Mintha egy Ferrarival állnál a dugóban

Emlékszik még valaki arra az időre, amikor a szélesvásznú HD tévék bejöttek? Mindenki el volt ájulva tőlük, hogy mennyire gyönyörű a képük, aztán szembesült azzal, hogy a gyakorlatban alig-alig van mit nézni rajtuk, mert az elérhető tartalom, a tévécsatornák (igen, akkoriban az emberek még tévét néztek a tévén) nagyon nagy része csak 4:3-as képarányban, SD felbontásban elérhető, ami különösen vacakul néz ki felskálázva a csodatévék nagy felbontására. Na, egy kicsit hasonló érzés most a Honor Magic V3-at használni.

A hajtogatós telefonok karrierje valamikor 2019 környékén kezdődött, és azóta a technológiai érdekességből eljutottak addig, hogy a féltégla érzést elhagyják, és az eredeti ígéretüknek megfelelve, kényelmesen használható telefonból egy mozdulattal tabletté és onnan visszaalakítható kütyük legyenek. A piacvezető Samsung Galaxy Fold tavalyi és főleg idei verziójával már az eszelősen magas ár volt a fő probléma, és nem az, mint az addigiaknál: hogy az ember két hajtogatás után pontosan érezte, hogy persze, látványos meg minden, de a való életben ezt használni vagy akár csak zsebben tartani nem gyakorlatias, inkább kimondottan kényelmetlen. Szóval mostanra eljutottunk arra a pontra, ahol már csak az árat kell leverni valahogy, és ilyenkor általában a kínai gyártókra néz az ember, hogy helló, feladat van.

És akkor jön egy kínai gyártó, a Honor, és a maga hajtogatós telefonjával nem az árat vágja meg látványosan, hanem a telefon vastagságát. Ami meghökkentő mérnöki bravúr, de az, hogy mire lesz elég, egyelőre rejtély.

Szóval a Magic V3 kihajtva, írd és mondd, 4,3 milliméter vastag. Nem tudom, ez így leírva mennyire tűnik extrémnek, de kézben tartva nagyon. Egy iPhone 7,6–8 milliméter vastag szokott lenni, a most bejelentett új iPad Mini 6,3. A kimondottan vékonynak és áramvonalasnak érződő Galaxy Fold 6 kihajtva 5,6 milliméteres. Na ennek sikerült most még körülbelül a negyedét lefaragni. Kihajtva egy 7,92 hüvelykes, 2156×2344 pixel felbontású AMOLED képernyőt kapunk, ez picit nagyobb, mint a nagy vetélytárs Samsungé (7,6 hüvelyk, 1856×2160) – és emellett még valamivel könnyebb is nála (226, illetve 239 gramm). De idehozhatjuk összehasonlításképpen az idei iPad Minit is, ami fizikailag kicsit nagyobb (8,3 hüvelykes képátló), de jóval nehezebb (297 gramm), és a felbontása is gyengébb (1488×2266).

Szaladjunk gyorsan végig a fontosabb technikai részleteken. A Magic V3-ban a jelenlegi legerősebb Snapdragon processzor, a 8 Gen 3 dolgozik (persze ez hamarosan változni fog, mármint a legerősebb kitétel, pár napja mutatták be az utódot, a 8 Elite-et, ami elvileg igazi generációváltás lesz, új gyártási technológia, komoly teljesítménybeli ugrás), 12–16 giga memória és 256 giga–1 tera háttértár van mellette a különféle kiadásokban. Ez ma nagyjából a csúcs, amit egy androidos telefonba bele lehet és szokás rakni, szóval a puszta lóerővel tuti nem lesz gond a következő jó pár évben.

Nagy teljesítmény nagyon szűkös dobozva zárva – ennek logikus következménye kéne hogy legyen a durva melegedés, de én a gyakorlatban ilyesmit másfél hét alatt nem igazán érzékeltem, csak akkor forrósodott fel érezhetően, ha a töltőre volt dugva, és közben még ráindítottam valami teljesítményigényesebb appot, mondjuk egy játékot.

