Felére csökkentheti a melanómánál a halálozás és a kiújulás esélyét az mRNS-alapú rákterápia

2024. április 26. – 10:52

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívül biztató eredményeket hozott a melanóma ellen kifejlesztett, személyre szabott, mRNS-alapú rákellenes vakcina a második fázisú klinikai vizsgálatokban Nagy-Britanniában, ahol az adatok alapján felére csökkentette a halálozás és a kiújulás kockázatát. A klinikai vizsgálatnak most indult el a harmadik fázisa, szakértők szerint pedig hosszú ideje a legizgalmasabb dolog a rákterápiáknál – írja a Guardian.

Ahogy a februárban a briteknél kipróbált, mRNS-alapú rákterápiánál, úgy itt is az a cél, hogy a beteg szervezetét mobilizálják a betegség ellen. Itt ugyanakkor nem egy bizonyos ráktípusra kifejlesztett vakcináról van szó, hanem egy teljesen személyre szabott terápiáról, ahol a beteg tumorjából vett minta segítségével veszik rá az immunrendszert arra, hogy létrehozzon akár 34 különböző neoantigént, azaz olyan mutálódott fehérjét, amely csak a rákos sejtekben található meg.

Ezeket a fehérjéket aztán a szervezet azonosítja és megtámadja, így elméletben az összes rákos sejtet le tudja vadászni, megakadályozva ezzel a kiújulást.

Dr. Heather Shaw, a klinikai vizsgálat országos koordinátora elmondta, hogy a vakcina elsősorban a melanóma gyógyításában játszhat szerepet, de már tesztelik más típusokra, például tüdő-, húgyhólyag- és veserákra is. Shaw szerint az eddigi terápiákhoz képest akkora a különbség, mintha egy Michelin-csillagos étteremben ennénk a McDonald's után, és hozzátette, hogy a személyre szabott vakcinákkal reális esély van arra, hogy teljesen átformálják az immunoterápiás kezeléseket.

A második fázisú klinikai vizsgálatok alapján azoknál a súlyos melanómával kezelt betegeknél, akik egy éven át megkapták a vakcinát az immunoterápiában már alkalmazott, pembrolizumab (vagy Keytruda) nevű gyógyszer mellett, hároméves távlatban felére csökkent a halálozás és a kiújulás kockázata. A klinikai vizsgálat következő fázisában globálisan több mint ezer ember tesztelheti majd a terápiát.

Idén több mRNS-alapú vakcinának indult el a klinikai vizsgálata a briteknél, személyre szabottaknak és tumorspecifikusoknak egyaránt. Ez nem is meglepő, a koronavírus ellen fejlesztett vakcinájáról ismerhető BioNTech alapítói már két éve arról beszéltek, hogy a 2020-as évek végére bevethető lehet az ugyanarra az mRNS-technológiára építő rákterápiájuk. Abban, hogy az mRNS-alapú orvoslás eljutott a gyakorlati alkalmazásig, nagy szerepe van Karikó Katalinnak, aki azóta Nobel-díjat is kapott ezért. Arról, hogy a magyar kutató pontosan mivel járult hozzá a technológia tökéletesítéséhez, itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!