Mégsem hó, szénné fagyott metán didereg a Plútón

2020. október 14. – 14:40

frissítve

Mégsem hó, szénné fagyott metán didereg a Plútón

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Magyarázatot találtak a Pluto hegyeit borító hóra, nem jég, hanem fagyott metán alkotja a hósapkát, írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő oldalra hivatkozva az MTI. A NASA New Horizon nevű űrszondája 2015-ben fedezte fel a havasnak tűnő hegyeket a törpebolygón. Ilyen vidéket még sehol másutt nem figyeltek meg a Naprendszeren belül, csak a Földön. De míg bolygónkon a légköri hőmérséklet a magassággal arányosan fokozatosan csökken, a Plutón fokozatosan emelkedik a napból érkező sugárzás hatására.

A Francia Nemzeti Tudományos Kutatóintézet (CNRS) vezette nemzetközi tudóscsoport elsőként állapította meg, hogy a Pluto hegyein a hó tulajdonképpen fagyott metánból áll. A gáz nyomai jelen vannak a törpebolygó légkörében is, csakúgy, mint ahogyan a vízpára is megtalálható a Földön. Annak megértésére, hogyan alakulhat ki ennyire különböző körülmények között ilyen hasonló táj, a tudósok egy klímamodellt hívtak segítségül, amellyel megállapították, hogy különleges dinamikája miatt a Pluto légköre nagy magasságokban gázállapotú metánban gazdag.

Ennek eredményeként arra jutottak, hogy csak a hegyek csúcsa van olyan magasságban, ahol a levegő elég metánt tartalmaz ahhoz, hogy az kondenzálódjon. Kisebb magasságokban a levegőben túl kevés a metán ahhoz, hogy jég alakuljon ki.

(Borítókép: A NASA New Horizons űrhajójának felvételén a Plútó jeges kérgének erózió és törés faragta felszíne – Forrás: NASA / JHUAPL / SwRI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!