Nehéz az orosz fűtőelemektől búcsút venni

A természetes nyersanyagtartalékok terén már nem, de urándúsításban és nukleárisfűtőanyag-gyártásban Oroszország még mindig a legmeghatározóbb szereplő a globális piacon, és ezt a státuszát az ukrajnai háború sem tudta megingatni. Egyelőre, bár az EU szándékot mutatott rá, komolyan szóba sem jön, hogy az orosz uránexportról lecsatlakozzon Európa, ami Magyarországnak jól jön, hiszen a már meglévő és a készülő paksi erőművekhez is az oroszoktól importáljuk a technológiát és a fűtőanyagokat. Annak ellenére függünk a Roszatomtól, hogy kacsintgatunk más fűtőanyag-megoldások felé is – könnyen lehet azonban, hogy ez is csak mézesmadzag, hiszen a francia gyártó is együttműködik az orosz nagyvállalattal.

Egy alternatív üzemanyag-beszállító felkutatása az ellátásbiztonság és az ár szempontjából is kívánatos lenne Magyarországnak. Az atomerőművek fűtőanyagaival kapcsolatban az Európai Unióban viszonylag régóta megvan már a diverzifikálási szándék, ez már a Krím 2014-es orosz annektálása után megfogalmazódott. Az oroszoknak a nukleáris fűtőanyagok exportjából rengeteg bevételük keletkezik: 2021-ben az EU 333 millió eurót költött orosz uránra. Moszkva vevőjeként az EU az orosz nukleáris arzenál fenntartásához is hozzájárul. Egyelőre nem halad ideális tempóban az elszakadás, bár vannak sikeres törekvések, 2022-ben például Finnország bejelentette, hogy felbontja a szerződését a Roszatommal egy új atomerőmű építésére, amire válaszul a Roszatom beperelte a konzorciumot.

2024 januárjában a Roszatom és leányvállalata, a TVEL továbbra is a VVER reaktorsorozat nukleáris üzemanyagának szinte egyedüli szállítója az EU-ban – írja tanulmányában Patricia Lorenz atomellenes önkéntes, a GLOBAL 2000 szakértője. Ezek a reaktorok más fűtőanyagot használnak, mint a nyugati típusúak, így súlyos függőséget okoznak azoknak az országoknak, amelyek még a kommunista időkben épített atomerőműveiket üzemeltetik. Az alacsonyabb teljesítményű VVER–440-esek helyzete (ilyen működik Pakson is jelenleg) eltér a nagyobb és újabb VVER–1000-es sorozattól, mivel a kisebb reaktorokhoz egyetlen nyugati szállító sem tud üzemanyagot biztosítani. Ebből következően

a csak VVER–440-es erőműveket üzemeltető Szlovákia és Magyarország hazai energiatermelésének mintegy fele kiszolgáltatott Oroszország felé.

De mi is az az urán, és miért fontos?

Az Uránusz bolygóról elnevezett urán egy nehéz, ezüstfehér, fémes, radioaktív, nagy sűrűségű kémiai elem, amely ércként található meg természetes formájában. Az egyik legnehezebb a természetben előforduló elemek közül. Elsődleges ásványa az uraninit, korábbi nevén szurokföld.

Az urán, más elemekhez hasonlóan, egymástól kissé eltérő változatokban, úgynevezett izotópokban létezik. Ezeknek az atommagjuk azonos számú protonból, de eltérő számú neutronból épül fel. A természetben az urán 234-es, 235-ös és 238-as tömegszámú izotópja fordul elő.

Az urán változó koncentrációkban a világ minden pontján megtalálható, bányászni nyilvánvalóan ott érdemes, ahol nagyobb mennyiségben van jelen. Az uránérc kitermelése a földkéregből általában akkor kifizetődő, ha az uránkoncentráció eléri a 0,5-5 gramm per kilogramm értéket. Az 1930-as évek óta vonják ki a földből, először Kongó belga kolóniájában, majd évtizedekig Dél-Afrikában, aztán Namíbiában és Nigerben találtak nagyobb készleteket. A bolygónk uránkészletének 28 százaléka Ausztráliában található.

