Guantánamóból szivacsvárosba – így élhetnek túl a városi fák a Stockholm módszerrel, és így élhetünk túl mi is

„A városoknak ma a megváltozott klimatikus viszonyok között alapvetően az a problémájuk, hogy elképesztően mesterségesen sikerültek, és nagyon rugalmatlanok. Amikor építettük a városokat, az volt az elvárás, hogy legyen bennük villany, gáz, burkolt felület az autóknak és a járdáknak, hogy ne kelljen sárban járni, és még arról is vezessük le a csapadékot, mert az veszélyes. Valójában a növényzet egy díszítő értékű eleme volt csak ennek az egésznek.

Pedig a növényzetnek a városokban védőburoknak kellene lennie, olyanformán, mint az emberek testén a bőr.

Az lenne a feladatuk, hogy a külső környezeti hatásoktól megvédjenek bennünket, de ezt a feladatot egyre kevésbé képesek ellátni, mert szenvednek a hőség, a csapadékszegény időjárás, a közművek miatt beszorított gyökérzetük és a rossz talajminőség miatt” – mondta Szőllősi Gábor, a Gardenfutura ügyvezető igazgatója a Budapest Fafesztivál 2026 egyik vezetett városi sétáján.

Szőllősi szerint a városok növekedésével nem nőtt együtt a zöldfelület, ezért mára szétszakadt ez a védőburok: „És most itt állunk az özönvizeknek és a nagy forróságoknak kitéve egy olyan épített környezetben, ami ezeket a hatásokat nemhogy nem képes levezetni, hanem még fel is erősíti.” Ez azért fordulhatott elő, mert ez az épített környezet nem élő, hanem halott rendszer. A kő, a beton, az üveg a növényekkel, a rovarokkal és a madarakkal, tehát a természettel ellentétben nem tud alkalmazkodni. „A nyári hőkupolakor megtapasztalhattuk, hogy a beton eltárolta a hőséget, és ezért hajnalban sem tudott visszahűlni a város. Nem volt, ami kellően mérsékelni tudta volna a hőszigethatást.”

A természetben a leghatékonyabb hűtési módszer a víz, a csapadék, de mivel korábban az volt a társadalom elvárása, hogy a vizet vezessük ki a városokból, ezért az a minimális csapadék sem jutott el a városi növényzethez, ami az elmúlt aszályos években leesett. Ennek az lett a következménye, hogy a városi talajok elkezdtek intenzíven kiszáradni, mert a talajvízszint drámaian csökkent, és a koros fák elkezdtek tönkremenni.

Ahhoz, hogy egy várost klímaellenállóvá tudjunk tenni, tulajdonképpen lombkoronával kell borítanunk a várost. Lombkoronájuk pedig a nagy fáknak van, de ahhoz, hogy egy fa meg tudjon nőni, vízre, talajra és időre van szüksége – mondta Szőllősi. „Björn Embrén svéd faszakértőnek köszönhetjük azt a felismerést, hogy egy növénynek a városban nemcsak ezekre van szüksége, hanem arra is, hogy legyen elég hely a gyökereinek, ezt pedig a talaj oxigéntartalma tudja biztosítani. A városi talajok azonban rendkívül oxigénszegények, tömörödöttek, rossz minőségűek, sittesek, és nem tud bennük kialakulni az a mikrobiológiai támogató rendszer, ami megtámogatja a fákat.” Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze erre mondta azt korábban, hogy ezek tulajdonképpen guantánamói börtönökhöz hasonló körülmények – és ez az oka annak, hogy ma a városokban a fák átlagos életkora egyre alacsonyabb, Szabó Veronika, a MATE dendrológus kutatója szerint ma már örülhetünk, ha eléri a 15 évet.

