A csernobili katasztrófa nem fog megismétlődni, de így is aggasztó a zaporizzsjai erőmű helyzete

Kétségtelenül az elmúlt napok egyik legfontosabb híre volt az orosz–ukrán háború terén az, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelői hétfőn elindultak a zaporizzsjai atomerőműhöz, ahova a legfrissebb tájékoztatás szerint szerdán meg is érkeznek. A szakértők szombatig fognak az erőműben tartózkodni, hogy ellenőrizzék, minden a szabályoknak megfelelően működik-e ott.

Az elmúlt hónapokban a háború miatt többször is felmerült az atomkatasztrófa rémképe, többek közt a zaporizzsjai erőműnél is, júliusra pedig talán minden eddiginél komolyabb krízis alakult ki itt,

az oroszok ugyanis elkezdték támadások indítására használni a korábban is afféle erődítményként funkcionáló atomerőmű területét.

A sajtóban többször merültek fel aggályok az erőmű helyzetével kapcsolatban, egyrészt az ott tárolt robbanóanyagok és lőszerek, másrészt pedig az oroszok és az ukránok közti tüzérségi adok-kapok miatt is. Aszódi Attila nukleáris szakértő, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára szerint ugyanakkor a korábbi hírek ellenére nem kell attól tartani, hogy a csernobilihez hasonló katasztrófa következne be. A szakértő az atomkatasztrófa veszélye mellett a Telexnek arról is beszélt, hogy mi lenne, ha beütne a krach, illetve, hogy lehet-e eredménye a NAÜ-missziónak.

Nem reális az atomkatasztrófa

Aszódi Attila az elmúlt hónapokban többször is foglalkozott a blogján az atomerőművek és a háború viszonyával, írt az ellenük elkövetett katonai támadásokról, arról, hogy mi lenne a teendő egy esetleges nukleáris baleset esetén, illetve kifejezetten a zaporizzsjai erőműről is. Ez utóbbiban kiemelte, hogy az ott kialakult helyzet sérti a nukleáris szakma alapvető szabályait: lehetetlenné teszi a szakszerű munkavégzést a nukleáris biztonság, a fizikai védelem és a nukleáris anyagok biztosítéki felügyelete területén is, és nagyságrendekkel növeli az emberi hibázás lehetőségét. Azt is hozzátette, hogy

az atomerőműveket számos külső és belső veszélyeztető tényezőre méretezik, de arra biztos nem, hogy lőszert, robbanóanyagokat tároljanak ott, vagy a tüzérség célpontjává váljanak.

Arra a kérdésre viszont, hogy mekkora most egy atomkatasztrófa veszélye, azt válaszolta, hogy attól függ, hogy a katasztrófát hogyan definiáljuk. Elmondása szerint a csernobilihez hasonló katasztrófa itt egyszerűen nem történhet meg, és ezt nem csak azért mondja, hogy megnyugtassa a közvéleményt. Aszódi szerint az orosz és az ukrán kommunikációban is visszatérő elem az atomkatasztrófa, de ezzel alapvetően inkább Európát nyomasztják, nem pedig reálisan számolnak azzal, hogy súlyos károkat szenvedne az atomerőmű. Ez sem környezetvédelmi, sem gazdasági, sem katonai szempontból nem lenne jó, nem érdeke egyik félnek sem, ezek a fenyegetőzések inkább amolyan üzenetek a döntéshozóknak.

Ha mégis történne valami, arra Aszódi szerint sokféle forgatókönyvet el lehet képzelni. Példaként említette, hogy előállhat egy olyan helyzet, mint Fukusimában, hogy a blokkok hosszú időre áramellátás nélkül maradnak, az üzemanyag pedig megolvad a reaktorokban. Ez egy nagyon súlyos állapot lenne, és jelentős kibocsátással is járhatna, és bár a reaktorokat felkészítik az ilyen állapotokra, az biztos, hogy a mostani helyzet jóval nagyobb kockázatokat hordoz magában, mint amilyenekkel alapból számolni lehet. Ha ez az eseménysor bekövetkezne, egy durván 30 kilométeres kör lehetne érintett az erőmű körül, innen ki kellene telepíteni a lakosságot, a katonaságot és valószínűleg a termények betakarítására vonatkozó korlátozásokat is el kellene elrendelni, akár a 30 kilométeres körön túl is.

Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy ha történne is bármi, Magyarországra nem lenne hatása – egy radioaktivitást tartalmazó felhő megjelenhetne az ország felett, de ennek a dóziskövetelménye itthon elhanyagolható maradna.

Nem erre tervezték, de azért sokat bír az erőmű

Aszódi természetesen a beszélgetésünk során is hangsúlyozta, hogy a nukleáris mérnököknek égnek áll a hajuk a mostani zaporizzsjai állapotok miatt, de az azért érződött, hogy nem tart a csernobilit idéző katasztrófától. A fent taglaltakon túl azért sem, mert a zaporizzsjai erőmű több okból is különbözik a csernobilitől.

Csernobilban annak idején grafitmoderálású vízhűtésű reaktorok voltak, amelyek egyrészt könnyebben tudtak megszaladni és felrobbanni, másrészt pedig a több ezer tonna grafit égése fokozta a radioaktív anyagok környezeti kibocsátását és terjedését is. Ukrajnában most már vízhűtésű vízmoderálású, úgynevezett VVER-1000 reaktorok működnek – ennek a típusnak a kisebb, 500 megawattos változata található a paksi erőműben is –, amelyeknek a harcban álló felektől érkező narratívák ellenére még egy nagyon kedvezőtlen balesete sem vezetne a csernobili kibocsátás sokszorosához.

Azt is érdemes kiemelni, hogy most a hatból már csak két reaktor működik, négy tartósan le van állítva. Ez Aszódi elmondása szerint szerencsés, mert ha állnak a reaktorok, nem termelnek annyi hőt, így pedig ha ki is maradna a hűtés, az ebből származó probléma kisebb lenne. A két működő reaktorban persze hamarabb lehetne olyan esemény, ami problémát okoz, ezért is tette egyértelművé már korábban is, hogy szerinte mind a hat reaktort le kellene állítani, az ukrán hatóságoknak pedig vissza kellene vonniuk vagy legalább felfüggeszteniük a blokkok üzemeltetési engedélyét.

Felmerül a kérdés, hogy gazdasági szempontból meg tudnák-e lépni ezt az ukránok, hiszen az atomerőmű jelenleg is termeli az energiát, Aszódi azonban egyértelműen fogalmazott.

A nukleáris szabályok azt mondják, hogy a gazdasági kérdések háttérbe szorulnak a biztonsági kérdésekkel szemben, a NAÜ biztonsági alapdokumentuma egyértelműen rendelkezik erről. Azt is hozzátette, hogy az ukránoknak bőven van kapacitásuk, áramellátási szempontból jelenleg nem okozna problémát a zaporizzsjai erőmű lekapcsolása.

Érdemes kiemelni azt is, hogy a reaktorokat egy hermetikusan zárt beton védőépület veszi körül, melynek a külső héja 1,2 méter vastag vasbeton. Ez akár egy kisebb repülőgépnek a rázuhanását is kibírja, úgyhogy ha belelőnének egy tarackkal, abból nem lenne katasztrófa. Ha elkezdenék szisztematikusan bombázni vagy bunkerrombolóval lőnék, akkor természetesen megsérülhetne az épület, de önmagában ez sem okozna kibocsátást, csak akkor, ha üzemzavarral is járna. Ez nem tűnik reális forgatókönyvnek, hiszen az oroszoknak valószínűleg az a céljuk, hogy elcsatolják az erőművet, az ukránok pedig nyilván nem akarják szétbombázni a saját erőművüket.

