Elkaszálta a NASA a holdjárót, ami a Hold túlsó oldalán kutatott volna víz után

2024. július 18. – 20:55

Másolás

Vágólapra másolva

Négy évvel azután, hogy bejelentette, a csúszásokra és a növekvő költségekre hivatkozva elkaszálta a NASA a VIPER-programot, melyben egy holdjáró kutatott volna víz után a Hold túlsó oldalán. A NASA a költségek elszállása miatt tett le a holdjáróról, mint írták, ha még több pénzt költenének a projektre, azzal más küldetéseket is veszélybe sodornának.

A VIPER eredetileg 2023 végén indult volna útnak, de az amerikai űrügynökség egészen 2025 szeptemberéig tolta ki a fellövést. A projekthez a NASA-val más projekteken, például a Holdra az általuk biztosított leszállóegység meghibásodása miatt el nem jutó Peregrine–1-en is együtt dolgozó Astrobotic Technology biztosította volna a leszállóegységet. A NASA közleménye szerint az Astrobotic Griffinjét így is fel akarják lőni legkorábban 2025 őszén.

A Bloomberg beszámolója szerint a NASA 450 millió dollárt költött el a VIPER-re, ez a hajmeresztő összeg pedig nem fog kárba veszni. A holdjárót szétbontják, az alkotóelemeit pedig későbbi küldetésekben fogják hasznosítani. Az űrügynökség a következő öt évben számos olyan küldetést tervez, amelyben jeget és egyéb erőforrásokat keresnek a Holdon, ezekkel pedig a tervek szerint maximálisan ki is tudják majd használni a VIPER-hez alkotott eszközöket.

Az amerikaiak az utóbbi években ismét eléggé ráfeküdtek a Hold meghódítására az Artemis-programmal, amelynek első missziója már meg is történt. A távlati cél itt is egy holdbázis, ahol akár hosszabb ideig élhetnek űrhajósok, de előbb még nekik is a holdra szállást kéne összehozniuk. Ennek előkészítő küldetésére már kiválogatták az űrhajósokat, akik még idén megkerülhetik a Holdat, a tervek szerint pedig jövőre jöhet a nagy visszatérés is. Amerika idén februárban tért vissza a Holdra az Intuitive Machines leszállóegységével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!