Az év nőjének választotta Karikó Katalint a Glamour magazin

2021. november 03. – 08:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először nemet mondott Karikó Katalin, aki kutatótársával az mRNS-oltások kidolgozójaként vált világszere ismertté, amikor megkeresték a Glamour magazintól azzal, hogy jelölni szeretnék a Women of the Year címre, de aztán meggondolta magát, mert lánya azt mondta, szerinte szükségük van a fiataloknak ilyen női példaképre. Így lett hát Karikó Katalin az idei év egyik „glamour girl”-je, írta magáról a Facebookján.

A Glamour magazin díját minden évben az igazán inspiráló és különleges személyeknek ítélik oda, díjaznak színészeket, influenszereket, írókat is, 2019-ben például Greta Thunberget is kitüntették. A kutatóról szóló cikkben részletesen végigveszik az élettörténetét, hogy hogyan került Amerikába, majd később a BioNTechhez, de megszólal a cikkben lánya, Francia Zsuzsanna is.

Noha a Nobel-díjat nem ítélték oda neki, Karikó Katalin kapott idén Bólyai-díjat, nemzetközi, nőknek járó tudományos díjat, a Francia Tudományos Akadémia elismerését és mások mellett még német tudományos díjat is.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom