Az egyik legnépszerűbb kártyajáték kiadója azzal kezdte az évet, hogy bohócot csinált magából

2024. január 14. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva

Alig telt el egy hét 2024-ből, de már biztosra vehető, hogy ez az év is a mesterséges intelligenciáról (MI) fog szólni, amit a jelenleg is zajló CES techkiállítás teljes ledominálása mellett az is remekül mutat, hogy a Microsoft közel harminc évvel a Windows-gomb bevezetése után a Copilot nevű MI-asszisztensének is külön gombot csinált a billentyűzetekre. És persze az, hogy ennyi idő is elég volt az évből ahhoz, hogy egy újabb botrány mutasson rá, hogy mekkora szükség van a generatív MI szabályozására. Méghozzá pont a rengeteg fantasztikus dizájnjáról ismert szerepjáték, a Dungeons & Dragons és a gyűjtögetős kártyajáték, a Magic: The Gathering mögött álló Wizards of the Coast futott bele egy botrányba.

A cégnél a napokban azután kényszerültek bocsánatkérésre egy MI által generált kép miatt, hogy nem sokkal korábban még váltig állították, a szóban forgó promóciós anyaghoz semmi köze nem volt a mesterséges intelligenciának. A cégnek úgy sincs könnyű dolga, hogy már kiállt az MI használata ellen, ez pedig a Facebookon a nyilvánvaló hibáik ellenére lájkok tízezreit összeszedő kamuképekkel együtt nem sok jóval kecsegtet a mindenhova bekúszó generált képek jövőjét illetően.

Tagadástól a bocsánatkérésig

A Wizards of the Coast vesszőfutása múlt csütörtökön vette kezdetét, amikor a cég közzétett egy képet öt, ízlésesen elhelyezett kártyáról egy furcsa, égős, nyomásmérős, fadobozos szerkezet előtt egy asztalon. A háttérben könyvek és mindenféle üvegcsék tették teljessé a steampunk látványt, a cég pedig azt fűzte hozzá, hogy lenyűgöző, milyen jól néznek ki a kártyák ebben a retró környezetben. Az azóta már törölt bejegyzés alatt tömegesen megjelenő dühös rajongók viszont nem így gondolták, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy felmerüljön, ezt bizony nem ember alkotta.

Forrás: Wizards of the Coast
Forrás: Wizards of the Coast

Ha jobban megnézi az ember a képet (ami kattintásra nagyítható is), tényleg nem nehéz rájönni, hogy a kártyákon kívül valószínűleg mindent egy generatív MI csinált, de a legegyértelműbb nyilván a nyomásmérő, ahol a külső íven a skála vége teljes káoszba torkollik. De ahogy arra például ez a twitterező (ikszező?) is felhívta a figyelmet, más helyeken is jól látszanak az életszerűtlen csatlakozások és a hirtelen semmibe vesző részletek. A Wizards of the Coast viszont állította, hogy erről szó sincs, később pedig meg is erősítette, hogy bár a kép merőben más, mint ami a kártyák alapján megszokott lenne, ezt a képet emberek készítették, nem pedig egy gép.

Vasárnap viszont jött a fordulat: a cég beismerte, hogy hibázott, és bár a közlemény kiemelte, hogy a kép egy külsős partnertől érkezett, az MI-eszközök pedig egyre elterjedtebbek az olyan iparági sztenderdnek számító programokban is, mint a Photoshop, végső soron nekik kell mindent megtenniük azért, hogy tartsák magukat azokhoz az alapelvekhez, amelyeket korábban lefektettek. A cég egy hasonló(an kellemetlen), Dungeons & Dragons-os könyvvel összefüggő botrány miatt már tavaly nyáron megtiltotta az MI használatát az összes velük dolgozó művésznek, most pedig jelezte, hogy a partnerekkel és a marketingesekkel is lefutja ugyanezt a kört.

