2023 minden számítás szerint olyan év kellett volna, hogy legyen, amikor végre egyszer nem jelenik meg Call of Duty. Az éves ciklusnak már nagyon régóta nem volt semmi értelme, és hiába volt így is minden évben igazi pénznyomda a franchise aktuális része, úgy tűnt, hogy tavaly ezt végre az Activision is felfogta. Aztán kiderült, hogy dehogy fogta:
idén augusztusban hivatalosan is bejelentették a tavalyi Modern Warfare II közvetlen folytatását, a Modern Warfare III-at, amire már tényleg csak úgy lehetett reagálni, mint CJ a GTA: San Andreas elején.
Hogy ennek mi értelme volt azon túl, hogy az Activisiont vezető Bobby Kotick és az igazgatótanács többi tagja nagyon szereti a pénzt, azt nehéz megmondani. A Modern Warfare III még a két évvel ezelőtti Vanguardnál is sokkal inkább érződik DLC-nek, azaz csupán kiegészítőnek, mint teljes értékű játéknak, és hiába lett amúgy nagyon szórakoztató, egyszerűen semmivel nem lehet megindokolni, hogy miért kerül 70 euróba (27 ezer forintba).
Nem így kellett volna
A Modern Warfare III-at hivatalosan kevesebb mint fél évvel a megjelenése előtt jelentették be, hasonlóan a tavalyi elődjéhez, az pedig már ekkor látszott, hogy még a megszokottnál is sokkal megúszósabbra vették vele a figurát. Az idei Gamescom előtt is tudni lehetett, hogy mind a tizenhat multis pálya az eredeti Modern Warfare 2 (2009) némileg átdolgozott változata, az pedig már tavaly kiderült, hogy a grafikus motor a jövőben nem fog változni. Így aztán hiába jött vissza több népszerű mechanika a játékba, az egyetlen számottevő változás az, hogy a multiban most tizenhárom éves pályákon lehet lövöldözni egymásra.
Konkrétan ott tartunk, hogy az Activision 2009-ben 60 euróért eladta a Modern Warfare II-t, aztán 2020-ban 20 euróért eladta a játék remasterelt kampányát, majd három évvel később újabb 70 euróért eladta a remaster másik felét pár extrával.
Ennél a játéknál semmi nem bizonyítja jobban, hogy teljesen értelmetlen évente kiadni egy Call of Dutyt. Amikor az Activision még vetésforgóban rotálta a szérián dolgozó három stúdiót (Infinity Ward, Treyarch, Sledgehammer), minden évben egy más filozófiával készült játék volt az eredmény, saját karakterekkel, univerzummal, grafikus motorral és játékmenettel. A Black Ops és az eredeti Modern Warfare II között bőven volt annyi különbség, hogy ne lehessen belekötni abba, hogy egymás után jelentek meg, de ennek most már semmi nyoma nincs.
A Warzone korábbi vesszőfutásai után persze érthető a grafikus motor tavalyi uniformizálása, és az is, hogy az összes stúdió bedolgozik mindenhova, de a Modern Warfare III egyszerűen nem egy új játék. Akkor sem, ha a szériát menedzselő Johanna Faries nemrég a Bloomberg cikkére reagálva kikérte magának, hogy márpedig a kezdetektől fogva prémium címnek szánták, a Sledgehammer feje pedig állította, hogy a lapnak nyilatkozó fejlesztők azért hihették azt, hogy ez egy kiegészítő lesz, mert most először minden tavaly megszerzett cuccot át lehetett vinni az idei játékba.
A Bloomberg szerint ráadásul a megszokott hároméves fejlesztési ciklus helyett a két éve a Vanguardon is erőn felül dolgozó stúdiónak feleennyi idő alatt, rengeteg túlórával kellett lefejlesztenie a játékot, hiába ígérték nekik akkor, hogy ez nem fog megint előfordulni. Az tehát egyértelmű, hogy a Modern Warfare III eleve hátrányból indult, és bár egy hét után én úgy éreztem, hogy évek óta ez a legszórakoztatóbb rész – még a 2019-es Modern Warfare-nél is jobban élveztem –, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy mennyire arcátlanul húzza le az Activision a játékosokat.
