Az új, USA–Kína-űrverseny már a Naprendszer Perzsa-öböljéért is megy

Meglehetősen erős üzenettel kezdte 2023-at Bill Nelson, a NASA igazgatója, amikor a Politicónak adott interjújában kijelentette, nemcsak hogy űrversenyben vannak Kínával, de csakugyan oda is kell figyelniük arra, nehogy lemaradjanak az ázsiai nagyhatalom mögött. Kínai tisztségviselők sietve reagáltak, hogy ők aztán semmiféle versenyben nincsenek senkivel, a csúcstechnológiás fejlesztések, a gazdasági növekedés és az emberek életszínvonalának javítása érdekében végzik az űrrepüléseket. „Nem veszünk részt űrversenyben más országokkal, mert a verseny ebben a tekintetben értelmetlen” – mondta az egyik magas rangú űrügyi vezetőjük, Jang Jü-kuang, majd azt is hozzátette:

„Ha egyesek annyira szeretik az űrversenyt, akkor ez az ő saját űrversenyük, és mi nem fogunk belekeveredni.”

A holdra szállás ügyében pedig azt mondta, az ő dolguk eldönteni, mikor küldik oda az űrhajósaikat, és ez senki másra nem tartozik, ahogy az meg rájuk nem tartozik, hogy mások mikor szállnak le a Holdra.

Kína az új Oroszország

A klasszikusnak mondható űrverseny 1969-ben, az Apollo–11 küldetés sikerével zárult le, a szovjetek kénytelenek voltak elismerni a vereségüket, amikor Neil Armstrong és Buzz Aldrin a Hold felszínére lépett. Az űrverseny úttörő szerepet játszott a mesterséges műholdak, a Holdra, a Vénuszra és a Marsra indított robotűrszondák, valamint az alacsony föld körüli pályára és végül a Holdra irányuló emberi űrrepülések elindításában.

A második űrverseny már elkezdődött, a célja (első körben) továbbra is a Hold, Oroszország helyét viszont Kína vette át, és a Hold meghódítása is jelentősen átalakult: már nem pusztán az elérése, hanem a birtoklása a cél. Kína persze mondhatja, hogy nem vesz részt semmiféle űrversenyben, a tények azért egészen mást mutatnak: 2022-ben 62 sikeres rakétaindításuk volt (9-cel több, mint egy évvel korábban, és csak 14-gyel maradtak el a 2022-t élen záró Amerikától), és elkészült a teljesen egyedül épített űrállomásuk, a Tienkung (Mennyei palota) is.

Ez pedig csak a kezdet. Kína a közeljövőben robotszondát küld majd a Hold túlsó oldalára, ami mintákat gyűjt és hoz vissza a Földre, aztán két küldetéssel tudományos előőrsöt hoznának létre a Hold déli sarka körül, és már tervben van a kínai holdra szállás (még az évtizedben), illetve a kínai holdbázis projektje is, hogy a még távolabbi terveikről ne is beszéljünk.

Oroszország űrversenyrészvétele körül korábban is voltak már kérdőjelek, azzal viszont, hogy 2022 februárjában megindították a háborút Ukrajna ellen, majd erre kemény szankciókat kaptak válaszul, lényegében kiírták magukat az egészből. Korábban komoly tervek szóltak arról, hogy a Nemzetközi Űrállomás-projekt közelgő végével saját űrállomásban gondolkodnának, ez viszont meglehetősen távolinak tűnik jelenleg.

Amerika már a lemaradástól tart

Az impozáns kínai tervek mellett a NASA-nak nem nagyon fér bele semmiféle nagyobb hiba vagy késedelem, ami a szokottnál is erősebb nyomást jelenthet az amerikaiakra nézve, tekintve, hogy a Holdhoz és Marshoz kötődő küldetéseik jelentős része olyan technológiákra építene, amelyek még vagy tesztelés, vagy fejlesztés alatt állnak. Elég csak az új holdprogram, az Artemis első küldetésére gondolni, amely már az indulásakor egyéves késésben volt. Ha tartani akarják, hogy 2025-ben újra embert küldenek a Holdra, ahhoz el kell készülniük a teljesen új űrruháknak és a SpaceX emberes leszállórendszerének (Human Landing System) – utóbbinál Elon Musk időzítettbomba-faktorán is sok múlhat majd.

