Elsőre nagyot csalódtam, de végül belopta a szívembe magát a kis kézi pécé

Attól függetlenül, hogy valaki Sony- vagy Microsoft-rajongó, abban talán egyetérthetünk, hogy egy konzolban általában az a jó, hogy megvesszük, bedugjuk, működik. Ez azonban néhány áldozattal jár: nem igazán lehet ezeket a gépeket fejlesztgetni, csak játékra és médiafogyasztásra jók, nem könnyű hurcolni őket, és bezárják a játékost egy-egy ökoszisztémába, amiből drága kitörni.

A másik oldalon ott van az asztali számítógép. Egy többnyire bazi nagy doboz, ami ugyan rengeteg pepecselést igényel, hogy jól működjön – egy kezdőnek egészen elkeserítő tud lenni a drivertöltögetés és -frissítgetés, az összerakásról és az alkatrészvadászatról nem is beszélve –, cserébe ezekből lehet kihozni a legjobb teljesítményt, és dolgozni vagy épp adóbevallani is lehet rajtuk. Persze ott a mellékág, a laptopok, amik egy kis személyre szabhatóságot feladva hordozhatóbbá váltak.

És akkor itt a Lenovo Legion Go, a Lenovo kézi pécéje, aminek sikerült a két szék közé ülnie. Ez volt az első ilyen kisgép, amit huzamosabb ideig kipróbáltam, a Steam Decket és az Asus ROG Allyt csak rövid ideig tudtam korábban nyomkodni. Épp ezért nem tudtam, mire számítsak, úgyhogy megnéztem, mit állít róla a Lenovo:

A trailer alapján nekem az jött át, hogy van ez az alapvetőn kéttenyérnyi kis erőmű, amin jó magas számokat elérve lehet pécés és xboxos játékokkal játszani. Már majdnem beleéltem magam, hogy megérkezett a videójátékok jövője, de eszembe jutott, hogy bármennyire szeretem is a Switchemet, a különleges kialakítása miatt rengeteg hardveres korlátja van. Mint kiderült, így van ezzel a Legion Go is.

Haladjunk kívülről befelé. A gép elég nagy, nem kifejezetten könnyű, de nem is vészesen nehéz – hosszú távon azért kényelmetlen tartani. Az oldalain van két leválasztható kontroller, tele gombokkal, egy touchpaddal és egy jópofa meglepetéssel. Nem tudom, hogy hány újságírónál járt már a tesztpéldány, amit kipróbáltam, de míg a bal kontroller stabilan kapaszkodott a képernyő mellett, a jobb oldali kicsit lazának tűnt, bármit csináltam.

A markolatba épített gombok jópofák, és ha működnek – márpedig nem mindig van így –, akkor hasznosak lehetnek. Viszont a stickek nekem kicsit kicsik és simák voltak, figyelnem kellett, hogy az ujjaim ne csússzanak le róluk. A hátlapban van egy kitámasztó, ami nem laza, de könnyű kihajtani, így viszonylag egyszerű letámasztani a Legion Gót.

A 8,8 hüvelykes kijelzőre egy rossz szavam sem lehet, nagyon szép képe van. A probléma csak az, hogy nehéz kihasználni, ugyanis az AMD Ryzen Z1 Extreme csip, ami az egész gépet hajtja, közel sem akkora erőmű, mint amilyennek a trailer alapján tűnik. Pontosabban: nem lehet bármit élvezettel játszani a Legion Gón, de amit igen, az olyan, mintha erre a cuccra termett volna.

A pécé árnyoldala

Az első játék, amit kipróbáltam rajta, a Cyberpunk volt. Abban bíztam, hogy simán hozza majd a hároméves Legion laptopom teljesítményét, úgyhogy ugyanazokkal a beállításokkal indítottam el. Hiba volt, a játék saját benchmarkján nagyjából 2-3 FPS-sel döcögött végig.

