Teszteltünk egy csomó kézi játékkonzolt, hogy önnek ne kelljen

Ha valaki meghallja azt a szót, hogy kézikonzol, jó eséllyel még mindig az olyan eszközök jutnak eszébe, mint a Nintendo összes kütyüje a GameBoytól a DS-ig, vagy a Sony legendás PSP-je. Ez érthető is, mert a kétezres években, sőt még a 2010-es évek elején is abszolút státuszszimbólumnak számítottak ezek, a rajtuk futó játékok között pedig hatalmas klasszikusok vannak, a legjobb Pokémon-játékoktól a Metal Gear Solid: Peace Walkerig. Az egyre erősebb okostelefonok mellett így sem tudtak fennmaradni, de 2025-ben aztán újra eljutottunk oda, hogy megint népszerűek – csak éppen teljesen máshogy.

A mai kézikonzolok gyakorlatilag olyan minipécék, amikkel ugyanazokat a játékokat tudjuk játszani, amiket egy rendes konzolon vagy a saját asztali számítógépünkön is tudnánk, és az utóbbi években egyre inkább úgy tűnt, hogy kiegészítő eszköz helyett inkább már alternatívaként lehet velük számolni. Mi is kíváncsiak voltunk, hogy ez mennyire van így a valóságban, és egyáltalán mit érdemes venni manapság, ha kézikonzolra vágyunk, úgyhogy hónapokig nyomkodtunk négyet, hogy kiderítsük. A tanulság: ezek már tényleg komoly gépek, de kompromisszumokat még mindig kell kötni, és ezek egy részével nehéz megbarátkozni.

Kvarcjátéktól az OLED-ig

Mielőtt rátérnénk a konzolokra, érdemes gyorsan végigmenni azon, hogy jutottunk el a nyolcvanas–kilencvenes évek kvarcjátékaitól odáig, hogy egy félbevágott kontroller közé rakott, 7-8 hüvelykes kijelzőn lehet teljesen elfogadható minőségben nyomni a Cyberpunk 2077-et. Az első kézikonzolok már a hetvenes évek végén megjelentek, és a sikerüket nagyrészt Jokoi Gunpeinek, a Nintendo egykori vezető mérnökének köszönhették, aki megalkotta az 1980-ban piacra dobott Game & Watch játékokat, aztán az 1989-ben megjelent Game Boyt. A Nintendo miatta kezdett el gyerekjátékokat is gyártani, az ötleteit pedig azóta is használják a cégnél.

A Game Boyjal egyértelműen a japán cég lett a kézikonzolok királya, és a következő évtizedekben nem is tudta letaszítani őket senki a trónról. Az egyetlen értelmezhető kísérlet a Sonyhoz fűződött, ami a PSP-vel a realisztikusabb grafika, meg az erőszakosabb játékok miatt más célközönséget is meg tudott szólítani, de alulmaradt a Nintendóval szemben: a 2004-ben piacra dobott Nintendo DS-ből majdnem kétszer annyit, 154 millió darabot adtak el. 2011-ben pedig végképp kiderült, hogy a Sonynak nincs esélye, mert az új verzió, a PSP Vita csúfos kudarcot vallott, a Nintendo 3DS-ből pedig megint elment majdnem 76 millió példány.

A kézikonzolok sikere több összetevőből állt. Egy hagyományos konzolhoz vagy egy asztali géphez képest jóval olcsóbbak voltak, bárhol lehetett velük játszani (méghozzá elég sokáig, a DS Lite akár 19 óráig is bírta egyetlen töltéssel), és ami a legfontosabb: egy rakás remek, kifejezetten ezekre fejlesztett játék jelent meg rájuk. A Nintendónál ott van az összes Pokémon, az összes Super Mario és az olyan címek is, mint, mondjuk, a The World Ends with You. PSP-re pedig egyebek mellett jött exkluzív Metal Gear Solid, két God of War és egy rakás kifejezetten jó Final Fantasy-játék is, mint például a Dissidia, vagy a Crisis Core.

