Igaz az öntisztulás legendája? Kipróbáltam, hogy önnek már ne kelljen

Valószínűleg a legtöbben hallottak már olyasmiről, hogy egy ismerős ismerősének az ismerőse mesélte, hogy egy haverja felhagyott a mosakodással, és ahelyett, hogy egy szagló tömegpusztító fegyverként járná a várost, beindult az öntisztító mechanizmusa, és azt vette észre, hogy a teste teljesen szagtalan. Hasonló pletykákat a hajról is lehet hallani raszta körökből.

És hát lehet is benne valami, hiszen a sztárok is csinálnak hasonlót, nem? Mila Kunis és Ashton Kutcher például 2021 nyarán beszéltek arról, hogy csak akkor fürdetik meg a gyerekeiket, amikor látványosan koszosak, Kristen Bell pedig akkor, amikor már szaguk van. (A másik oldalon, a vallásos buzgalommal folytatott mosdás híveként ott van például Dwayne Johnson és Jason Momoa).

Kinek van igaza? Na, itt jövök a képbe én, hogy megpróbáljak igazságot tenni ebben a kényes kérdésben. Néhány évvel ezelőtt kipróbáltam, hogy milyen egy hónapig ugyanazt a pólót hordani, mosás nélkül, arra a cikkre azóta is büdöspóló-projektként hivatkozunk. Mivel a mai, rohanó világunkban kénytelenek vagyunk mindig felül (vagy ez esetben talán alul) múlni magunkat, két évvel később kipróbáltam a hasonló, nem büdösödő alsónadrágot, aminek természetesen büdösboxer-hadművelet lett a munkacíme. Mivel a vécépapír nélküli életmódot nem vagyok hajlandó bevállalni, egy logikus lépés maradt a folyamatban: a büdösmáté.

Hogy működik a bőrünk?

Az eredeti terv az volt, hogy egy hónapig nem zuhanyzom, de azért a hajamat, a hónaljamat, a test nagyjából közepén található részeket és a lábaimat néha megmosom. Ennek az az oka, hogy alapvetően nem vagyok mosdásellenes, ez egy kísérlet, nem egy kiskapu, hogy az életmódomat összekössem a munkámmal. Épp ezért nem is akartam csak úgy belevágni, hanem meg akartam tudni, hogy mégis mire számíthatok, ezért először konzultáltam Dr. Kovács Anikóval, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika szakorvosával, aki alapozásként azt is elmagyarázta, hogy működik a bőrünk.

A bőrnek tulajdonképpen két célja van: hogy bent tartsa, ami oda való, és kint azt, amire nincs a testünkben szükség. Több rétege van, ezekben különböző sejtek laknak, amik azon dolgoznak, hogy megóvják a szervezetünket a külvilágtól. Legkívül lipidek találhatóak, ezek olyan, zsírszerű anyagok, amik többek között segítenek kint tartani a kórokozókat.

Na ez az a réteg, amit a különböző szappanok, tusfürdők jól megbontanak. Hogy hogyan működik a szappan, arról egy Észkombájn cikkben írtunk már bővebben, de gyorsan tartsunk egy ismétlő órát. A szappanmolekula egyik fele előszeretettel tapad a vízhez, a másik pedig a zsíros-olajos dolgokhoz. Emiatt gyakorlatilag belekapaszkodik a kórokozókba, a koszba, és a folyó vízbe, és Dugovics Tituszként magával rántja a mélybe a bacikat és zsíros dolgokat.

A kosz mellett a bőrünknek van egy saját flórája is, tehát egy csomó minden él rajtunk, baktériumok és különböző mikroorganizmusok. Ez elsőre elég rosszul hangzik, főleg, hogy évtizedek óta azt a nevelést kapjuk, hogy kíméletlenül ki kell irtani az ilyen lények 99,9 százalékát, pedig valójában szükségünk van rájuk. Szimbiózisban élünk: mi hagyjuk, hogy szaporodjanak és sokasodjanak rajtunk, magunkkal visszük őket moziba, állatkertbe, ők cserébe kint tartják a rossz baktériumokat és kórokozókat. Leginkább úgy, hogy elfoglalják a rendelkezésre álló bőrfelületet, így a behatolóknak nincs helye megkapaszkodni.

Ezek között a jó organizmusok között vannak jó gombák is. Bár természetes reflex lehet erre, hogy gombának civilizált ember ételében sincs feltétlenül helye, de a testünkön tuti nem, valójában ezekre is szükség van – bár igaz, hogy a jó gombáknak jóval kevesebb fajtája van, mint mondjuk a jó baktériumoknak.