Elfuserált újítások
Mivel egy közvetlen folytatásról van szó, a kampány a négy éve elkezdett, tavaly folytatott történetet viszi tovább, de az idei sztori nemcsak túl rövid, hanem állati érdektelen is, a küldetések pedig talán soha nem voltak még ennyire bénák. Az idei nagy ötlet az volt, hogy a szkriptelt, csőszerű pályák mellett nyílt küldetések is vannak, amelyek a gyakorlatban olyanok, mint ha a Warzone 2.0-ban debütáló DMZ-ből lennének kiemelve. Papíron jól hangzik, hogy egy célpontot több irányból tudunk megközelíteni, és a pályák felfedezésével hasznos kütyükhöz és új fegyverekhez juthatunk hozzá, de ez az egész egyáltalán nem érdekes. Az opcióink kimerülnek abban, hogy azonnal halomra lövünk mindenkit, vagy megpróbálunk hangtompítós fegyverekkel lopakodni, mielőtt végül észrevesznek minket,
a pályák pedig egyszerűen nincsenek olyan jól felépítve, hogy a Hitmanhez vagy akár a Dishonoredhöz hasonló elégtételt okozzon az ellenfeleink kreatív(abb) likvidálása.
Az összeszedhető fegyverek sem adnak hozzá semmit az élményhez, szóval nem sok értelme van újra nekiállni egy küldetésnek, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a nyílt pályák igazából mégis zártak, mert ha túl messzire megyünk, jön a villogó képernyő, hogy forduljunk vissza. A nyílt küldetések így inkább érződnek parasztvakításnak, mint izgalmas újításnak, úgy meg aztán pláne érthetetlen, hogy minek kellettek, hogy az olyan, klasszikus Call of Dutykat idéző, csőszerű pályák működnek itt is a legjobban, mint a Highrise, ahol egy toronyházat kell emeletről emeletre megtisztítani a terroristáktól.
Az eredeti Modern Warfare légi támogatásos küldetését idéző Danger Close is jól sikerült, bár úgy azért elég morbid az egész, hogy az orosz–ukrán és az izraeli–palesztin konfliktusból is naponta kerülnek elő pont ugyanilyen videók, annyi különbséggel, hogy ott nem pixelhalmazok, hanem valódi emberek halnak meg a szürkés kameraképeken. A Modern Warfare III az ilyenek miatt elgondolkodtató is lehetne, de az eredeti trilógia legvérfagyasztóbb pillanatainak megidézésére tett kísérletek végül csak súlytalanul lógnak a levegőben a csapongó, bugyuta sztoriban. Még az előző rész végén belengetett, legendás No Russian újraalkotása is, pedig abból jóval többet is ki lehetett volna hozni.
A kegyelemdöfést az adja meg, hogy a nagy vonalakban az eredeti trilógia sztoriját elmesélő új trilógia harmadik kampánya a legnagyobb jóindulattal is csak egy fél kampány, mert annyira hirtelen van vége, hogy az ember elsőre fel sem fogja, hogy ennyi volt. Ez pedig nemcsak azért kiábrándító, mert továbbra is egy teljes árú játékról beszélünk, hanem azért is, mert hacsak az időközben a Microsoft által felvásárolt Activision nem változtat markánsan a gyakorlatán, akkor nemsokára jöhet majd az ugyanilyen kiábrándító Modern Warfare IV is, hogy le lehessen zárni az egészet. Azt viszont a rend kedvéért hozzá kell tenni, hogy az átvezető videók és a karakterek (meg a szinkronhangjuk) legalább még mindig tökéletesek.