„A jelenlegi termelési adatok mellett fontos a földtani vagyon, illetve a kitermelhető készlet mennyisége. Utóbbi (reserve) az előbbitől (resource) abban különbözik, hogy a készletre elvégeztek megvalósíthatósági tanulmányt, így az a gazdaságosan és például technológiailag, jogi, szociális szempontok alapján is kitermelhető nyersanyag. Földtani vagyon szerint vezető hatalom Ausztrália, Kazahsztán a második, majd Kanada, és utána jön csak Oroszország és azután Namíbia” – mondta kérdésünkre Mádai Ferenc, a Miskolci Egyetem Nyersanyagkutató Földtudományi Intézetének kutatója.

Annak ellenére, hogy a legnagyobb uránkészletek Ausztráliában vannak, a World Mineral Statistics adatai szerint uránérctermelésben Kazahsztán adja a világtermelés közel felét, körülbelül kilencszer annyit, mint Oroszország. Attól eltekintve, hogy Kazahsztán a nemzetközi porondon egyre közelebb kerül az oroszokhoz, ez azért is probléma, mert Oroszországnak is egyre több uránt exportál: 2023 első tíz hónapjában a kazah uránexport 33 százalékkal nőtt az előző évihez képest, ebből 1,2 milliárd dollárnyi Oroszországnak ment, egy év alatt 72 százalékkal növelve a korábbi mennyiséget.

Az uránt sok éven át elsősorban kerámiamázak színezőanyagaként és fotók színezésére használták. Radioaktív tulajdonságait csak 1866-ban ismerték fel, energiaforrásként való felhasználási lehetősége pedig csak a 20. század közepén mutatkozott meg. Az uránt ma már kereskedelmi forgalomban lévő, villamos energiát termelő atomreaktorok táplálására, valamint orvosi, ipari és védelmi célokra használt izotópok előállítására használják.

Ma leginkább az atomerőművek és a harcászati felhasználás miatt kerül a középpontba. Mindkettőnél akadnak aggályok, és bár az utóbbinál nyilván egyértelműbb a veszély, előbbi az orosz–ukrán háború és az orosz függőség miatt egyre égetőbb problémaként kerül elő.

Az orosz medve összegyűjti magának az uránt

Oroszország mind a globális nukleáris technológiai, mind a fűtőanyagexportból óriási szeletet hasított ki magának, és ezt a háború miatt kivetett szankciók sem érintik. A Nature szaklapban megjelent egy kutatás, amely azt vizsgálja, hogy nukleáris tekintetben mennyire függ a bolygó Oroszországtól. 2022 februárja, a háború kezdete óta folyamatosan heves vita folyik az Európai Unióban arról, hogy csökkenthető-e Európa energiafüggősége az agresszortól, de a szankciók csak a fosszilis üzemanyagokról szólnak. Oroszország szerepe a globális atomenergia-szektorban azonban nagy mértékben a szankciós radar alatt maradt, annak ellenére, hogy ez a szektor nagyban az orosz nukleáris technológiától, az uránellátástól és a kiégett fűtőelemek kezelésétől függ.

Az orosz uránipar középpontjában az állami tulajdonú Roszatom áll. A háromszáz vállalatot tömörítő Roszatom Holdingot Vlagyimir Putyin hozta létre 2007-ben. Nemcsak gazdasági, hanem politikai hatalom is, mivel közvetlenül a Kreml ellenőrzése alá tartozik. Putyin jóváhagyta a nukleáris ipar és berendezései, a technológiák és a tudományos kutatás 349,5 milliárd rubelről 552,7 milliárd rubelre emelkedő finanszírozását, ezt az orosz szövetségi költségvetésből különítik el.

A Roszatomnak főleg kazahsztáni uránbányákban van részesedése, de Kanadában és az Egyesült Államokban is bevásárolta magát. A Roszatom eddig több mint ezer tonna nukleáris üzemanyagot állított elő, és évi 7122 tonnás urántermelésével a világ össztermelésének 15 százalékát állítja elő, amivel a világ második legnagyobb urántermelője Kazahsztán után.