Szőllősi szerint kénytelenek leszünk ezért megváltoztatni azokat a módszereket, amikkel eddig elültettük a fiatal fákat. Nem lesz már elegendő az, hogy egy 1,5 méter széles és 1,5 méter mély gödörbe, némi komposzttal dúsított földbe belerakjuk őket. „Egyrészt nagyjából öt év múlva ezt a rendelkezésére álló teret teljesen körbenövi a gyökérzetével, és nem tud tovább terjeszkedni, ezért pedig fent sem tud megnőni a lombkoronája. Másrészt a városi hatások miatt – kevés csapadék, hőség, a kutyák vizelete, a damilos fűkasza és a fák biciklitárolóként használata – a fiatal fák fele nem éri meg az ötéves kort” – mondta.

A szivacsváros-technológia könnyen integrálható a ma ismert épített környezetünkbe

„Az egyik megoldás az lesz, ha hatékonyan kiterjesztjük a gyökérzet életterét annak érdekében, hogy a fák nagy lombkoronát tudjanak növeszteni, mert ez a kettő együtt adja meg nekik azt az immunitást és alkalmazkodóképességét, amiben el tudják viselni a csapadék hiányát. Erre ad használható módszert az úgynevezett Stockholm faültetési rendszer (SFR), ami egy szivacsváros-technológia” – mondta Szőllősi Gábor. Szerinte ez a módszer a legjobb és legkönnyebben integrálható technológia a ma ismert épített környezetünkbe, és olyan, ami hosszú távon működő, szakszerű megoldást tud nyújtani a klimatikus problémáinkra.

Szőllősi és a cége ezt a módszert hozta el Magyarországra, és ötvözte olyan zöldfelületi innovációkkal, amik szerinte már nagyon jól bizonyítottak a világban. Hazahozták a tudást Svédországon kívül Kínából, Svájcból, Ausztriából és Észak-Amerikából, és ezeket az innovációkat elkezdték adaptálni Magyarországra. Az első, ilyen módszerrel elültetett fájuk 2020-ban a Bartók Béla úton volt, azóta pedig Budapest 65 utcájában valósítottak már meg SFR módszerű ültetéseket, egyebek között a Bakáts téren, az Arany János utcában és a Bajcsy-Zsilinszky közben. Szőllősi Gábor a Budapest Fafesztivál 2026 városi sétáján a VIII. kerületi Horváth Mihály téren kezdte el bemutatni a módszert.

Azért a VIII. kerületet választotta, mert az önkormányzat 2025-ben hozott egy olyan rendeletet, ami szankciókkal sújtja az ingatlanfejlesztőket a fák kivágása esetén. Ha az ingatlan felújítása, átépítése vagy megépítése közben közterületi fát kell hogy kivágjanak, mondjuk, azért, mert fizikailag nem tudja másképp megközelíteni a gépekkel az ingatlant, akkor a cégeknek két lehetőségük van. Vagy készpénzben kifizetik a fa értékét, ami egy koros fa értékszámítása alapján akár súlyos tízmillió forintot is jelenthet, vagy pedig újabb fát ültet helyette.

„Nagyon fontos része annak az egész városi tragédiának, amiben most élünk, hogy ha kivágunk egy nagy törzsű fát, akkor annak a pótlására 8-10-et is el kellene ültetnünk, hogy összességében pótoljuk annak a törzsátmérőjét és a lombkoronáját”

– mondta Szőllősi.

De hova ültessünk el ennyi fát? A legtöbbször helyben erre nincs lehetőség a közművek zsúfoltsága miatt, de a beépítettség miatt gyakorlatilag már az egész városban alig van erre elég helyünk. Erre a problémára adta azt a választ a VIII. kerületi önkormányzat, hogy ha az ingatlanfejlesztő valamilyen vízmegtartó technológiával párosuló faültetést végez saját költségvetésből, akkor a kivágott fa helyére elég egy feleakkora törzsméretű fát ültetni. Ehhez a rendeletben kifejezetten nevesítik a Stockholm faültetési rendszert vagy a gyökércellás technológiát.