A 2010-es évek közepére viszont egyértelmű lett, hogy a kézikonzolok mindezek ellenére sem tudják tartani a versenyt az egyre jobb okostelefonokkal. Elsősorban nem azért, mert a telefonokra annyira jó játékok jöttek volna ki, hanem mert bőven voltak olyan erősek, hogy emulálni lehessen rajtuk a Pokémonokat, sőt akár régebbi konzolos játékokat is. Megvenni is egyre gyakrabban lehetett régebbi játékokat, a GTA: San Andreas például 2014 óta hivatalosan is elérhető Androidon és iOS-en. És amikor már úgy tűnt, hogy mindenki elfelejti a kézikonzolokat, jött a Nintendo, és a 2017-es Switch, amivel teljesen újragondolta a műfajt.

A japán cég konzolja a tévére kötve jóval gyengébb volt mint a négy évvel korábban megjelent PS4 vagy az Xbox One, de egy mozdulattal le lehetett kapni a dokkolóról, és útközben is lehetett folytatni a játékot. A Switchbe sok minden miatt bele lehet kötni, de az tény, hogy remekül házasította össze a Nintendo tévére köthető és hordozható konzoljait, évekkel később is gyakorlatilag nyomtatta a pénzt, és minden idők harmadik legsikeresebb konzolja lett (és a DS-t még simán le is előzheti). A Switch sikere alighanem szerepet játszott abban, hogy a Valve 2022-ben piacra dobta a Steam Decket, azóta pedig rengeteg gyártó követte a példájukat.

A fő attrakció: a ROG Xbox Ally X

A legújabb, és talán legizgalmasabb a ROG Xbox Ally X, amit az Asus a Microsofttal közösen rakott össze, miután utóbbi elkaszálta a saját kézikonzolját. Így saját hardver helyett két átbrandelt, saját operációs rendszerrel felturbózott ROG Allyjal szálltak be a kézikonzolos piacra, ami végül is logikus is volt – a cég videójátékos szárnya az elmúlt években egyértelművé tette, hogy az általuk gyártott vas helyett inkább azt szeretnék, ha kicsit minden Xbox lenne, amin a saját ökoszisztémájuk fut. Függetlenül attól, hogy az egy asztali pécé, egy laptop, egy kézikonzol vagy akár egy telefon. Vagyis ez hivatalosan is Xbox, szóval nézzük, mit várhat ettől az ember 2026-ban.

Első ránézésre nem formabontó: egy lecsapott sarkú tégla, közepén egy 7 hüvelykes kijelzővel (nem OLED, de 1920×1200-as és 120 Hz-es), amit a gombok és joystickek szegélyeznek. Egy kicsit kitűnik a mezőnyből azzal, hogy a két markolat alsó része olyan, mint egy igazi kontrolleré, ami rengeteget dob az ergonómián. A kezelőfelület Xbox-kiosztású, tehát a joystickek nem szimmetrikusak (ami a megfelelő kiosztás), de a hagyományos gombok mellett van néhány extra is, ami ROG-oldalról jön. A gép hátulján helyet kapott még két extra programozható gomb is, és az ujjlenyomat-érzékelős bekapcsológomb, a hangerőgomb, a töltő és egy memóriakártya-hely mind a felső élre került.

A gépet egy AMD Ryzen Z2 Extreme processzor hajtja, 24 GB RAM-ot kapott és 1 TB tárhelyet, amit microSD kártyával tovább lehet bővíteni.

Ez a konfiguráció benchmarkok alapján nagyjából a mezőny élbolyára elég, de nem lehet kijelenteni, hogy óriási, kiemelkedő ugrásról lenne szó. Ahogy minden kézikonzolnál, úgy az Ally X-nél is késznek kell lenni a kompromisszumokra. Tök jó lenne, ha pont ugyanazt tudná, mint egy gondosan összerakott pécé a legjobb videókártyával és processzorral, de ez egyelőre lehetetlen, hiszen azok nem férnének be ebbe a nem túl nagy, 715 grammos gépbe. Szóval lehet, hogy nem lehet rajta ultra grafikán, 8K-ban cyberpunkozni, de kicsit gyengébb beállításokkal igen, és nemcsak otthon, hanem akár a repülőn, vonaton is.