Ez már tényleg a legalja
A minden szempontból kiábrándító kampányról persze idén is simán elvonhatná a figyelmet a mindig is előnyt élvező többjátékos mód, ami idén nagyon szórakoztató lett, és ha valaki emiatt szereti a Call of Dutyt, most az elmúlt sok év legjobb élményét kapja. Közben viszont valójában annyi történt, hogy a tavalyi Modern Warfare II multija kapott néhány szépségtapaszt, egy idegesítőbb feloldási rendszert és tizenhat remasterelt pályát. Így pedig hiába jó az egész, és hiába ötletes az új, Cutthroat nevű, 3v3v3 mód is, jó szívvel csak akkor lehet ajánlani, ha valaki kihagyta a tavalyi részt, és most akar beszállni.
A legjobb persze így is az lett volna, ha fel sem merül, hogy teljes értékű címként adjanak el valamit, amiben gyakorlatilag kevesebb az új tartalom, mint más játékok ingyenes frissítéseiben.
Az idén visszatérő zombimód egyébként még kozmetikázhatna kicsit a végeredményen, ha igazán jó lenne, de ahogy a kampány jelentős része, úgy valójában ez sem más, mint egy kicsit más irányból megközelített DMZ. Ami persze önmagában nem lenne baj, mert a nagy térképen, csapatokban zombizás egészen szórakoztató, de forradalminak azért nehezen lehetne nevezni. Pláne úgy, hogy a Warzone-ban amúgy többször is voltak már teljesen ingyenes zombis események, ez pedig attól már tényleg csak egy apró lépésre van.
Valahol legbelül a játékot és a Warzone-t már tavaly is értelmetlen menüszörnybe temető Activision és a fejlesztők is érezhették, hogy ez nem annyira oké, a Modern Warfare III-at ugyanis konkrétan nem is lehet külön elindítani. Ehelyett van egy Call of Duty HQ nevű központi launcher(szerűség), ahonnan meg lehet nyitni a különböző játékokat, szóval ha a Modern Warfare III kampányát akarom nyomni, akkor meg kell nyitnom a Battle.net-et, el kell indítanom az HQ-t, és rá kell nyomnom a kampányra, ami bezárja ezt a programot, és megnyit egy másikat, ahol a kampány van.
A Modern Warfare III-ra felhúzva hamarosan új, Verdanskot idéző pályát és az eredeti Warzone-ra nagyon emlékeztető játékmenet-frissítést kapó Warzone-nal ugyanez a helyzet, és bár ezt meg lehet szokni, azért valahol nevetséges, hogy 2023-ban így működik valami. Arról nem is beszélve, hogy az HQ valójában csak egy újabb front, ahol a játék a végtelenségig bombázhat azzal, hogy na, költsek már egy kis pénzt. Ezen a ponton olyan szinten vannak a játékos arcába tolva a mikrotranzakciók, mint egy koreai MMORPG-ben, ez pedig csak még ellenszenvesebbé teszi a Modern Warfare III-at prémium címként beárazó Activisiont.
Az egészben az a legszomorúbb, hogy a Modern Warfare III önmagában egy kifejezetten jó játék lenne, amely a kampányon kívül igazából mindenért dicséretet érdemelne, az pedig külön öröm, hogy idén nemcsak az összes tavalyi fegyver és kiegészítő, hanem a megszerzett (vagy pénzért megvásárolt) kinézeteink is átkerültek az új játékba. A kontextust is figyelembe véve viszont ez a játék jelen állapotában nagyon távol van attól, aminek az Activision beállítja. A Warzone-ra persze lehet, sőt, az eddig látottak alapján lesz is pozitív hatása, de az biztos, hogy a Microsoftnak muszáj lesz kitalálnia valamit, ha legközelebb el akarja kerülni azt az amúgy teljesen jogos gyűlöletcunamit, amely a játékra zúdult az Activision húzásai miatt.
(A játékot a Magnew-tól kapott kóddal teszteltük.)