Ez Szőllősi szerint annyira jól működik az ingatlanfejlesztő cégeknél, hogy az elmúlt két évben hat ilyen projekt volt a kerületben. A cégek rájöttek, hogy így még mindig olcsóbb nekik pótolniuk a fát, mint ha a kivágott fa értékét kellene kifizetniük az önkormányzatnak. „A végén pedig mindenki örülhet, mert egy olyan technológiával ültetnek el egy fát, ami képes az utca csapadékát helyben tartani, képes minőségi életteret biztosítani a fának hosszú távon, alkalmas arra, hogy vissza tudjuk építeni úgy a teret, hogy le lehessen burkolni, mert arra helyben szükség van például a járda okán.”

Másfél méteres fahely helyett több méter széles verem

A Stockholm faültetési rendszer azt a természeti jelenséget utánozza, amikor egy sziklás hegyoldalból nő ki egy hatalmas fa. „Mi képtelenségnek látjuk nemcsak azt, hogy ekkora, hanem azt is, hogy hogyan maradt meg egyáltalán. Hát úgy, hogy a szikla repedéseit kihasználva növesztett hatalmas gyökérrendszert” – magyarázta Szőllősi.

Az SFR lényege ugyanez: azzal a korábbi útépítési módszerrel szemben, ami a szilárd burkolat alá poros, zúzott követ tett, hogy azt le tudja tömöríteni és stabil legyen – és ami megakadályozza, hogy a fa gyökerei oda be tudjanak hatolni –, a stockholmi módszer nem tesz az alépítménybe poros frakciót, hanem csak 5-10 centis köveket egy méter mélyen. Ezt le lehet tömöríteni annyira, hogy stabil legyen, ne omoljon be az út, de bőséges helyet tud adni a fák gyökérzetének és a burkolt felületről beszivárgó csapadéknak.

Ez a módszer tette lehetővé azt, hogy például a Horváth Mihály téren a fák nem 1,5×1,5 méteres gödörben állnak, hanem a tér majdnem teljes területe a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy azt a gyökérzetükkel befonják. Azért csak majdnem, mert a templom előtt álló megemelt részt a közepén a szoborral nem bontották fel, ott hagyományos talajban áll néhány fiatal fa – az egyiküket egy év után le is kellett cserélni.

Az SFR vagy szivacsváros tulajdonképpen egy egy méter mély és jó pár méter széles verem, amiben egy rétegrend található. Az aljára egy bioszén nevű anyagot szórnak, ez nem ásványi, hanem növényi részekből készült szén, aminek az a feladata, hogy a felszínről befolyó csapadékot megszűrje a talajvíz védelmében, és kiszűrje a tápanyagokat, amiket ott tart a növényeknek. A bioszén ezen túl azért is nagyon praktikus, mert a vízfelvevő képessége a saját térfogatának a kétszerese. „Ez azért nagyon fontos, mert ha nagyon régen nem volt csapadék, akkor is tudja azt biztosítani, hogy miközben légköri aszály van a felszínen, a talaj páratartalma egész évben relatív 100 százalékos legyen, és ezzel kompenzálja a növényeket úgy, hogy túléljék a felszíni stresszt.”

A bioszén fölé 60 centis vastagságban nagyobb köveket tesznek le úgy, hogy közé egy talajaktivátor nevű anyagot szórnak, ami felerészben növényi szén, felerészben pedig nagyon jó minőségű komposzt – ez adja a tápanyagot a növényeknek, és ez tartja meg a vizet a kövek között. A következő réteg egy 20 centiméteres drénréteg, amiben már csak kisebb méretű kövek vannak, amik az oxigéncserét biztosítják a növényeknek.

Bécsben nyolcadik éve folyik egy kísérlet, amiben az ilyen technológiával elültetett növényekről 15 másodpercenként gyűjtik a jeleket. Ez a kísérlet azt mutatta ki, hogy ezek a fák a hagyományos ültetésűekhez képest sokkal egészségesebben reagálnak a stresszre. „Ez azért van, mert ebben a közegben a fának meg kell küzdenie. Ez nem egy zsíros, fekete föld, magas szervesanyag-tartalommal, ezért úgy kompenzálja magát, hogy hatalmas gyökereket és gyökérhálózatot növeszt, és emiatt sokkal ellenállóbbá válik.

Ez pont olyan, mint amikor egy ember életében nehézség jön, de ha valaki ügyesen bánik a kihívással, akkor ebből sokat tanul, és erősebb lesz.