Azonban az is fontos, ennek a védőrétegnek, és a baci-albérlőinknek a létezése még nem jelenti azt, hogy nincsenek rajtunk rossz mikroorganizmusok is. Vannak, csak – jó esetben – alacsonyabb számban. Ha például gombás fertőzésekről beszélünk, akkor sokszor valójában arról van szó, hogy valószínűleg felborul az adott régió flórája, így elburjánzanak a rossz lakosok, és ez okozza a bajt.

Ami már nem csak magánügy

Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, a szappanok ártanak egyrészt a zsíros védőrétegnek, másrészt a védőlényeknek. Persze nem arról van szó, hogy szappan = rossz, elvégre nem véletlen, hogy Semmelweis Ignác nagy felfedezése (nem jó ötlet hullák boncolása után, fertőtlenítés nélkül terhes nőket vizsgálni) nyomán jelentősen csökkent a gyermekágyi láz miatti halálozás.

„A fürdés összességében sokkal hasznosabb, mint káros. Csak mértékkel kell használni. De a folyó víznek nyilván sokkal több előnye van, mint hátránya”

– magyarázta Kovács Anikó.

Szóval a szappan rendkívül fontos, de jóból is megárt a sok. Ez persze kicsit elvont kijelentés, az átlagember nehezen tudja otthon felmérni, hogy is áll a bőrflórája, úgyhogy beszéljünk kicsit a testszagról.

Bár sokan azt gondolják, hogy a testszagról az izzadtság tehet, a jelenség ennél valamivel összetettebb. A testszaghoz hozzájárul az étrendünk, hogy mennyit mozgunk, de az is, hogy mik laknak a testünkön. És ez az utolsó csoport talán a legjelentősebb. Az izzadságunk önmagában nem büdös, tulajdonképpen csak sós víz. Az ember átlagosan nagyjábólnapi egy liter ilyen folyadékot présel ki magából (de extrém körülmények között, ha mondjuk keményen dolgozik vagy sportol a tűző napon,akár 10-12 litert is kiizzadhat).

Ahogy a veríték eléri a mikroorganizmusokat, néhány elkezd szaglani. Ha az ember szellőzik, azaz vagy nagyon könnyű, bő ruhát visel, vagy mondjuk meztelenül, félmeztelenül sétál, akkor kisebb az esélye, hogy büdös lenne az izzadás nyomán. Viszont ha a baci-izzadság keverék megreked mondjuk egy póló anyagában, akkor már nagyobb lehet a baj. Fontos megjegyezni, hogy nem mindenki ugyanolyan mértékben izzad, és nem mindenkinél ugyanúgy termelődik a testszag. Az egész attól függ, hogy a testén hol és milyen mikroorganizmusok élnek.

A másik, könnyen észrevehető probléma a bőr szárazsága. Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, de a járvány óta sokkal többször és sokkal alaposabban mosok kezet. Ha meglátok mondjuk egy boltban egy kézfertőtlenítős adagolót, szinte automatikusan használom is, hiszen ártani nem árthat. Vagyis mégis, ugyanis míg 2020 előtt legfeljebb a legszelesebb téli napokon száradt ki a kezem, most néha olyanok a bütykeim, mint a dörzspapír. Ez azért van, mert az erős szappanok lehozzák a védő lipidréteget, és józan paraszti ésszel teljesen paradox módon a víz kiszárítja a bőrt.

„Itt azért nagyon fontos, hogy milyen gyakran tesszük ezt a szappanos kézmosást. Ha mondjuk naponta pár alkalommal, akkor nem fog olyan nagy problémákat okozni”

– mondta Kovács, aki azt is hozzátette, hogy sok páciensnél, aki irritatív ekcémával fordul bőrgyógyászhoz, a túlzásba vitt kézmosás áll a háttérben.

Az sem mindegy, hogy mivel mos kezet az ember: a szappanok különböző erősségűek, és van olyan, amibe tesznek olyan hatóanyagot is, ami segít helyrehozni a bőr állapotát. Ugyanez igaz az alkoholos kézfertőtlenítőkre, azok között is előfordul olyan, amiben van mondjuk glicerin, ami segít helyreállítani a bőrt.

„Nagyon sokszor illatanyagok is bele vannak keverve a kézfertőtlenítőkbe. Ez csupán a komfortérzetünk miatt van, de inkább problémát tud szülni, mint előnyt, mert azok az anyagok, amik az illatokért felelősek, erősen tudnak allergizálni – főleg egy sérült, piros, repedezett bőrfelületen.”

