Kétmillió Teslában finomítják az önvezető funkciót az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vizsgálata után

2023. december 13. – 18:23

Másolás

Vágólapra másolva

Kétmillió Teslát hívott vissza az amerikai vállalat, hogy frissítsen egy olyan funkciót, amely azt hivatott biztosítani, hogy a sofőrök jobban figyeljenek oda, amikor az Autopilot funkciót használják, írja a New York Times.

A visszahívás kifejezés ebben az esetben nem azt jelenti, hogy kétmillió Teslát be kell vinni a márkaszervizekbe, hanem az autók automatikusan, az utcán vagy a garázsban állva kapnak majd egy szoftverfrissítést, a főverzió-frissítések is régóta így érkeznek a Teslákra.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) átfogó vizsgálata után kiderült, hogy az Autopilot, azaz az önvezetőnek nevezett rendszer nem avatkozik be következetesen az olyan helyzetekben, amikor a rendszer figyelmeztetéseket küld a jármű vezetője felé.

Az érkező frissítés új, feltűnőbb vizuális figyelmeztetéseket és ellenőrzéseket ad az Autopilot részét képező Autosteer funkcióhoz. Az amerikai hivatal szerint „megnövekedhet a baleset kockázata”, ha az Autosteer funkció be van kapcsolva, és a sofőrök nem „tartják fenn a felelősséget a jármű működtetéséért”.

Az NHTSA még 2021 augusztusában vizsgálatot indított az Autopilot ügyében, miután több mint egy tucat olyan balesetet azonosított, amelyekben a Tesla autói álló járműveknek ütköztek. A vizsgálatot 2022 júniusában kiterjesztették, miután megállapították, hogy a Tesla Autopilot rendszere nem ösztönöz eléggé arra, hogy az autóvezetők kellő odafigyeléssel vezessenek akkor is, amikor a rendszer működik.

A Tesla elismerte, hogy az Autopilot nem biztos, hogy elegendő visszajelzést küld a az autóvezetőnek, ami potenciálisan növelheti a balesetek kockázatát. Annak ellenére, hogy a cég nem ért egyet az NHTSA elemzésével, egy olyan szoftverfrissítést fog telepíteni a problémás járművekbe, amely további vezérlőelemeket és figyelmeztetéseket tartalmaz, ezzel ösztönözve a sofőrök fokozott felelősségvállalását az olyan szituációkban, amikor az Autosteer be van kapcsolva. Egyelőre nem világos, hogy ezt a visszahívást az Egyesült Államokon kívül is végrehajtják-e.

Nem ez az első eset, hogy problémák merülnek fel a Teslákkal: februárban 362 ezer járművön kellett frissíteni az FSD szoftvert, miután az NHTSA szerint a járművek nem tartották be megfelelően a közlekedésbiztonsági előírásokat.

Az önvezető technológia olyan hívószó az autóiparban, mint az elektromobilitás. Amikor valahol kimondják ezeket a kifejezéseket, ömleni kezd a pénz. 2021-re viszont kiderült, hogy technikai, infrastrukturális, jogi és a közlekedők szokásrendjének szempontjából is megakadt a nagy forradalom. Miért játszanak a gyártók a szavakkal? Mi okozza a legnagyobb problémákat, és mi lehet az optimális megoldás a jövő közlekedésére?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!