Ezek a fák ugyanezt csinálják, Meg kell küzdeniük az életükért, de cserébe olyan jó válaszreakcióval, immunrendszerrel is felvértezik magukat, amik miatt később nagyon jól reagálnak a másféle stresszforrásra, például az öntözés hiányára vagy az UV-sugárzásra is.”

Ez a rétegrendszer azonban nemcsak a fáknak jó, hanem nekünk is. Mint Szőllősi elmondta, Szabó Veronika, a MATE Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszékének adjunktusa a PhD-hallgatóival 2022 óta monitorozza az Arany János utcai SFR-t. A méréseikből egyebek között az derült ki, hogy ennek az utcának az éves átlaghőmérséklete 5 fokkal volt alacsonyabb, mint a szomszéd utcáé, ahol nincsen fa, és 2 fokkal alacsonyabb annál, ahol volt hagyományos ültetésű fa. Tehát a Stockholm-rendszer még ahhoz képest is hatékonyabb, mint ahol hagyományos módszerrel ültettek fákat. A felszín alatti szerkezeti talajrendszer hőmérséklete ugyanis egész évben 15-16 fokos, és így képes hűteni éjszaka a felette lévő burkolatot és levegőt. A hagyományos altalajú utca ezzel szemben felforrósodik, és nem képes elvezetni a hőt.

Közvetve oda is juttat vizet, ahová már nem ér el a szivacsváros határa

A csapadékot a Horváth Mihály téren nem vízáteresztő burkolat biztosítja, hanem a verem szélére behelyezett úgynevezett folyóka, ami nem a csatornába vezeti ki a lehulló esővizet, hanem a tér alá. A csapadék a burkolat alatt egy vízelosztó csőrendszerbe folyik, ami visszanedvesíti a föld alatti szerkezeti talajrendszert. „Ha jönne egy özönvíz, ahogy azt mostanában láthatjuk a villámárvizek során, akkor a biztonság kedvéért van a rendszerben egy túlfolyó, ami a felesleget ki tudja vezetni” – nyugtatta meg a résztvevőket Szőllősi.

Stockholmban 1600 milliméter az éves csapadékmennyiség, ezért kezdetben nagy volt a szakmai ellenállás, hogy egy onnan idehozott technológia hogyan fog teljesíteni a mi kontinentális éghajlatunkon, ahol átlagosan 500-800 milliméter csapadék esik – mondta Szőllősi. Azóta olyan jól teljesített a rendszer, hogy mostanra a szakma is meggyőződött a módszer sikerességéről. Annyi a különbség, hogy nekünk a jóval kevesebb csapadékhoz adaptálnunk kellett a rendszert, tehát jóval nagyobb vízgyűjtőfelületet kell rendeli egy köbméternyi szerkezeti talajhoz, mint Svédországban.

Önmagában ez nem igényelne öntözőrendszert, de az önkormányzatok általában nem vállalják ezt a kockázatot, és a biztonság kedvéért rendelnek bele ilyet, nehogy kiszáradjanak a fák. Az általános tapasztalat azonban az, hogy ezeket az öntözőrendszereket az ültetéstől kezdve a mai napig még soha nem kellett bekapcsolni. Még idén nyáron sem, ami a mérések kezdete, 1901 óta a legszárazabb nyár volt. Sőt, olyan jó állapotban vannak a fák, hogy nemhogy csúcsszáradás nem volt, de még UV-égésnyom sem volt a leveleken.

A téren még van két másik ültetőközeg, az egyiket Bécsben fejlesztették ki kifejezetten a lágy szárú évelőknek. Ez egy 2-8 centis zúzott kőből és talajaktivátorból álló közeg, amibe az itt lévő, szárazságot tűrő, extenzív növényeket ültették. Ezt garantáltan nem kell öntözni, mert olyan városrészekre találták ki, ahová nem ér el a lajtos kocsi, és nem akarnak ivóvízzel öntözni, mégis szép, kulturált zöldfelületi megoldás.