Az atomerőművek működéséhez szükséges dúsított urán előállításában még nagyobb a függőség: a globális kereslet több mint egyharmadát az orosz állami vállalat elégíti ki.

A probléma tehát háromtényezős: érdekeltségeken keresztül mind az uránbányászat, mind az urándúsítás, mind a nukleáris fűtőanyag gyártása terén hagyatkoznunk kell az oroszokra.

Kelet-Európa különösen függ az orosz fűtőelemektől: Magyarországon, Csehországban, Bulgáriában, Szlovákiában csak ezekkel lehet üzemeltetni a reaktorokat. Az Európai Unióban összesen 18 ilyen típusú reaktor működik. Ráadásul a Roszatom technológiájával 35 új atomreaktor épül éppen világszerte, többek között Magyarországon Paks II. is.

A Roszatomé volt 2009 és 2018 között a világon épülő atomerőművek fele. 2000 és 2015 között Oroszország szállította az erőművek építésére, reaktor- és üzemanyag-ellátására, leszerelésére vagy hulladékaira vonatkozó nemzetközi megállapodások körülbelül 50 százalékát. A nukleáris energiában jelen lévő fő versenytársai, Kína, Franciaország, Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok együtt tettek ki 40 százalékot.

A Roszatom a TVEL-en keresztül a globális uránátalakítás 38 százalékát és az urándúsítási kapacitás 46 százalékát ellenőrzi. Számos nyugati országnak, köztük Franciaországnak, Japánnak, Dél-Koreának, az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak is van szerződése a Roszatommal dúsítási szolgáltatásokra. Az Egyesült Államok nukleáris üzemanyag-ellátásának csaknem felét a Roszatom és az orosz irányítású ellátási láncok biztosítják, és az EU importjának 40 százaléka Oroszországból származik.

Így lesz az uránércből fűtőanyag

Az urán radioaktív nyersanyag, vagyis idővel bomlani kezd, és közben energiát szabadít fel, ezért tökéletes jelölt az atomerőművek működtetésére. Egy tyúktojásnyi méretű urán tüzelőanyag annyi áramot tud biztosítani, mint 88 tonna szén.

A legtöbb reaktor az urán 235-ös izotópjából készült fűtőanyagot használja. A természetben az U-238 a leggyakoribb, ez a Földön található természetes urán körülbelül 99 százalékát teszi ki. A természetes urán általában csak 0,72 százalék U-235-öt tartalmaz, de a legtöbb reaktornak nagyobb koncentrációra van szüksége ahhoz, hogy fel tudja használni üzemanyagként. Ezért az U-235 koncentrációját mesterségesen növelik egy dúsításnak nevezett eljárással. Csak a kanadai CANDU reaktorokat fűtik nem dúsított uránnal.

„Az uránt alapvetően háromféle módon bányásszák” – írta Mádai Ferenc. „Az egyik ilyen módszer a külfejtés, amely jelentős méretű, sokszor hatalmas külfejtések sokaságával, illetve nagy mennyiségű meddőlerakódással jár együtt. A másik a mélyműveléses bányászat, ahol a meddő jóval kevesebb és visszatölthető. A harmadik az in situ kioldás (in situ leaching, ISL), ekkor savas vizet keringetnek át az érces rétegen. Ez minimális meddőkeletkezéssel jár, de csak speciális földtani körülmények között alkalmazzák, ahol vízzáró rétegek akadályozzák a nagyobb felszín alatti terek, vízbázisok elszennyezését.”

A 20. században az uránércet többnyire külszíni bányákból bányászták, itt az ércet zúzni és finomítani kellett ahhoz, hogy el tudják választani a többi elemtől. Az 1980-as években a fiatal, laza, vízáteresztő homokos kőzetekben kialakuló úgynevezett hidrogenetikus uránelőfordulások intenzív kutatása kezdődött el világszerte. Az ISL-lelőhelyek termelésbe vonása az urán világpiaci árának csökkenésében is jelentős szerepet játszott. Míg 2000-ben csak az urántermelés 16 százalékát adta ez a módszer, addig a technika ma már az uránbányászat leggyakoribb módja, 2020-ban a világ uránkitermelésének körülbelül 58 százalékát így végezték. „A nagy bányák többsége sivatagi területeken (Ausztrália, Kazahsztán, Namíbia, Niger) van, ahol a környezetterhelés viszonylag csekély. Kanadában és Szibériában is ritkán/alig lakott területeken termelnek a nagy bányák” – írta a szakértő.

