Térképre tették a világ 20 ezer méhfajának eloszlását

2020. november 20. – 14:44

frissítve

Térképre tették a világ 20 ezer méhfajának eloszlását
Borítókép: Méhektől hemzsegő kaptárkeretet tart a kezében egy nepáli méhész katmandui méhészetében 2020. június 14-én. A férfi 13 éve foglalkozik mézkészítéssel, évente 5000 kg mézet termel – Fotó: Narendra Sresztha / MTI / EPA

Másolás

Vágólapra másolva

A világ 20 ezer méhfajának eloszlását bemutató globális térképet készítettek szingapúri és kínai kutatók, akik szerint munkájuk segíteni fogja a rovarok megóvását is. A méhpopulációkra egyre nagyobb nyomás nehezedik a természetes élőhelyeik elvesztése és a rovarirtó szerek használata miatt. Noha bizonyos csoportokat, például a poszméheket mostanra alaposan tanulmányozták a kutatók, a méhfajok zöméről, több mint 96 százalékukról alig tud valamit a tudomány – írja a BBC.

A Kínai Tudományos Akadémia munkatársa, Alice Hughes szerint a méhek kulcsfontosságú szereppel bírnak az ökoszisztéma szempontjából, és számos alapélelmiszer legfőbb beporzói. Egészen mostanáig azonban nem állt rendelkezésre arra vonatkozó adat, hogy a méhfajok miként oszlanak el a bolygón. A térkép elkészítéséhez a kutatók összevetették az egyes méhfajok előfordulására vonatkozó adatokat.

A Current Biology című folyóiratban publikált eredmények megerősítették, hogy ellentétben más állatokkal, például a madarakkal és emlősökkel, a méhfajok jelentős része a sarkvidékektől távol eső száraz, mérsékelt övi területeket részesíti előnyben az Egyenlítőhöz közeli, trópusi környezetekkel szemben. Az MTI azt írja, hogy az északi féltekén több méhfaj él, mint a délin, és a rovaroknak az Egyesült Államokban, Afrikában, valamint a Közel-Keleten vannak gócpontjaik.

Jóval kevesebb méhfaj él erdőkben és dzsungelekben, mint sivatagi környezetben, mivel a fák kevesebb táplálékforrást nyújtanak a méheknek, mint az egyéb növények, a virágok. Az egyes rovarpopulációk hanyatlása az állatok alaposabb monitorozásának szükségességére figyelmeztet. A bolygón élő rovarfajok kb. 900 ezer körüli számából eredően ez egy óriási feladat, miközben múzeumi példányok milliói várnak azonosításra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!