A másik pedig egy intenzív zöldtetőkre kifejlesztett ültetőközeg, amihez rossz minőségű vörös téglát zúznak le, és ehhez adnak még kvarchomokot és nagyon jó minőségű komposztot. Ennek az ültetőközegnek a tetején 8-10 centis ásványi mulcs van, ami hatékonyan tudja csökkenteni a kipárolgást, emiatt a növények nagyon sokáig nagyon jól tudnak gazdálkodni akár kis mennyiségű csapadékkal is. „Ennek is és minden ültetőközegünknek az a lényege, hogy nincs benne finom agyagszemcse, ami ki tudna ülepedni vagy le tudna mosódni a kövek között, viszont nem fagy el, és a növények gyökerei hatékonyan át tudják szőni” – magyarázta az ügyvezető.

A rendszer indirekt módon hatással van a tér többi részére is, amit nem alakítottak szivacsvárossá, ugyanis minden csepp csapadék, ami egyméteres mélységen túl táplálja a talajt, az eljuthat a többi növényhez is, ahogy az a minimális ásványianyag-tartalom is, ami a bioszén ellenére belemosódik. „Ennek a rendszernek köszönhetően azonban a talajvízbázist is tudjuk emelni” – mondta Szőllősi.

A téren mindenhol süllyesztett szegély van, hogy a lehulló víz rá tudjon folyni a növényekre, és ez Szőllősi szerint tudatos döntés volt. A városban az uralkodó szemlélet az volt, hogy emelt szegélyeket használtak. Ennek gyakorlatilag olyan hatása van, mint amikor a folyók mellé gátakat építenek. Azt idézi elő, hogy a mellettük lévő természeti tér kiszárad. Az volt velük a cél, hogy elvezessük a térből a vizet. „Mi nagyon amellett vagyunk, hogy ez megváltozzon – de ez csak a szivacsváros-jellegű talajszerkezeteknél működik, amik képesek elnyelni a csapadékot, a hagyományos, rossz minőségű talaj nem fogja tudni befogadni” – mondta Szőllősi Gábor.

Az egyik résztvevő megkérdezte, hogy milyen fákat érdemes elültetni a szivacsvárosokba, amire Szőllősi azt válaszolta, hogy a technológia minden fajta fának kedvező, de

„az a fajta városi fásítás, amit több száz évvel ezelőtt elkezdtünk, és mindig csak egy kicsit módosítunk rajta, az már nem működik, mert a klimatikus viszonyokat és a velük járó kórokozókat már nem nagyon élik túl”.

Ezért mondta korábban a Főkert főigazgatója, hogy tíz éven belül minden harmadik idős fát elveszíthetjük a klímaváltozás miatt Budapesten.

Szőllősi szerint „klímafákra” van szükségünk, olyanokra, amiknek hosszú ideig van lombjuk. Ezek nyújtják azokat az ökológiai szolgáltatásokat, amikre szükségünk van: a párolgást, a levegő tisztítását, a por megkötését és az árnyékot. A legtöbb eddig ültetett fafajunk májusban kezd el levelezni, és szeptemberben lehullatja a leveleit, tehát csak öt hónapot „szolgáltat”. Szőllősi szerint nekünk olyan fafajok kellenek a jövőben, amik ennél jóval több hónapig levelesek, akár kilenc hónapon keresztül is. Ilyen például a virágos kőris, a tatár juhar, a páfrányfenyő vagy a kaukázusi éger.

Idős fák megmentéséhez is kiváló

Átsétáltunk a közelben lévő Lovassy László utcába, aminek két szakaszán jött létre idén szivacsváros-technológiával új zöldfelület: az egyik részén egy esőkertet, a másik felén pedig egy néhány fából álló fasort hoztak létre. Annyira friss a fejlesztés, hogy alig pár hónappal ezelőtt ültették el bennük a fákat meg a növényeket.