„A kitermelés után jön a műveleti sorban az ércdúsítás, amikor az uránércet a bányászat után aprítják, és savas kezeléssel kioldják az uránt, majd szulfátos vagy karbonátos fázisba csapatják ki. Ezt tovább kezelve állítható elő a ”sárga pogácsa„ (yellow cake), amelyet továbbküldenek a dúsítókba nukleáris üzemanyagot készíteni.” A sárga pogácsa gyakorlatilag urán-oxid, nevét arról kapta, hogy élénksárga színe van, és masszaszerű az állaga.

Az urándúsítás az a folyamat, amelynek során az U-235 izotóp arányát 0,72 százalékról akár 94 százalékra is emelhetik. Az urán alacsony dúsításúnak tekinthető, ha az U-235 aránya 20 százalék alatt marad a végső fűtőanyagban. A legtöbb kereskedelmi atomreaktor 5 százalék alatti alacsony dúsítású uránt (LEU) használ üzemanyagként, amelyet gyakran reaktorminőségű uránnak is neveznek.

Ha az uránt 20 százalék felett dúsítják, akkor az erősen dúsítottnak minősül. Az ilyen magas U-235 arányú uránt leginkább haditengerészeti reaktormeghajtású járművekben (például tengeralattjárókban), nukleáris fegyverekben és egyes kutatóreaktorokban használják.

Az U-235 arányának növelésére különböző módszereket alkalmaznak. A legnépszerűbb az, ha a sárga pogácsát gáz halmazállapotúvá alakítják, ezt urán-hexafluoridnak nevezik. Ezt a gázt ezután gyorsan forgó hengerekbe, centrifugákba pumpálják, ahol a nehezebb izotópokat, például az U-238-at a hengerek falai felé nyomják, a könnyebb U-235 pedig a hengerek közepén marad. Ez lehetővé teszi a nagyobb U-235 koncentrációjú gáz kiszűrését és összegyűjtését. Az eljárás addig ismételhető, amíg az U-235 aránya elegendő a kívánt célra. A gáz ezután egy újraátalakítási folyamaton megy keresztül, amely lehetővé teszi, hogy az U-235 szilárd urán-dioxid formájában felhasználható legyen az atomerőművekben. Az uránbányák jellemzően urán-oxid-koncentrátumot értékesítenek.

Orosz erőműbe orosz fűtőanyagot

Az atomerőművekben a dúsított uránt egy fémcsőben tárolják, és ezt helyezik be a reaktorba. Ha a 235-ös izotópot neutronokkal bombázzák, képes a maghasadásra, amely során rengeteg hő szabadul föl. A hővel felmelegített víz (vagyis a gőz) segítségével turbinákat lehet hajtani, ez termeli a villamos energiát. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy egy reaktorba milyen fűtőelem kerül. A nukleárisfűtőelem-kazettákat kifejezetten bizonyos típusú reaktorokhoz tervezik, és szigorú szabványok szerint készülnek.

A már működő paksi atomerőmű értelemszerűen orosz uránnal üzemel, ezt pedig jelen állás szerint nem is lehet lecserélni semmire.

Paks II.-nél azonban már lehet mozgásterünk, a nyugati vállalatok ugyanis elkezdték az orosz reaktorokat is célozni: az amerikai Westinghouse mérnökcég, illetve annak svéd leányvállalata tud már ilyet, szállított is korábban Ukrajnába, illetve Csehországba a Temelín 1-2 erőművekbe.