Az, hogy a cég némi közjáték után így reagált, egyáltalán nem meglepő, és nem is csak azért, mert néhány hónapja már elég határozottan állást foglaltak a kérdésben. A vizuális körítés a Dungeons & Dragonshöz készült hivatalos szabálykönyvekben és kiegészítő kiadványokban rendkívül fontos, a Magic: The Gatheringnél pedig ugyanez a helyzet, elvégre játék közben is végig ezeket kell nézni. Arról nem is beszélve, hogy a rengeteg limitált szett és limitált kártya miatt nemcsak a játékosok, hanem a gyűjtők is komolyan érdeklődnek a Magic iránt, nem kis részben a dizájn miatt.

A tavaly megjelent A Gyűrűk Ura-s szettben kiadott, teljesen egyedi Egy Gyűrűt például 700 millió forintnak megfelelő összegért vette meg tavaly a rapper Post Malone. Ebben persze nyilván nagyobb szerepe volt annak, hogy ebből tényleg csak egy van, de nem nehéz belátni, hogy egy MI-s típushibáktól hemzsegő kártya jóval kevésbé lenne vonzó a gyűjtőknek, és ha ez elharapózna, az a Wizards of the Coast és a velük dolgozó, nagyon tehetséges grafikusok viszonyára is rányomná a bélyegét. Azt, hogy ez mennyire reális veszély, jól mutatja, hogy a balhé miatt a többek közt a Marvellel is sokat dolgozó Dave Rapoza ott is hagyta a céget:

Nehezített pálya

Az ugyanakkor jó kérdés, hogy a Wizards of the Coast pontosan mit tud tenni azért, hogy teljesen kiiktassa a generatív MI-t a hivatalosan közzétett anyagaiból. A különféle modellek az elmúlt években hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, és bár tüzetesebb átvizsgálás után még mindig ki lehet szúrni a hibáikat, az átlagemberek egyre nehezebben tudják megkülönböztetni őket egy valódi alkotástól, vagy éppen meg sem akarják ezt próbálni. Ez utóbbira jó példa, hogy az ilyen képek a magyar interneten ezres, a nemzetközin tízezres nagyságrendben vonzzák a lájkokat, és tömegek kommentelik oda alájuk, hogy „fantasztikus, nagyon ügyes vagy”. Még akkor is, amikor valakinek hiányzik a lába, vagy a teste egy dzsipbe folyik bele.

Eközben viszont azok, akik azonnal harapnak a generatív MI-re, gyakran már árnyékokra is ugranak. Egy hónapja például egy másik Dungeons & Dragons-kiadványról is felmerült, hogy MI-vel készült, de a művész jelezte, hogy erről szó sincs. A cég nyilván nem tudja mindenhol az egész folyamatot végigellenőrizni, nehogy valaki MI-t használjon, így a kételkedő rajongóknak egy ponton muszáj lesz simán megbízniuk a cégben, amely viszont a grafikusokra van utalva ezen a téren. Emiatt egyelőre nem látszik, hogy a technológia átfogó szabályozása nélkül hogyan lehetne feloldani a helyzetet, erre viszont legjobb esetben is éveket kell várni. A digitális művészet és az MI viszonyáról és a felmerülő szerzői jogi problémákról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A Wizards of the Coast esetében a mostani botrány mellett azért is különösen égető ez a probléma, mert annak ellenére, hogy a cég a történetének egyik legjobb évén van túl – a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület című film meglepően jól sikerült, a szintén a D&D-n alapuló Baldur's Gate 3 pedig az év játéka lett –, és a Hasbro legjobban teljesítő leányvállalata lett, mégsem tudta elkerülni a játékgyártó által az év végén bejelentett tömeges leépítéseket. Ahogy az ebből a gyűjtésből is látszik, ez ráadásul kifejezetten magas beosztású embereket is érintett, és emiatt újra szárnyra kaptak azok a pletykák, hogy ha a Wizards of the Coast nem is, a Hasbro lehet, hogy szeretné jobban kihasználni az MI-t a jövőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!