A kínai fenyegetést a NASA mellett az amerikai űrhaderő, azaz a Space Force is érzi. „Teljesen elképzelhető, hogy utolérnek és felülmúlnak bennünket, abszolút. A fejlődés, amit elértek, lenyűgöző – ráadásul lenyűgöző sebességgel tették ezt” – mondta Nina Armagno, a Space Force altábornagya még decemberben egy ausztráliai látogatáson, amikor Kína tizedik alkalommal legénységet indított az űrállomására.

Kína, Kína, Kína

A NASA-igazgató Bill Nelson, aki korábban űrhajós, majd floridai szenátor is volt, egy földi példát hozott arra, hogy miért is kellhet aggódniuk Kína miatt a Holdon: a Dél-kínai-tengert említette, ahol a vitatott hovatartozású Spratly-szigeteknél kezdett Kína már évekkel ezelőtt területfoglaló és -ellenőrző műveletekbe, amelyek részben katonai bázisok kiépítését is jelentik. Azóta az is kiderült, hogy a térség kőolajban és földgázban is gazdag, ami csak növelte a feszültséget a térségben.

Nelson véleményét osztja Terry Virts, a Nemzetközi Űrállomás korábbi kapitánya, aki a Kínával szembeni űrversenyt egyszerre látja politikai és biztonsági hadszíntérnek. Politikai vonatkozáson azt érti, hogy mindkét ország igyekszik prezentálni, melyikük technológiai rendszere működik jobban, az erőfitogtatás leglátványosabb módja pedig visszatérés-leszállás a Holdra. „Ha legyőznek minket a Holdra való visszatérésben, az azt mutatja, hogy jobbak nálunk.” De Virts egy másik dimenziót is vázolt: ha például Kína előbb jut a Holdra, egy gyorsan kialakított infrastruktúrával akár a kommunikációt is képesek lennének zavarni a Holdról:

„A Holdra jutásuk nem könnyíti meg a dolgokat. Valódi aggodalomra ad okot a kínai beavatkozás.”

Peking határozottan visszautasította ezeket a vádakat. Liu Peng-ju, a washingtoni kínai nagykövetség szóvivője rövid közleményben reagált a Politicónak, ebben kifejtette, hogy Kína nem birkózószőnyegként tekint a világűrre, és hogy annak kutatása és békés célú felhasználása az emberiség közös törekvése, és mindenkinek a javát kell szolgálnia. Emellett ellenzik a fegyverkezést és a fegyverkezési versenyt is a világűrben.

A Hold ügyletei viszont még a Dél-kínai-tengernél is zavarosabbak, még úgy is, hogy Amerika és Kína is aláírta az 1967-ben megalkotott Outer Space Treatyt, a világűrszerződést, amely többek között a Hold és más égitestek kutatását és felhasználását szabályozza. Legfőbb állítása, hogy az űr szabadon kutatható mindenki által, és nem vonható egyetlen állam szuverenitása alá sem. A szerződés azonban nem rendel intézményi ellenőrzést a rendelkezések betartásához, és a felek közti viták elrendezésére kialakított metódus sincs benne. Röviden tehát: nagyjából a világon semmit nem jelentene a felrúgása. Emellett ott van az ENSZ Közgyűlés által 1979-ben elfogadott Hold-egyezmény, ám azt csupán öt ország ratifikálta – csak olyanok, amelyek még sosem juttattak önerőből embert az űrbe.