A Westinghouse a VVER–1000 típusokhoz gyárt fűtőelemeket, Paks I. viszont VVER–440-es, amelyhez jelenleg nincs mozgástér. Korábban működött egy brit cég, a BNFL (British Nuclear Fuels Limited), amely maga is kidogozott egy üzemanyagot finn–magyar érdeklődésre. A finn Loviisa Atomerőmű vett is aztán tőle üzemanyagot, de a tömeggyártás nem indult be, a gyártósort leszerelték, maga a BNFL pedig a Westinghouse-ba olvadt. Elméletben lenne lehetőség a VVER–440-esek fűtőelemeit is máshonnan beszerezni, a cseh dukovanyi erőmű üzemeltetője 2023. április elején már szerződött is a Westinghouse-zal fűtőelemek szállítására. Az új technológia lefejlesztése azonban évekbe telik.

A francia Framatome is lehetséges üzemanyag-beszállító, valószínűleg erre a cégre gondolt Orbán Viktor miniszterelnök, amikor francia kapcsolatokról beszélt. Egyelőre azonban a moszkvai magyar nagykövet a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem akar leválni az orosz hátterű nukleáris fűtőanyagról. Közben a Portfolio információi szerint a Framatome-mal köt majd szándéknyilatkozatot az Energiaügyi Minisztérium a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos együttműködésre.

Csakhogy a Framatome-mal való együttműködés egy kiskapu lenne az oroszoktól való látszólagos leszakadás útján – figyelmeztetett Angela Wolff, a német Föld Barátai (BUND) környezetvédelmi szervezet szakértője, aki több másik környezetvédő és atomellenes szervezettel együtt adta ki az Uránatlasz című kiadványt, amely a bolygó uránkereskedelméről ad aktuális képet. „Van egy francia vállalat, amely Németországban gyárt nukleáris fűtőelem-szerelvényeket” – mondta a szakértő. „A Roszatom és a Framatome alapított egy közös létesítményt Franciaországban, amely hatszögletű fűtőelem-kazettákat akar gyártani a kelet-európai országok VVER-reaktoraihoz. A gyártás a német gyárban folyna orosz licenc alapján. A jóváhagyási eljárás Németországban még tart, a nyilvános tiltakozási szakasz márciusban ér véget. A héten az ANF, a Németországban működő gyár főnöke arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a gyártásba az alapítási szakaszban a Roszatom mérnökei is bekapcsolódhatnak. A Framatome azzal érvel, hogy az orosz licenc alá tartozó új gyártósor nagyobb függetlenséget eredményez az európai nukleáris szektornak, de valójában Oroszországgal bővítik az üzleti kapcsolatot.”

2022 tavaszán egyébként a kormány megrendelt egy tanulmányt a Tungsram Operations Kft.-től egy nukleáris fűtőelemeket gyártó hazai üzem létrehozásának feltételeiről. Az Átlátszóhoz eljutott dokumentumok alapján 2021-ben, nettó 14,75 millió forintért készült tanulmány a témában, de a lap nem kapta meg a közérdekű adatigénylés alapján kikért dokumentumot, ezért pert is indított a Miniszterelnökség ellen. A mai napig nem került nyilvánosságra, pontosan mit állapított meg a Tungsram. A Paksi Atomerőmű fűtőelemei egyébként a cég éves beszámolói szerint most évente nagyjából 23 milliárd forintos költséget tesznek ki.

Oroszországon kívül még Argentína, Brazília, Kanada, Kína, India, Japán, Kazahsztán, Korea, Pakisztán, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok gyárt fűtőelemeket.

Nem tudunk elszakadni az oroszoktól

Talán mostanra egyértelmű, mekkora szükség lenne arra, hogy sikerüljön a nukleáris szektorban is függetlenedni Oroszországtól. A probléma elsősorban a VVER-technológiát használó országokat, így hazánkat is érinti. Az elmúlt két évben több ország állította már azt, hogy tett lépéseket a függetlenedés útján, de az eredmények egyelőre váratnak magukra – írja a már idézett, „Orosz fogás az EU atomenergiáján” című tanulmány:

