életkor a legideálisabb a szülésre a Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint

2023. július 4. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Túl fiatalon vagy a fogamzóképes kor vége felé gyermeket vállalni jelentősen kockázatosabb a magzat számára a Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint. Az egyetem közleménye szerint 23 és 32 éves kor között lehet a legbiztonságosabb a gyermekvállalásra, mert bizonyos születési rendellenességek előfordulási esélye ebben a korban a legalacsonyabb.

A leggyakoribbak és legveszélyesebbek a keringési rendszer fejlődési rendellenességei, illetve 20 éves kor alatti anyák esetében a központi idegrendszer, előrehaladott korban pedig a szív fejlődési rendellenességei, illetve az ajak és szájpadhasadékok is nagy arányban fordulnak elő a babáknál, derült ki a kutatásból.

A kutatók 31128 nem-kromoszomális fejlődési rendellenesség miatt szövődményessé váló terhességet vizsgáltak, melyhez a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásának 1980 és 2009 közötti adatait használták fel. Ezeket hasonlították össze a Központi Statisztikai Hivatalban ugyanebben a 30 évben nyilvántartott 2 808 345 teljes magyarországi születésszámmal.

„Statisztikai módszerekkel először azt a tízéves életkor-periódust próbáltuk meghatározni, mely alatt a legkevesebb nem-kromoszomális veleszületett rendellenesség fordult elő. Eszerint a 23 és 32 év közötti életkor lehet ideális a szülésre. Ezt követően és ehhez képest határoztuk meg, hogy melyek lehetnek azok a korcsoportok, ahol a rizikó magasabb” – mondta dr. Pethő Boglárka, a Semmelweis Egyetem tanársegédje és a tanulmány első szerzője, hozzátéve, hogy a pontos okok beazonosításához azonban további kutatások szükségesek.

„Azt egyelőre csak feltételezzük, miért alakulhatnak ki nagyobb eséllyel nem-kromoszomális születési anomáliák bizonyos korcsoportokban. Fiatal anyáknál elsősorban az életviteli tényezőket (pl. dohányzás, drog- vagy alkoholfogyasztás) sejtjük a háttérben, klinikai tapasztalataink szerint ezek a kismamák gyakran nincsenek felkészülve a terhességre. Idősebbeknél egyebek mellett a környezeti hatások (vegyszerek, légszennyezettség) felhalmozódása, a DNS-javító mechanizmusok romlása, illetve a petesejtek és a méhnyálkahártya elöregedése is szerepet játszhatnak” – mondta.

A Telexen sorozatban foglalkoztunk a várandósság és a szülés témájával, a sorozat részeit itt találja:

A szülésed attól függ, hogy ki lesz éppen ügyeletben – az egységes színvonalú, hálapénzmentes, megbízható visszajelző rendszerrel működő szülészeti ellátás továbbra is utópia Magyarországon. Utánajártunk, hogy akkor mi van helyette.

Sok nő úgy megy szülni, mintha egy nagy csatába indulna – 2022-től a szabad kórházválasztás is megszűnőfélben van, és egyre szigorúbban figyelik, hogy a lakcímkártya szerinti körzetes kórházban jelentkezett-e a nő a szülésre. Cikkünkben olyan nők mesélik el a szülésük történetét, akik már ebben a rendszerben hozták világra a gyereküket.

Farosan, négykézláb, állva, vízben – használati kézikönyv terhességhez és szüléshez

Sokkoló és felemelő, összekovácsoló az apás szülés élménye – hogyan élik meg a szülést és a szülőszobai élményeket az apák?

Mi zajlik egy nő lelkében szülés közben? – a szülés lélektanával foglalkozó pszichológus és egy szülésznő, perinatális szaktanácsadó segít megérteni, hogyan működik ez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!