Csak mértékkel

A bőrgyógyász kiemelte, hogy nincs azzal baj, ha valaki zuhanyzik vagy kezet mos, sőt, ezek nagyon fontos dolgok. Azonban, mint minden jó dolognál, ezeknél is fontos a mértéktartás. Ugyanis az emberek nagy része egyszerűen túl sokat fürdik.

Rengeteget dobott az emberiség általános komfortérzetén, hogy egyre több embernek elég elfordítania egy kis fémcuccot a falon ahhoz, hogy tiszta, sőt, meleg vízhez jusson. De ugyanúgy, mint a teli éléskamrákkal és borospincékkel, az ember a fürdéssel is hajlamos túlzásokba esni.

Itt érdemes szusszanni egyet, és kitérni az alapokra. Tisztálkodás és tisztálkodás között hatalmas különbségek vannak. A skála legrosszabb végén sajnos a legkellemesebb verzió áll: egy hosszú, forró fürdő, mindenféle illatos fürdősókkal és habbal. A bőr számára a lehető legjobb változat egy gyors, hűvös/ vagy langyos vizes zuhany, lehetőség szerint valamilyen illatmentes, kímélő, jó minőségű szappannal. Minél kevesebb ideig éri a bőrt a víz, annál kevésbé káros a külső védőrétegekre, és a langyos víz jobb, mint a meleg. És persze egy gyors zuhany sokkal rezsibarátabb, mint egy teli kád forró víz.

„A forró víz sokkal jobban szárít. A langyos vizes zuhanyzást szoktuk ajánlani azoknak a pácienseknek, akik különböző ekcémás kórképekkel küzdenek. Napi két-három zuhany sok a bőrnek, de napi egyet az egészséges bőr elviseli”

– mondta Kovács. Ha valamiért muszáj többször, akkor érdemes arra törekedni, hogy azok rövid zuhanyok legyenek.

Arra is érdemes figyelni, hogy a gyerekeket mihez szoktatjuk hozzá. A szülők hajlamosak engedni, hogy a gyerekek hosszan, kádban fürödjenek, hiszen általában szeretnek a vízben pancsolni. De egészségesebb lenne, ha ez csak heti egyszer-kétszer lenne így, és a többi napon zuhanyt kapnának. Ez már csak azért is fontos, hogy ők is megszokják, hogy nem az ázás, hanem a gyorsabb zuhany a mindennapos tisztálkodási forma. Természeten egy csecsemőt nem lehet beállítani a slag elé, és lecsapatni, mint a Ponyvaregény klasszikus jelenetében, de az ő fürdetésüket sem kell túl hosszúra nyújtani. Ez télen még fontosabb, hiszen az ő bőrük is szárazabb a hidegben.

És akkor térjünk is rá az emberkísérletre

Máté, miért ilyenkor kezdesz neki? Télen nem lett volna jobb? – kérdezték a kollégák. A váratlan és sokkoló válasz: de, jobb lett volna. Csak hát, sokat tologattam magam előtt a dolgot, így végül májusban vágtam bele a zuhanymentes életbe.

Azért azt be kell vallanom, hogy ugyan rendszeresen tisztálkodom – mielőtt elmegyek itthonról, szinte mindig, de edzés után feltétlenül –, nem szeretek különösebben zuhanyozni. Tudom, hogy van, aki imádja, hogy ázhat a forró vízben, de amellett, hogy hasznosnak találom, engem halálosan untat. Ha a tisztálkodást meg lehetne annyival oldani, hogy egy percig állok valami speckó fény vagy szónikus zuhany alatt, mint a Star Trekben, soha eszembe se jutna, hogy „hú, de jó lenne egy nagy kád, hogy a saját levesemben ázzak”.

Talán emlékszünk még, a május viszonylag hűvösen indult, a lakásban napközben nem nagyon ment 20 fok fölé a hőmérséklet. Áprilisban még az is lehet, hogy be-beröffentettem volna pár percre a fűtést, vagy rendesen beöltöztem volna. Most viszont az volt a cél, hogy ne izzadjak, úgyhogy eldöntöttem, hogy hidegen tartom a lakást. A terv másik fele az volt, hogy otthon is a már említett büdöspóló-projekt főszereplőjét, a merinógyapjú pólót hordom, ami egyszer már megóvott a közundortól. Ezt minden este vállfán szellőztettem, ahogy a lakást is. Mármint azt csak szellőztettem, vállfa nélkül.