Nem adtam fel, rákerestem a Redditen, hogy van-e valami megoldás. Akkor találtam ezt a posztot, és a képek és kommentek segítségével sikerült úgy pepecselni a beállításokkal, hogy a játék teljesen oké szinten futott. Ha valaki vesz egy ilyen gépet, akkor mindenképp nézzen szét ezen a subredditen, mert tele van szuper tippekkel, tanácsokkal.

Azonban hiába futott jobban a Cyberpunk, a kijelző továbbra is pici maradt. Egy ilyen játéknál, ami szinte megállás nélkül fényorgiával bombázza a játékost, nekem szükségem van egy valamivel nagyobb kijelzőre. Ugyanez igaz a Starfieldre, a Far Cry 6-ra, a Skyrimre, a Call of Dutyra és a Battlefieldre – elfutnak a Gón, de a varázsuk jelentős része elvész.

A Legion Go egy pécé, annak minden bújával és bájával. Miután minden drivert frissítettem, és a subreddit ajánlása alapján állítgattam dolgokon, szépen muzsikált. Ehhez azonban az kell, hogy az ember hajlandó legyen ilyen pepecseléssel foglalkozni, mert ha valaki egy switches élményre vágyik, akkor csalódni fog.

Nagy előnye viszont, hogy Windows 11 fut rajta. Egyrészt aki ismeri ezt az operációs rendszert, nagy meglepetésekbe nem ütközhet, másrészt mindenféle komolyabb tortúra nélkül fut rajta az Xbox-alkalmazás, így nagyon egyszerű a Game Pass-os és felhős játékokkal játszani. A Legion saját appja alapvetően jól működik, kicsit döcögős, de könnyű belőle elérni a többi nagy áruházat (Steamet, Epic Store-t, GOG-ot, ilyesmit).

Na de mire ajánlanám? Platformerekhez, versenyzős játékokhoz, társasokhoz, puzzle-ökhöz és stratégiai játékokhoz (főleg, ha körökre osztottak). Én sokat Hollow Knight-oztam és egy kicsit Disco Elysium-oztam, illetve jackboxoztunk, ezekre egyszerűen tökéletes volt. Minden szépen futott, a kontroller is működött, tényleg olyan volt, mintha a Góra készültek volna. Persze az aksi annyira nem élvezte ezeket (sem), játéktól függően, folyamatos használat mellett olyan egy-két és fél órát bírt. Cserébe viszont elég gyorsan feltöltött.

Amitől kicsit más

Bár sok mindenben hasonlít, azért nem egy Steam Deck-klónról van szó. A jobb kontrolleren található kis touchpad az elején borzalmas volt, bármikor, amikor leemeltem róla az ujjam, a kurzor elugrott. Nem tudom, mi történt, de pár nap után kigyógyult ebből.

A Legion Go nagy újítása, amivel saját kis szegletet kaparhat ki magának a konkurencia mellett, az az FPS-mód.

Ha leválasztjuk a jobb kontrollert, átflittyentünk egy kapcsolót, és az egész rudat behelyezzük egy kis talpba, akkor a kontroller egy álló egérré változik, amivel joystickosan lehet lövöldözni. Elsőre kicsit körülményes használni, de ha az ember megszokja, tök jópofa – és mindenképp jobb és pontosabb, mint a stickekkel célozni.

Viszont nem látom magam előtt, hogy az ember tényleg kicsapná ezt a buszon, villamoson vagy repülőn, mert azért elég sok hely kell hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a másik kontroller marokgombjai inkább nem működtek, mint igen, úgyhogy egy extra billentyűzet nélkül macerásabb így a játék.

Ez egy visszatérő probléma volt: dolgok sokszor nem működtek. Vagy a gombok nem úgy reagáltak, ahogy elvileg kellett volna nekik, vagy teljes képernyő helyett kisebb ablakban indultak el a játékok. Olyan is előfordult, hogy valami a tálcára kicsinyítve indult, és a Go nem is szólt, hogy amúgy megy. Ebben tényleg hozza a pécés életérzést: ha az ember új még ebben a világban, és nem ismerte ki a furfangjait, simán kap két-három agyvérzést, mire elkezdi élvezni a játékokat.