Ha már a töltésnél tartunk, az aksija 5150 milliamperóra kapacitású, ami korrekt méret egy ilyen kategóriájú telefonnak, szóval nem ezen spóroltak a mérnökök, hogy elég vékonyra tudják venni. Egészen gyorsan is tölt, nálam egy bő óra alatt 0-ról 100-ra, és azzal simán ki is bírja a standard egy napot, átlagos használat mellett. Ha intenzíven nyúztam napközben, azért estére már be tudott nézni a kritikus 20 százalékos töltöttség alá.

A kamerák összeállítása teljesen korrekt: az 50 megapixeles alapkamera mellé egy szintén 50-es telét kapunk (3,5× optikai zoommal), egy 40-es nagylátószögűt és egy 20-as szelfikamerát. A képminőség manapság már eléggé az „ízlés kérdése” kategória telefonoknál, én kicsit soknak éreztem az utómunkát a fotókon, de a kínai telefonoknál elég gyakori, hogy a valóságnál harsányabbra és kontrasztosabbra veszik a színeket, és mindenkit megtámadnak beauty filterrel, aki csak a látómezejükbe kerül. Viszont se a szürkület, se a sötét, se a szembefény nem rontotta el különösebben a V3 kedvét, rossz fényviszonyok között is megbízhatóan hozta a szintet. Azt viszont tegyük hozzá, hogy a hatalmas, otromba kamerasziget a telefon hátoldalán eléggé oldalba rúgja a szupervékony-elegáns dizájnt.

A képernyő méreteit már érintettük – a képminőséget tudjuk le annyival, hogy igen, szép a képe, de igen, manapság már minden telefonnak, a legolcsóbbnak is szép a képe –, de muszáj visszatérni rá, mert itt bújik el egy elég fontos, rejtett bukkanó. Szóval a Magic V3 kihajtva 2156×2344 pixel, behajtva 1060×2376. (Amúgy maga a hajtás vonala alig-alig látszik, illetve éppen csak kitapintható, az ember el is feledkezik róla, nekem is csak most jutott eszembe beleírni a cikkbe.) Hogy mi a baj ezzel? Hát az, hogy mind a kettő erősen unortodox képarány, az egyik már szinte négyzet, a másik meg nagyon hosszúkás. Az appokat és a tartalmakat, amiket telefonon-tableten használunk és fogyasztunk, nem ilyen képarányhoz tervezték. Behajtva a kis képernyőn még csak-csak, de tablet módban, ami itt a lényeg lenne, ez már tényleg gond. Mert hát, mit csinálsz ilyenkor, ha telefon vagy? Betorzítod a képet az új képarányba? Hülyén fog kinézni. Levágod a széleit? Ne már. Ott hagysz két sávot üresen, mint a szélesvásznú filmeknél? Meh.

Na, ez a „meh” érzés kísérti az embert a Magic V3 használatakor, onnantól kezdve, hogy elmúlt a kezdeti pár nap „hú de nagy, hú de vékony, hú de menő” hangulata. Ilyen érzés lehet egy Ferrarival állni a dugóban: tudod, hogy többre képes a hardver, de mégsem tudod rendesen kihasználni. Kifizetted a mérnöki csodát, hogy aztán ott hagyd egy jó részét parlagon heverni. De legalább megbámulják, akik látják. Nyilván lehet ezzel együtt élni, engem mondjuk idegesítene a jelenség, ha ilyen telefonom lenne.

De hát nem lesz, mert, és ezzel át is térünk a legérzékenyebb pontra: ahogyan minden hajtogatós telefonnál, itt is elég meredek az ár. A Galaxy Fold 6 egymillióhoz közeli nyitóárához képest azért sikerült jelentősen lejjebb menni, de még mindig 800 ezer forint magasságáról beszélünk, ami konkrétan a duplája egy iPhone 16 alapmodellének. Jó, mérjük a Pro Maxhoz: annál is drágább 200 ezerrel. És hát ez nem a legjobb ajánlólevél egy telefonnak, akkor se, ha amúgy egy csomó szempontból egészen frankó, sőt. Szóval lehet, hogy a hajtogatós telefonok mostanra leküzdötték a fő gyerekbetegségeiket, de azért maradt ott még leküzdenivaló; a nagy hatalomátvétel még nincs itt, sőt, még a célegyenesben se vagyunk, ez még csak a lökdösődés valamelyik kanyarban a pálya közepén.