Bár a járvány óta leginkább otthonról dolgozom, úgy éreztem, hogy a tudományt a kollégáimmal is meg kell osztanom, ezért a kísérlet hónapjában heti kétszer-háromszor bementem a szerkesztőségbe, ott dolgoztam, mászkáltam, vegyültem a tömeggel, szocializálódtam a konyhában a kávégépnél. Nem állítom, hogy nem tartottam ettől kicsit, de azon túl, hogy bárki, aki először hallott a kísérletről, aggodalommal teli tekintettel kérdezte, hogy jó, nem zuhanyzom, de mennyi ideig, a szagomra senki nem panaszkodott. Ugyanez volt igaz a családomra és barátaimra is. A büdöspólós teszt során többen is megszagoltak, de valami fura oknál fogva most sokkal kevesebben merték ezt bevállalni.

Az első napok csodálatosak, sőt, felszabadítóak voltak. Az hagyján, hogy kevesebb vizet és gázt fogyasztottam, de még látványosabb, hogy mennyi időt spóroltam. Egy zuhany hajszárítással, törölközéssel simán elvesz 10-15 percet az ember életéből – vagy akár sokkal többet, ha valaki szeret a víz alatt állni és/vagy hosszú a haja. Az ennek kihagyásával megnyert idő pont elég arra, hogy ne este kelljen összerakni a másnapi kajámat, hogy legyen időm egy teát főzni, vagy hogy hamarabb elinduljak otthonról, és beugorjak valahova reggeliért. Tulajdonképpen ez volt a kísérlet legnagyobb pozitív hatása, de erre még visszatérek.

A „nem mosakszom”-mentalitás a doktornővel való egyeztetésem után végül így nézett ki: az érzékeny területet heti párszor, röviden, szigorúan hideg vízzel és tusfürdővel mostam, a lábakat kicsit ritkábban, de edzés után azért szinte mindig. Ezen kívül egy-egy reggel hideg vízzel kicsit benedvesítettem a hajam, hogy valamennyire ember jellegű frizurát formáljak magamnak. Ezeken kívül nem mosakodtam, a hónaljam egész hónapban csak a természetesség érzésében fürdött.

Undorodom magamtól

Szóval az egész az elején rendkívül felszabadító volt. Megvan az érzés péntek este, hogy tudja, hogy másnap nem megy sehova? Amikor nincs ébresztő, és, igen, nincs kötelező zuhany se, hiszen egész nap úgyis otthon lesz? Na, nekem a május végig ilyen volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak nehezebb napok.

A kísérlet ötödik napján, amikor még mindenki meglepődve konstatálta, hogy nahát, a nem zuhanyzás ellenére egyáltalán nem vagyok büdös vagy koszos, szóval aznap este sokan dohányoztak körülöttem. Ami normál esetben nem lett volna probléma, hiszen hazaérve lezuhanyoztam volna és megmostam volna a hajam, megszabadulva a cigiszagtól. Most azonban csak hazasétálás közben szellőztem kicsit, és így kellett befeküdnöm az ágyba. Ez elég rossz volt, de közel sem annyira, mint a másnap.

Amit tetézett, hogy az a bizonyos másnap azzal köszöntött, hogy még jóval korábban, az ifjúság bolondos hevétől fűtve bevállaltam 10,4 kilométer futást az Ultrabalatonon induló telexes csapat tagjaként. Este futottam, viszonylag hűvös volt, úgyhogy beöltöztem, ahogy kell, rétegesen. Hosszú gatya, póló, evezős egyberuha, pulcsi. Miután befutottam, nem maradtam a tónál, hanem ebben a szerelésben beültem az autóba, és egészen Pestig marinálódtam.

Régen, amikor még jártam evezős versenyekre, az egynaposok után mindig jó érzés volt azzal a tudattal beülni az autóba, hogy otthon kicsit ellazulhatok a zuhany alatt. Most viszont hazaérve csak kiraktam a cuccom száradni, és úgy, ahogy voltam, nyirkosan, kicsit büdösen befeküdtem az ágyba.

Az elalvás előtti utolsó gondolatom az volt, hogy undorodom magamtól.

És láss csodás: másnap reggelre minden szag eltűnt, sőt, még a hajam is kevésbé volt zsíros, mint az előző napokban. Ezek után a hét úgy telt, mint az előző. Persze, az ember nem feltétlenül érzi a saját szagát, de szerintem elég jó a szaglásom, és semmi kiemelkedőt nem tapasztaltam – és ami ebben az esetben hitelesebb, mindenki más is azt mondta, hogy nem éreznek engem.

