Karikó Katalin otthagyja a BioNTechet

2022. augusztus 17. – 18:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alelnöki pozícióból hagyja el a BioNTechet Karikó Katalin, a világhírű magyar biokémikus, írja a Forbes.hu a Nők Lapjában közölt interjú alapján. A pontos időpontot nem tudni, csak annyit mondott: szeptember végén befejezi.

„Új feladatok várnak rám, elsősorban szeretnék végre a tudományos munkában újra elmélyülni, mert az elmúlt másfél évben kevesebb idő jutott erre”

– mondta. Azt viszont nem árulta el, hol folytatja.

Azt mondta a Nők lapjának, hogy amúgy nem örül az ismertségnek. „Örülök, hogy az mRNS-technológiában rejlő lehetőségeket az utóbbi időben sokan felismerték, de nem könnyű dolog ennyire az érdeklődés középpontjában lenni.

„Jobban szeretnék a tudománnyal foglalkozni, a kutatási eredmények olvasásában elmélyülni”

– hangsúlyozta.

Szerinte ilyen a kutatószakma, az ember állandóan agyal valamin, és alig várja, hogy reggel legyen, és bemehessen a laborba kipróbálni. „Ötvennyolc éves koromig a saját kezemmel végeztem minden kísérletet.”

Karikó a Nobel-díjon kívül szinte minden fontosabb elismerést megkapott a munkájáról, csak az elmúlt időszakban díjazta a munkásságát a thai királyi család, az év egyik hősévé választotta a Time magazin, az év nőjének választotta a Glamour, megkapta a Bolyai-díjat, a Lasker-díjat, a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, és még egy ötemeletes házra is felfestették az arcát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!