De jó?

Ezen a ponton ütköztünk bele az első problémába: lehet, hogy lehet hordozni, de mi értelme, ha nem látok semmit? Ez a kritika amúgy az egész kategóriának szól, nem csak az Ally X-nek. Tulajdonképpen nem is kritika, inkább arról van szó, hogy inkompatibilis vagyok a kézikonzolokkal. Én (Máté) leginkább szerep- és kalandjátékokat játszom, de néha előveszek egy menedzselős vagy stratégiai játékot is, például a News Towert vagy egy Total Wart. Amíg nálam voltak a konzolok, szinte csak a Clair Obscurral és az Outer Worlds 2-vel játszottam. Mi a közös ezekben mind? Az, hogy tele vannak apró részletekkel, szövegdobozokkal, és a 7, 8, 9 hüvelykes kijelzők miatt fél óra után azt éreztem, hogy a szemem pillanatokon belül kifolyik.

Az Ally X-en egy teljes értékű Windows 11 fut, de alapbeállításként egy áramvonalasított Xbox-app indul el rajta. Ez ugyan egy fokkal jobb, mint az alkalmazás pécés verziója, de azért még mindig nem a legintuitívebb kezelőfelület, amivel valaha találkoztam. Eleinte próbált meggyőzni, hogy nincs Game Passom, de néha rájött, hogy mégis van, és utána engedte, hogy letöltsek játékokat. Okozott néhány fejfájással teli percet, igaz, ez szoftveres hiba, nem az Ally X-é. Ettől függetlenül mástól is hallottam hasonlót, úgyhogy ha valaki beruház egy ilyen konzolra, jobb, ha előre felkészül lélekben a gép elleni pszichés küzdelemre.

Visszatérve a játékokra: nem állítom, hogy a kézikonzoloknak ne lenne létjogosultságuk, de szerintem a reklámok kicsit átverősek.

Én legalábbis nem tudok rajta mindent úgy játszani, mint a gépemen vagy az Xboxomon, és nemcsak a teljesítménykülönbség, hanem a képernyő mérete miatt. De tény, hogy vannak játékok, amikhez tökéletes: Power Wash Simulator, Hollow Knight: Silksong, Stardew Valley, Celeste, a My Time-sorozat, Cult of the Lamb, Card Shark, Hades, és egy csomó hasonló. Már csak azért is, mert az ilyen jellegű játékokat gyakran amúgy is csak egy-egy pályára, küldetésre, fejezetre, vagy más, releváns egységre veszem elő, így remekül passzol a hordozhatósághoz. Nem úgy ülök le hozzájuk, hogy akkor most órákig nem állok fel, így akár a reggeli metrózás vagy HÉV-ezés közben is elővehetném a konzolt, hogy játsszak egy kicsit. Jó, nem fogom, mert 380 ezer forintba kerül, amit én túlzásnak érzek, de a lehetőség megvan.

Én (Flachner) igazából csak helyeslőn bólogatni tudok mindenre. Sosem kapott el a kézikonzolos lábrázás, egyszer sem éreztem, hogy szeretnék az ágyban fekve játszani (vagy ha igen, akkor bekapcsolom a tévét és a PS5-öt) és az sem vonzott, hogy útközben játsszak egy ekkora valamin. Közben viszont folyton olyan posztokat látok, ahol emberek imádják ezeket a konzolokat, több ismerősömtől is hallottam már ilyet, és az sem elhanyagolható, hogy kis bindzsizéssel még olyan játékokat is működésre lehet rajta bírni, mint a World of Warcraft – ez a többi kézikonzolra is igaz, és ha valaki nem akar a legmagasabb szinten játszani, akkor tök jó opció is lehet, hiába tűnik elsőre nagyon furcsának.

Szóval elég kíváncsi voltam, milyen lesz, de Xbox-mágia ide, kifejezetten jó vas oda, csalódtam.

