A következő 100 évben biztosan nem hozza el a világvégét a rettegett Apophis kisbolygó

2021. március 27. – 13:09

Másolás

Vágólapra másolva

Március elején érte el a pályája Föld-közeli pontját az Apophis 99942 kisbolygó, ami a NASA szerint a jelenleg ismert legveszélyesebb aszteroida, a méretét (3-400 méter), és a bolygónkhoz közeli pályáját tekintve. A kisbolygó kicsit több mint 7 évente ér a Föld közelébe, a mostani fordulónál biztonságos távolban húzott el mellettünk, több mint 15 millió kilométerre tőlünk. Összehasonlításképp: a Hold 384 ezer kilométeres távolságban kering a Földtől.

A mostani Föld-közelség jó alkalmat adott a csillagászoknak arra, hogy kihasználva a legutóbbi menet óta történt technológiai fejlődést, pontosabb mérésekkel számolják újra az aszteroida várható pályáját. A NASA kutatói elég megnyugtató eredményre jutottak: hacsak valami váratlan esemény meg nem zavarja az Apophis pályáját, a következő 100 évben nincs esély az ütközésre.

Amikor a kisbolygót felfedezték, 2004-ben, az első pályaadatokból még arra következtettek a tudósok, hogy 2029-ben, április 13-án 2,7% eséllyel becsapódik a Földbe. Ez nem éppen nagy esély a hétköznapi értelemben véve, de mivel egy ekkora objektum becsapódása egészen katasztrofális, az egész civilizációnkat megrengető következményekkel járna, az a 2,7% is elég nyugtalanító. Ezért is kapta a baljós Apophis nevet Apóphisz isten után, aki a pusztítás, a sötétség és a káosz megtestesítője az egyiptomi mitológiában.

A 2029-es ütközés esélyét azóta a pontosított adatok alapján már jóval alacsonyabbra vették a tudósok, ahogy az eleinte szintén rizikósnak tűnő 2036-ost és 2068-ast is. Most pedig kijelenthetővé vált, hogy a következő 100 évben biztosan nem lesz ütközés.

Ettől még okozhat problémákat az Apophis, amikor legközelebb visszatér. A friss számítások szerint 2029-ben a Földet akár 30 ezer kilométerre is megközelítheti a kisbolygó, ami már belül van az úgynevezett geostacionárius pályán, ahol a távközlési, navigációs és időjárásfigyelő műholdak keringenek. Azaz, ha arra nincs is esély, hogy a Földnek nekiütközzön, arra van, hogy pár műholdat elgázoljon. A csillagászok szerint ekkor olyan közel lesz az Apophis, hogy szabad szemmel is megfigyelhető lesz az égbolton.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!