Az esőkertet egy hosszanti ágyásban valósították meg úgy, hogy a járda és az úttest irányából is ráfolyjon a víz. A lejtése miatt az esőkertbe folyó csapadék képes jó minőségű zöldfelületként szolgálni. A szegély itt is süllyesztett. Ezt a szegélyezési módszert Szőllősi szerint Grazban találták ki, „nagyon olcsó és nagyon egyszerű módszerrel, egy L alakú szögvas segítségével támasztják ki az utat, és emiatt nem kell egy talajszint alatti, oldalirányba dőlő betonalépítményt lehelyezni, anélkül is teljesen stabil marad az út”. Ennek tulajdonítható, hogy ez az esőkert elfért itt, hiszen a betonvályú elvette volna a zöldfelület harmadát. „Nagyon remélem, hogy ez az útépítési módszer el fog terjedni minél nagyobb részén a városnak, mert rengeteg helyet tudnánk megspórolni a növényzetnek, ha ezt használnánk.”

Az alacsony kerítés mellett azonnal kezdődik az ágyás, ami alatt van egy 60 centis Stockholm-rendszer a csörgőfák kedvéért, és egy 30 centis ültetőközeg a többi évelőnek, a tetejére pedig mulcsot tettek. „Ez a rétegrend fel tud telni vízzel, és hosszú távon tudja biztosítani a növények vízellátását. A hosszanti ágyás ugyanakkor azt fogja eredményezni, hogy a növények gyökerei egyméteres mélységig csak két irányba tudnak nőni, ha annál jobban megnőnek, akkor tudnak majd bemenni az út alá” – vázolta a jövőt a szakember.

Az utca másik végén egy olyan Stockholm-szakasz van, ami szintén nem nyúlik be az úttest és a járda alá a közművek miatt, mégis képes elég teret adni annak az öt oszlopos gyertyánnak, amit az új építésű ház elé ültettek el ezzel a módszerrel. Ez már annak az önkormányzati szabályozásnak az eredménye, hogy az ingatlanfejlesztő ülteti a fákat. Itt a csapadékot a csapadékelvezető csatorna megcsapolásával és a vízáteresztő burkolat segítségével biztosítják a fáknak. A vízáteresztő burkolat akár egyszerűen csak a fuga távolságának növelésével is megvalósítható: nem a szokásos 2-3 milliméterre fekszenek egymástól a kockakövek, hanem egy centire, úgy, hogy a kövek közé apró zúzott köveket szórtak be. „A járda így is teljesen stabilan tart, de eközben nagyon hatékonyan át tud rajta szivárogni a víz. Ilyen apróságokon múlik a paradigmaváltás” – villantotta fel az egyik megoldásukat Szőllősi.

Az egyik résztvevő rákérdezett arra, hogyan zajlik a tápanyag pótlása a Stockholm-rendszerrel elültetett fáknál. Szőllősi szerint ez nagyon egyszerű, „az utca pora nagyjából 100 méterenként tartalmaz éves szinten nagyjából 80 kiló nitrogént, 120 kiló foszfort és csomó más anyagot, amit egyszerűen a csapadékvíz belemos a rendszerbe, tehát magával a porral tápláljuk a talajt”. Szerinte ott, ahol ilyen módszerrel ültetik a fákat Európában, sehol nem pótolják másképpen a tápanyagokat. A legidősebb fasor, amit ezzel a módszerrel ültettek, Svédországban egy vadgesztenyefasor, ami ma 24 éves, „tavaly láttam, gyönyörű, terebélyes, és egészséges állapotban van”.

A szakember a séta végén még elmondta, hogy ez a módszer nemcsak az új fák telepítéséhez, hanem a már meglévő idős fák megmentéséhez is kiváló. Budapesten a Bakáts utcában és az Egyetem téren is vannak már „stockholmosított” fák. Ott azt csinálták, hogy miután feltárták a fa környezetét, egy kamionméretű „porszívó” segítségével kiporszívózták a fa gyökerei közül a tömörödött, elhasználódott talajt, és feltöltötték zúzott köves szerkezeti talajjal. „Az a tapasztalatunk, hogy nagyon jól reagálnak rá a fák, elképesztően rossz állapotban lévő fák egy-két év alatt gyönyörűen megfiatalodnak és új erőre kapnak.”