Az első problémával akkor szembesültem, amikor elkezdtem pörgetni a Steam-könyvtáramat, és szinte semmin nem akadt meg a szemem, amit szívesen felraktam volna az Ally X-re. Végül először a Metal Gear Rising: Revengeance-t próbáltam ki rajta, ami tök jó is volt, de egy óránál tovább nem akartam vele játszani. Méghozzá azért, mert ennyi idő után már rohadt kényelmetlen volt fogni a konzolt, hiába csak 715 gramm. Ezután a Cyberpunkra néztem rá, aminél elég impresszív volt, hogy alacsonyabb beállításokkal simán futott, de biztos, hogy sosem tolnám így végig – nemcsak mert kontrollerrel célozni eleve kínszenvedés, így meg aztán pláne, hanem azért sem, mert egy ekkora kijelző túl kicsi ehhez a sok szöveghez és a látványhoz is.

Így végül a Hadesnél kötöttem ki, és onnantól gyakorlatilag csak azt nyomtam a konzolon. Ha valami, akkor ez tényleg tökéletes egy ilyen eszközön: 20-30 perces menetek, letisztult kezelőfelület, alapjaiban egyszerű, pár gombot igénylő játékmenet. A Hadest nagyon élveztem az Ally X-en, de ezen a ponton bennem is felmerült az a kínzó gondolat, hogy oké, de vennék ezért 380 ezres konzolt? Nyilván nem, még egy 230 ezres Steam Decket sem vennék erre, és a hasonló játékokra, csak ha semmi máson nem tudnék játszani. És még akkor is rosszul érezném magam miatta.

Van másik

Fussunk egy gyors kört a konkurenciával is – pontosabban egy részével. Az elmúlt hetekben nálam (Máté) volt az Ally X mellett egy Legion Go S és egy Steam Deck is, nálam (Flachner) pedig egy MSI Claw töltött el pár hetet. Az előbbi első iterációját 2024-ben teszteltem, és akkor némi nehézség után kellemes csalódás volt, ami után a Go S nem okozott hatalmas meglepetést: kicsit más a kialakítása (talán kényelmesebb volt hosszabb játékok alatt, mint a korábbi generáció), és a kijelzője is kisebb. Őszintén szólva nem éreztem, hogy sokkal rosszabb lenne a teljesítménye, mint az erősebb rendszercsipű, sima Legion Gónak, de az is igaz, hogy tudtam, mire lehet számítani egy kézikonzoltól, ezért nem vártam bika produkciót. Persze ennek részben az az oka, hogy év végén a világ egy részén (nálunk sajnos nem) megjelent a Go 2, ami valószínűleg nagyobb ugrás az elsőhöz képest, mint a Go S.

Ülve is, fekve is kényelmes volt tartani egy-két órán át, de azért egy idő után elfárad az ember csuklója. Jópofa volt az apró touchpad a jobb analóg kar alatt. Teljesítményben érezhetően gyengébb volt, mint az Ally X, sokkal hamarabb felpörögtek a ventilátorok, és érzésre hamarabb küszködött, mint az újabb és drágább modell. Ettől függetlenül egyáltalán nem volt élvezhetetlen játszani rajta, és nagyobb teljesítmény mellett is hozta a 2-3 órás üzemidőt.

Mielőtt azonban valaki venne egy ilyet, érdemes átgondolni, mire van szüksége: a régebbi Góban erősebb rendszercsip (Z1 Extreme) van, mint az alap Go S-ben (Z2 Go), viszont a 2024-es modellben kevesebb a RAM, és nem tud váltakozó képfrissítést. A Legion Go S is kapható az erősebb, Z1 Extreme csippel, de azzal már jóval drágább, mint az alap verzió. Szóval érdemes jól végiggondolni, mire is vágyik, ha Lenovo kézikonzol megvásárlása mellett dönt.