• A csehországi atomerőmű-üzemeltető arról számolt be, hogy szerződést kötött a Westinghouse-zal és a Framatome-mal fűtőelem-kazetták szállítására. Ez érinti a VVER–440-es reaktorokat is. A cseh nukleáris szabályozó hatóság megerősítette, hogy tudomásuk van a Westinghouse és a Framatome potenciális szállításáról, de a vállalatok a mai napig nem nyújtottak be kérelmet az új üzemanyagtípusokra. Az üzemeltető azt mondta, hogy a Westinghouse késésben van, a Framatome pedig 2025-től tudna szállítani.
• Bulgáriában két VVER–1000-es egység üzemel a kozloduji telephelyen. Más VVER-országokkal ellentétben Bulgária már 2022 februárja, azaz a háború kitörése előtt megkezdte a TVEL-fűtőanyagról való átállást. 2021 elején a bolgár kormány és a Westinghouse szerződést írt alá, az amerikai cég akkor csak kiegészítésként küldte volna az üzemanyagot. Ugyanitt állapodtak meg a Framatome-mal is, hogy a 6-os blokkot kizárólag a francia vállalat lássa el uránnal. A probléma itt is az, hogy a Framatome még nem fejlesztett ki VVER-üzemanyagot, ehhez az a mlített németországi gyára kell majd, amely egyelőre csak engedélyeztetési szakaszban van.
• A finnek az új atomerőmű építéséhez nem kérnek a Roszatomból, de 2022-ben a Fortum bejelentette, hogy bár lennének alternatív üzemanyag-szállítók a Loviisai Atomerőműhöz, továbbra is a TVEL-üzemanyagot kívánják használni a két blokk esetében, 2027-ig és 2030-ig. Azóta tettek utalást a diverzifikációra, de azt is csak 2030 után.
• Szlovákia csak VVER–440-es reaktorokat üzemeltet, és nem sieti el a TVEL leváltását. Az alternatív beszállítóra való váltást nem tekintik sürgősnek, bár az új kormány gazdasági minisztere pedzegette a függetlenedés gondolatát. Eközben az állami irányítású szlovák működtető szállítási szerződést kötött a 2022-2026 közötti időszakra az orosz céggel, amely 2030-ig meghosszabbítható. Szlovákia 2023 augusztusában a Westinghouse-zal is aláírt, de az egyetlen határidő, amelyet említenek, az az, hogy az első Westinghouse-üzemanyagot egy évvel a szlovák nukleáris szabályozó hatóság jóváhagyása után lehet szállítani.
• Magyarországot nyíltan oroszbarát szereplőként tüntetik fel a tanulmányban, amely egyáltalán nem akarja elvágni magát Oroszországtól. A kormány nemcsak a régi, hanem az új paksi blokkokra is a TVEL-lel kötött szerződést, igaz, az Európai Bizottság nyomására csak tíz évre, nem húszra.

Magyar atomerőműbe magyar uránt?

Magyarországon a Mecsekben korábban volt aktív uránbánya. Az uránbányászat a térségben 1957-ben kezdődött, Kővágószőlős település határában. A bányászok lakásigényeinek kiszolgálására Pécsen rövid idő alatt felépült egy külön városrész, az Uránváros. A termelés mindig állami támogatással működött, többek között azért is, mert a Mecsekben elég gyenge minőségű az uránérc, másképp nem lehetett volna fenntartani a létesítményt. A Szovjetunió viszont az 1950-es években aktív uránkeresésbe fogott a tagállamaiban is, és a hazai iparág fejlesztésére a Szovjetunió határozott elvárása alapján került sor.

1955-ben alapították meg a Bauxitbánya Vállalatot – a név a Szovjetunió kérésére tartalmazta az urán helyett a bauxit kifejezést. A fedőnevet viszont hamar elhagyták, az érctermelést már az 1957-ben megalapított Pécsi Uránércbánya Vállalat néven kezdték meg. Az ércet a Szovjetunióba szállították. Nemcsak bányásztak, dúsítottak is itthon uránt, méghozzá 1964-től, Pellérd közelében. A vállalat azonban nem rendelkezett a megfelelő tudással a hatékony munkához, itthon és a Szovjetunióban egyidőben folytak a kutatások a munka javítására.