Május 12-én valamit észrevettem. Amikor levettem a pólóm, felemeltem a karom, és bár férfi vagyok, nem szégyellem bevallani, hogy megkönnyeztem magam. Épp indultam valahova, úgyhogy aggódva léptem ki a házból, de ismerősöktől kiderült, hogy csak közvetlen közelről vészes a hónaljam. Rejtélyes módon másnapra megint eltűnt a szag.

Ez a trend meg is maradt: nagyjából heti egyszer, általában egy stresszesebb, aktívabb nap után éreztem azt, hogy beindult a bűztermelés. Őszinte leszek: bár a kísérlet elején aggódtam, hogy talán ezúttal nagy fába vágtam a fejszémet, végül egészen büszke voltam magamra.

Itt a nyár

Május utolsó hétvégéjén a tengernél voltam, amiben mindennap úsztam egy-két órát. A víz nem volt meleg. Higiéniai szempontból ezt nem nevezném fürdésnek, elvégre mindenki pontosan tudja, hogy a halak a vízben mit is csinálnak. Utána magamon is hagytam a sós, néha kicsit homokos száradványt, amitől nem lett kitörő tisztaságérzetem.

Még június elsején eveztem egyet, és ez volt az első alkalom, hogy koszos lettem. Aki evezett már, jól tudja, milyen koszcsíkot tud hagyni egy sín az ember lábszárán – hát, én ezt észre se vettem, és ugyan borzalmas volt izzadtan visszaöltözni az utcai ruhámba, és aztán így beülni moziba, nem volt semmi probléma. A júniussal ráadásul megjött a meleg, és sajnos ez a lakásban is igaz volt. Már sima üldögélés közben is izzadtam kicsit, és sajnos szagosan mentem el evezni. A buszon azonban rájöttem, hogy a problémával nem vagyok egyedül, szerintem nem tűntem ki a tömegből.

A kísérlet úgy ért véget, hogy pár nappal ezután osztálytalálkozóra mentem. Ezen az ember igyekszik jó benyomást kelteni és előadni, hogy mennyire egyben van az élete – úgyhogy ezt az ünnepélyes alkalmat választottam arra, hogy lezuhanyozzak. Nem tetszett, nem okozott katarzist, és igazából nem is éreztem különösebben tisztának magam utána. Bár emögött az is állhat, hogy taktikus odafigyelésemnek hála előtte sem éreztem magam koszosnak. Azóta egy-két naponta zuhanyoztam, és a bőröm még mindig kicsit olajosabb, puhább.

De megérte?

Számomra ez egy tanulságos kísérlet volt. Létezik öntisztulás? Hát, ha azt nem számítjuk, hogy alvás közben valószínűleg ledörzsölődött az evezős kosz a vádlimról, akkor nincs. Na de önszagtalanizáció? Erre saját példámból kiindulva azt mondanám, hogy igen. A hűvösebb hónapokban biztosan, nyáron ez nehezebb – arról nem is beszélve, hogy ahogy írtam, nem mindenki ugyanúgy szagosodik.

Ha kicsit odafigyelünk – már ha oda tudunk figyelni – akkor szellőztetéssel, gyakori ruhacserével valószínűleg elérhetjük fürdés nélkül is, hogy csak akkor érződjön a szagunk, ha valaki konkrétan beleszagol a hónaljunkba. Ez azoknak, akik hajlamosak izzadni, és nem szeretik a saját testszagukat, valószínűleg nem új infó. De ha valaki megizzad, és zuhanyozni nem tud, vagy nem akar, egy pólócserével és egy kis szellőztetéssel elkerülheti a kellemetlen helyzetet. Az egy jó kérdés, hogy ha egy évig kísérleteznék ezzel, vajon egy idő után teljesen eltűnne-e a testszagom.

Persze sajnos rengetegen vannak, akiknek ez nem ilyen egyszerű. A világon rengeteg helyen, de még a fejlett Magyarországon is megesik, hogy nem hogy sokfunkciós, eco módos mosógép nincs, de még a víz sincs feltétlenül bevezetve a házakba. Csak egy példa: Hevesaranyoson néhány éve a 14 éves Jázmin és a 15 éves Szabolcs azért indult egy UNICEF-pályázaton, hogy közösségi mosodát tudjanak nyitni, mert a településen sokaknak probléma a mosás és a mindennapi vízellátás. Arról nem is beszélve, hogy sokaknak nincs is otthonuk, ahova bevezethetnék a vizet. Ez a cikk rajtuk sajnos nem segít, a mélyszegénységet nem egyéni, hanem össztársadalmi lépésekkel lehetne megoldani.