Még egy utolsó kis extra: a Lenovo kiadott egy USB-C-vel csatlakoztatható szemüveget is (Legion Glasses, nagyjából 200 ezer forint), ami a cég állítása szerint olyan, mintha egy 27 hüvelykes monitort nézne az ember. Ezt a cikket egy igazi 27 hüvelykes monitor előtt ülve írom, és hát nem egészen olyan. Az ötlet egyébként tök jó: a vonaton ülők nem látják, mivel is játszunk/mit nézünk, egész jók a hangszórói, sokkal kényelmesebb, mint egy VR-headset (ami nem véletlen, mert sokkal kevesebbet is tud, funkcióban szinte összehasonlíthatatlan), és nem kell lefelé bámulni, nézhetünk kényelmesen magunk elé is. Még csiszolt lencsét is lehet bele rakni, hogy szemüvegesek is használhassák, és nemcsak a Góval működik, hanem más gépekkel és telefonokkal is, amik támogatják ezt a funkciót (és van USB-C-s bemenet rajtuk).

Viszont ez a szemüveg is pont olyan rakoncátlan volt, mint a Go többi része. Elsőre a két bemenetbe összesen legalább tízszer dugtam be, mert sehogy sem akart elindulni. Miután a Gót is többször újraindítottam, a szemüveg is feléledt, és azóta csak egyszer-kétszer nem akart működni. Ugyanezt a kört a leválasztott kontrollerekkel is eljátszottam, az még egy fokkal bosszantóbb volt.

Most pedig egy gyors bónuszmorgolódás: ez elvileg egy jövés-menésre tervezett cucc – ugye? A trailer alapján egy játékteremben, könyvtárban, egyetemi campuson ülve is remek szórakozás. Gondolom, emiatt van egy menő kis táskája, hogy semmi baja ne legyen. Oké, ha tényleg így van, akkor miért nincs hely a töltőnek az említett táskában?

Egészen félve írom ezt, mert lehet, hogy van, csak én nem látom. Szerintem nincs, de biztos vagyok benne, hogy ha mégis van, lesz, aki felhívja rá a figyelmemet. De ha igazam van, akkor ez hogy történhetett? Az a neve, hogy Go! Na mindegy, szerintem elég béna, hogy egy külön táska kell a töltőnek, ha nem akarom zsebre vágni.

Tök jó, de mire?

Egész könnyű lenne azt írni, hogy a Legion Go nem tudja, mi akar lenni, de szerintem ez nem igaz. Nagyon vártam, aztán óriásit csalódtam benne, de ahogy összecsiszolódtunk, váratlanul belopta magát a szívembe. Igen, egy kicsit több odafigyelést igényel, és nem lehet tőle elvárni a csúcsteljesítményt, de ahogy fejlődik a technológia, lehet, hogy pár éven belül ez megváltozik.

Nagyon olyan, mint a többi kézi pécé, de a konzolosoknak és a megrögzött pécéseknek is tele van ismerős jegyekkel, hogy ne kelljen a teljesen ismeretlenbe belevágniuk. Viszont a lecsatolható kontrollerekkel, az FPS-móddal és a touchpaddel navigálható Windows 11-gyel kicsit elüt a többiektől – még ha ki nem is feltétlenül emelkedik is közülük.

A Legion Go egyelőre a nagyon lelkes hobbistáknak való, mert a 350-400 ezer forintért, amit elkérnek érte, már egy legalább ilyen erős asztali pécét vagy laptopot lehet venni. Hiába lehet mindenféle hubokat meg kábeleket csatlakoztatni rá USB-C-vel, azért én nem cserélném le rá a munkagépemet. Viszont ha ez lesz a mobilis játékok jövője, akkor szerintem alapvetően jó irányba haladunk.