A szakértőt arról is kérdeztük, tényleg reális veszélye van-e annak, hogy egy célt tévesztő rakéta az elhasznált fűtőanyagot tartalmazó atomtemetőt eltalálva piszkos bombát hozzon létre, de szerinte ez is túlzás. Egy véletlen találat fel tudná nyitni valamelyik, egyébként elég masszív konténert, szétszórhatna valamennyi radioaktív anyagot, de ennek csak nagyon lokális lehetne a hatása. Itt már régóta pihen az elhasznált fűtőanyag, nincsenek rövid felezésű izotópok, nem nagy energiájú a kibocsátás. Egy esetleges találat persze rossz lenne, sok gondot okozna a terület megtisztítása, de a reaktorok támadásához hasonlóan ez is csak felesleges kalamajkát okozna mind a két félnek.

„Persze az más kérdés, hogy ha véglegesen eldől az atomerőmű sorsa, utolsó elkeseredésében mit csinálhat az, aki elvesztette felette az irányítást”

– tette hozzá Aszódi.

A NAÜ-misszió inkább csak első lépés, de így is fontos

A zaporizzsjai helyzet megoldására tett javaslatok között Aszódi annak is kiemelt szerepet tulajdonított, hogy a tisztánlátás érdekében minél előbb fogadják a NAÜ szakértőit az atomerőműben, ami most meg is fog valósulni. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez önmagában nem helyettesíti a többi lépést – a reaktorok leállításától az engedélyük megvonásán át az erőmű stressztesztjéig –, és a Telexnek is azt mondta, hogy egyelőre inkább átmeneti lépésnek tűnik ez a küldetés, tartós megoldást önmagában nem fog elhozni.

Abból a szempontból viszont mindenképpen fontos, hogy végre lenne egy objektív szem, amely meg tudná mondani a külvilágnak, hogy mi történt az erőműben, milyen állapotok vannak ott. Erre pedig óriási szükség lenne, mert az elmúlt hetekben az ukránok többek közt azt jelentették, hogy a biztonságért felelő orosz katonák az erőműben is lőszert és robbanóanyagokat tárolnak, és kínozzák az ukrán szakembereket. Az oroszok eközben tárt karokkal várják a delegációt, és állítják, hogy sokkal jobb a helyzet, mint amilyennek a nemzetközi sajtó azt beállítja.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója korábban már leszögezte, hogy ezeket a beszámolókat természetesen ők is hallják, de mivel első kézből nincs információjuk, egyszerűen nem tudják megállapítani, hogy megfelelnek-e a valóságnak.

Ezen segíthet rengeteget a mostani küldetés, még akkor is, ha az oroszok nyilvánvalóan felkészülten várják majd a szakértőket, az összes potenciális anomáliát ugyanis ebben a helyzetben biztosan nem lehet elkendőzni. Arra a kérdésre, hogy mit fog tudni csinálni a delegáció, Aszódi azt válaszolta, hogy három nagy területen kell majd dolgozniuk a szakértőknek:

• Első körben azt kell megnézniük, hogy a nukleáris biztonság szempontjából milyen körülmények vannak, milyen állapotban van a személyzet, illetve maga az erőmű.
• Hasonlóan fontos a fizikai védelem vizsgálata is, meg kell nézni, hogy a kerítések, védelmi rendszerek és az őrség milyen állapotban vannak – ez utóbbi önmagában is pikáns, hiszen az oroszok március elején kiiktatták az erőmű ukrán őrszemélyzetét, és azóta ők ellenőrzik a fizikai védelmét az ukrán mérnökök által működtetett létesítménynek.
• A harmadik terület pedig, ahol komoly aggályok vannak, a nukleáris biztosítéki rendszer, ahol a jelentések többször kimaradtak az elmúlt fél évben, így a NAÜ nem rendelkezik megfelelő információval arról, hogy nem akarta-e valaki eltávolítani vagy nem legális célra használni a nukleáris üzemanyagot, ezért ez kiemelt szempont.