Na de vissza a központi kérdésünkre: egészségesebb, aki nem zuhanyzik? Az biztos, hogy nincs okunk azt feltételezni, hogy kevésbé egészségesek lennénk ettől. Azt persze nem tudom megállapítani, hogy az immunrendszerem erősebb lett-e, de azt például látom, hogy a pikkelysömöröm visszahúzódott a kísérlet alatt (ami mögött persze más ok, egy új gyógyszer, a tenger és a napfény is állhat, szóval ez nem perdöntő). Az biztos, hogy kevesebb gázt és vizet használtam, nem költöttem szappanra és tusfürdőre, és egy csomó időt is megspóroltam. Mosni nem mostam többet, ugyanúgy öltözködtem, mint máskor. Viszont a hajam zsírosabb volt, mint előtte bármikor. Elvileg néhány hónap után ez megszűnik, de ezt már nem próbálnám ki.

Azt se szabad elfelejteni, hogy azok, akik rendszeresen fürdenek forró vízben, általában érzik a szárító hatását, ezért kénytelenek testápolózni. A végén egy győztes van, a kozmetikai ipar, ami eladja a színes-szagos tusfürdőt, majd a hidratáló testápolót is.

„A kényelmünkből fakad, hogy ezt így megtehetjük. Mindig van egy alternatíva, hogy ha majd károsodunk, akkor tudunk segítséget kérni, és végül is ez jó. De nyilván egyszerűbb lenne megelőzni ezeket, és úgy élni, hogy ne legyen rájuk szükség.”

Kovács doktornő arra is rámutatott, hogy a testápolók gyakran úgy vannak összerakva, hogy miután az ember elkezdi használni őket, úgy érezze, hogy nem hagyhatja abba, nem pótolhatja mással. Arra amúgy is érdemes figyelni, milyen tusfürdőt használ az ember: érdemes olyat választani, ami nem agresszív, és nincsenek benne illatanyagok.

Érdemes még kitérni egy körre a nemi különbségekre is. Sok, férfiaknak reklámozott tusfürdőnek az a lényege, hogy univerzális, a fejtetőtől a sarokig mindenre jó – a nőknek viszont inkább külön-külön termékeket ajánlanak az egyes testtájakra. Ennek a nyilvánvaló gazdasági vonzattól eltekintve egyébként lehet előnye, hiszen egy termék, ami mondjuk az érzékenyebb arcbőrt célozza, barátságosabb, mint mondjuk a lábra való. Egy mindenre jó tusfürdő viszont kénytelen erősebb lenni, mint ami mondjuk az arcra kéne, hogy a lábon is működjön. Kovács gyakran tapasztalta, hogy a problémás bőrű férfiak egyre gyakrabban vesznek többféle, de célzott bőrápolási, tisztálkodási termékeket.

Érdekes hónap volt

Bár a büdöspólós és büdösboxeres kísérletek után ez már nem volt újdonság, mégis kifejezetten jó volt látni a hitetlenkedő tekinteteket, amikor mondtam, hogy x hete ősember módjára élek. (Persze az is lehet, hogy ilyenkor mindenki azon küzdött, hogy tudja hihetően a szemembe hazudni, hogy neeeeem, persze, hogy nem érez semmit.) És hogy mi van azóta? Hát, tegnap például úgy esett, hogy kénytelen voltam kétszer is zuhanyozni. Arra viszont figyelek, hogy minimum langyos, de inkább hűvös vizet használjak, és csak gyorsan bevizezem magam, és elzárom, nem folyatom magamra sokáig. Bár nem annyira, mint májusban, kicsit gyorsabbak így a fürdések, és a bőröm is egészen puha maradt. Nem tudom, hogy hosszú távon vissza-vissza térek-e majd a nemzuhanyzós életmódhoz, de mindenképpen hasznos volt első kézből megtapasztalni, hogy milyen könnyű túlzásokba esni anélkül, hogy az ember észrevenné.

Bármennyire vadul hangzik a fürdés nélküli élet ötlete, egyszer szerintem mindenkinek érdemes lenne kipróbálnia egy időre. Bár én azt ajánlom, hogy télen vágjon bele, hacsak nem szeret különösen veszélyesen élni.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.