Aztán ott van az MSI Claw, egészen pontosan a tavalyi 8 AI+, ami egy kifejezetten robusztus, és jó drága, de ennek megfelelően nagyon erős kézikonzol. Alapból ezen is Windows 11 van, szóval bármit fel lehet rakni rá, például a Riot kliensét is, szóval ezen tudtam nyomni az új verekedős játékukat, a 2XKO-t, amikor már hozzáfértem a bétájához. Ez kifejezetten jó élmény volt, a Hades mellett a verekedős játékok is remekül működnek ezeken az eszközökön, igaz, ez a stilizált, rajzolt grafikájával nem nagyon izzasztotta meg a Claw-t, szóval benchmarkingra nem a legjobb.

Ez a konzol látványosan nagyobb (és nehezebb) az Ally X-nél, így nem is annyira kényelmes, és nekem az MSI szoftverével is voltak problémáim, arról nem is beszélve, hogy ha alvó módból keltettem fel a Claw-t, akkor egy darabig borzasztóan lassú volt, amit az Ally X-nél egyáltalán nem tapasztaltam. De ezen kívül amúgy rövidebb etapokban jó rajta játszani, és mivel ez hardveresen is nagyon erős, talán ez a legjobb választás akkor, ha valaki asztali pécének is használná a kézikonzolját. Ami egyáltalán nem hülyeség, ha valakinek fontos a hordozhatóság ÉS menet közben is szeretne játszani, mert az elszálló memóriaárak és a videokártyák belengetett áremelkedése miatt most éppen elég rossz buli rendes számítógépet építeni.

Végül ott a Steam Deck. Már amikor először megjelent, nagyon szerettem volna venni egyet, és azóta is ott ül a kívánságlistámon. Mivel a tesztek során újra és újra előjött, hogy csak nagyon ritkán használnék kézikonzolt, ha ott egy rendes konzol vagy egy pécé, örülök, hogy egyikre sem költöttem el több százezer forintot. Viszont az biztos, hogy míg az Ally X nagyon hívogatja a lelkem xboxos felét, addig az Igazán Jól, Érezhetően Megfontolva Összerakott, Minőségi Cuccok-kategóriában egyértelműen a Steam Deck a győztes. Ez a legerősebb, amit kipróbáltam? Nem. Ennek van a legnagyobb kijelzője? Nem. Még csak nem is a Steam Deck volt a legkényelmesebb hosszabb távon. Viszont a Steam OS erre lett kitalálva, és a szoftveres élmény nagyot tud dobni egy idősödő hardveren.

Minden stabilan futott rajta, és ha a rendszer azt ígérte, hogy egy játék megfelelően fog futni rajta, akkor az úgy is volt.

Bár egész hasznos a két touchpad, a képernyő miatt nem volt túl jó sokáig civilizationözni rajta, így persze ennél is megvan az a probléma, mint minden kézikonzolnál: a képernyő egyszerűen túl kicsi. Persze hivatalosan mindegyiket rá lehet kötni egy monitorra, de egyik konzolnál sem próbáltam komolyabban a dokkolós üzemmódot, mert a lényeg a hordozhatóságon volt. Szerintem ha valaki nem akar szenvedni a Windows bénaságaival, nem akar órákig trükközni azon, hogy minden feleslegesen telepített cuccot levakarjon a konzoljáról, és nem zavarja, ha az eszköz nem a legbivalyabb, de cserébe kicsit olcsóbb, mint a konkurencia, akkor össze fog barátkozni a Steam Deckkel.

A végén még röviden érdemes megemlíteni a Nintendo jelenlegi konzolját, a Switch 2-t, amivel külön cikkben foglalkoztunk tavaly, mert bár ez kizárólag egy játékkonzol, amit semmi másra nem lehet használni, és főleg a belsős címek adják el, a japánok remekül újították fel az előző konzoljukat. Ennek meg is kérik az árát, szóval ezzel együtt érdemes megfontolni, hogy kell-e ilyen az embernek, de ha valaki egy izmos asztali pécé mellé venne konzolt, és nem csak otthon szeretne játszani, akkor mindenképpen jól fog járni ezzel. Összességében a tapasztalataink alapján az biztos, hogy bármelyik konzolt választja is az ember, fontos emlékezni: nem mindennel jó rajtuk játszani, de amivel igen, azzal nagyon, és akár az otthon melegén kívül is.