És van még az Egyesült Államok által pártolt Artemis-megállapodások, ami hasonló elvek alapján mozog, kiemelve, hogy a Holdra eljutó országok kijelölhetnek biztonsági zónákat a Hold felszínén, amit a többieknek el kell kerülniük. Kína szerint ez viszont nem más, mint területszerzés, ezért egy nagyobb testület, az ENSZ előtt szeretne hasonló kérdésekben szavazást, tekintve, hogy ott nagyobb a támogatottságuk.

A hadizsákmány

Érdekes meglátást tett az Egyesült Államok és Kína közötti űrversengéssel kapcsolatban az Aereti Inc. tanácsadócég elnök-vezérigazgatója, Richard Klodnicki, aki szerint új mérce kellene az űrkutatási sikerek mérésére. „Óva intenék attól, hogy arra összpontosítsunk, hogy Kína mit tesz, szemben azzal, hogy mi mit akarunk tenni. Nem vagyok biztos benne, hogy a kilövések száma mindig a megfelelő mérőszám” – mondta Klodnicki, hozzátéve, hogy ha meglévő műholdakat cserélnek újabbakra, az semmiképp sem innováció, maximum karbantartás, ez pedig nem visz előre.

A Hold déli sarka körül tervezett holdbázis, illetve a Hold nyersanyagainak megszerzése viszont már egy ilyen, mindenképp előrevivő dolog lenne.

De mi annyira izgalmas a Holdon? Pontosabban a Holdban? Az, hogy jelentősebb mennyiségű ritkaföldfém, arany, platina, illetve vízjég és hélium-3 található rajta, illetve benne, ha pedig valaki meg tud szerezni magának egy értékesebb területet, idővel a technológia is odaér, hogy az abban rejlő értékek kinyerhetők legyenek. Haladjunk szépen sorban: a ritkaföldfémek, arany és platina nyilvánvaló kincsek, ezekkel nincs is különösebb dolgunk.

A vízjég több szempontból is fontos a Holdon. Egyrészt ha a jövőben valóban tartósabb emberi jelenléttel számolunk, nagyszerű hír, ha, mondjuk, a vizet nem a Földről kell odacipelni. Másrészt a vizet alkotó hidrogén és oxigén külön-külön is fontosak, cseppfolyós állapotukban ugyanis rakéta-üzemanyagként használhatók, a Hold így töltőállomássá válhat a jövőben a Mars felé igyekvő rakétáknak. Már persze ha hosszabb távon nem a NASA által nemrég bedobott, az utazási időt hét hónapról 45 napra rövidítő, nukleáris meghajtású rakéta tervei veszik át a főszerepet.

És akkor elértünk a hélium hármas tömegszámú izotópjához, ami egy nukleáris, mégsem radioaktív fűtőanyag, és bőven van belőle a Holdon. Az alternatív valóságban, lassan alternatív jövőben játszódó For All Mankind című sorozatban, ahol nem állt le 1969-ben az űrverseny, a Hold kolonizációjával viszonylag hamar végtelen, tiszta energia jutott a földre a He–3-mal, ami ha nem is utópiát, de mindenképp gyorsabb technológiai fejlődést jelentett.

A He-3 felhasználása pedig nem sci-fi, vagyis nem teljes mértékben az: azt azért meg kellene ugrani, hogy működjenek a fúziós erőművek (ez ha lassanként is, de szépen halad), és hát persze kellenének bányák is a Holdon, amihez szintén nem vagyunk túl közel jelenleg. Ráadásul a becslések szerint 1 millió tonna hélium-3 kinyerése sem egyszerű – mondjuk, megéri, mert 250-szer több energiát jelent, mint amennyi a bányászatára és a Földre hozatalára elmegy –, merthogy 150 tonna regolitot (holdkőzetet) kellene feldolgozni 600 Celsius-fokra hevítés mellett azért, hogy egyetlen gramm hélium-3-hoz jussunk.

Nem véletlen, hogy a kínai állami média 2019-ben arról számolt be, hogy a Holdat „szokás a Naprendszer Perzsa-öböljeként” is emlegetni.