Karikó Katalin egy gyógyíthatatlan betegségre koncentrál a legújabb kutatásaiban

2023. október 4. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

A friss orvosi Nobel-díjas Karikó Katalin egy gyógyíthatatlan betegségre koncentrál a legújabb kutatásaiban – árulta el az RTL-nek adott interjújában.

„Az eddig szerzett ismereteim alapján úgy gondolom, hogy megértek egy másik betegséget, amire jelenleg semmiféle megoldás nincs. Azért hagytam el tavaly a BioNTechet, hogy erre koncentráljak. Most is ezzel foglalkozom, de a díjak átvétele közbeszólt, ezért nem tudtam annyi időt a témával tölteni” – mondta Karikó.

Hozzátette, korábban előfordult olyan, hogy megemlített egy-egy betegséget, amire akkor éppen koncentrált, és amivel sokakban reményt keltett. Ezt most szeretné elkerülni, ezért nem is árult el többet a mostani kutatásairól. „Majd ha lesz valami, amit el tudok mondani, akkor majd elmondom.”

Karikó arról is beszélt, hogy ideje sem volt még felfogni, hogy a Svéd Királyi Akadémia neki és kutatótársának, Drew Weissmannek ítélte meg az idei fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért. „Annak örülök, hogy látom, mások mennyire örülnek ennek” – mondta Karikó, aki elárulta, hogy jövő héten Magyarországra látogat, és személyesen is köszönetet mond mindazoknak, akik segítették őt a tudományos pályáján.

Az interjúban szó volt Krausz Ferencről, aki megosztva kapta az idei fizikai Nobel-díjat. „Én is nagyon büszke vagyok rá. Ő az ELTE-n tanult, én a JATE-n, ami most a Szegedi Tudományegyetem. Megmutattuk, hogy otthon is lehet szorgoskodni, és remélem, hogy így mi ketten még jobban inspiráljuk a felnövekvő nemzedéket” – mondta Karikó.

A Bors felkereste Karikó egykori biológiatanárát, Tóth Albertet. „Az elsők között értesülhettem arról, hogy Kati elnyerte az elismerést. Igazából nem lepődtem meg, hiszen már diákkorában kiemelkedett a társai közül” – mondta a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium egykori tanára.

Tóth Albert arra is visszaemlékezett, hogy Karikónak érdemi része volt abban, hogy levelezőpartnere, Szent-Györgyi Albert is támogatta az iskola szertárát. „Azt hiszem, bárki megértheti, milyen nagy szó volt, egy akkor már Nobel-díjas tudós kapcsolatot ápolt egy gimnazistával” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!