Túl sok uránércet azonban nem tudtak kinyerni a Mecsekből: a ma fellelhető dokumentumok szerint összességében 20 463 tonna fémuránt sikerült kitermelni a bányák működése során. A hidegháború végével és a Szovjetunió szétesésével aztán az atomfegyverkezés iránti szükséglet is megszűnt, így a hazai uránbányászatra nem volt már szükség. Már a nyolcvanas években megindult a hanyatlás, 1989-ben pedig elrendelték a bánya bezárását, ami hosszadalmas, bonyolult folyamat.

Azóta folyamatosan előkerül a téma, hogy a mecseki uránbányákat újra kellene nyitni, legutóbb például 2021-ben volt szó erről. Bár a szovjet időkhöz képest biztosan fejlettebb és biztonságosabb bányászatról lenne szó, nem vet jó fényt a projektre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bányászati Ergonómiai és Bányaegészségügyi Osztályközi Tudományos Bizottsága által készített tanulmány sem, amely megállapította, hogy az egykori bányamunkások nagy százalékban még a nyugdíjkorhatárt sem érik meg, de a Baranya vármegyében végzett felmérés sem sokkal biztatóbb, a lakosság körében is alig magasabb az átlagéletkor 65 évnél.

Az urán világpiaci árának változásához képest egyébként még akár gazdaságos is lehetne a mecseki kitermelés, de most megint évek óta nincs szó arról, hogy valóban újranyitnák a bányákat.

A helyi zöld szervezetek persze tiltakoznak a bányanyitás ellen, mondván, hogy az súlyos károkat okozhat a környezetben.

Nem túl környezetbarát dolog az uránbányászat

„A szovjet időkben a kazah uránt főleg Kirgizisztánban dúsították, így ott keletkeztek olyan nagyméretű zagytározók, amelyeknek a biztonsága és hosszú idejű biztonságos tárolása komoly probléma (Mailuu Suu, Kara Balta). Ezek környezeti szempontból nagyon problémás helyek, az utóbbi évtizedben több projektből kaptak pénzt a zagytározók biztonságának kezelésére. Ezekkel a komoly baj, hogy hegyvidéki terepen vannak, és egy baleset könnyen elérhet lakott területeket” – írta Mádai Ferenc.

A szovjet időkben persze az uránbányák közelében élőkre és a környezetre sem figyeltek különösebben. Paul Robinson szakértő az Uránatlaszban található adatokhoz elmondta: a krasznokamenszki uránbányák közelében lévő néhány házban köbméterenként akár 28 ezer becquerel radonkoncentrációt is mértek, ez az érték 190-szerese annak a határértéknek, amelynél például az USA-ban a törvényi sürgősségi intézkedéseket írnak elő.

A bezárt bányáknál sem a Szovjetunióban, sem Oroszországban nem volt rekultiváció, az állam pedig zaklatta azokat a környezetvédelmi szervezeteket, amelyek biztosítani akarták a megfelelő bezárásokat. Oleg Bodrov atomfizikusnak például 2017-ben le kellett mondania a Green World szervezet vezetéséről, mert az összes oroszországi atomerőmű leszerelése és az uránbányászat leállítása mellett kampányolt.

Az ISL bányászati módszerrel kapcsolatban a legnagyobb környezeti veszély a talajvizet érinti. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a Kazahsztán uránbányái körüli területeken vízszennyezés és valószínűsíthetően kapcsolódó egészségügyi hatások tapasztalhatók. Ezenkívül a biodiverzitásra nézve is súlyos hatásokkal lehet egy ilyen bánya: a mecseki területen például negyvenhat védett és két fokozottan védett madárfaj él, és a közösségi jelentőséggel bíró Natura 2000 jelölőfajok száma nyolc. A vizsgált területen a terepbejárások alatt harminc védett növényfaj került elő. Bár több fajt előreláthatólag nem zavarna különösebben a zaj- és porszennyezés, néhány esetében már a bánya létesítése is súlyos következményekkel járhat. A növényvilágot pedig elsősorban a talajvízszint csökkenése veszélyeztetheti.​

A cikk a Free Press for Eastern Europe támogatásával a Science+ program keretein belül készült.