Fellőtték a NASA gigantikus holdrakétáját, ha nehezen is, de elindult az új holdprogram

2022. november 16. – 07:49

frissítve

Fellőtték a NASA gigantikus holdrakétáját, ha nehezen is, de elindult az új holdprogram
Az Artemis–1 küldetéssel elindult a NASA új szuperrakétája, az SLS, és vele az új holdprogram – Fotó: Jim WATSON / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ha nehezen is, de beindult a NASA új holdprogramja, az Artemis–1 küldetéssel megkezdte az emberiség a visszatérést a Holdra, és kicsit már a Mars meghódítására is rákanyarodtunk.

Hosszas előkészületek, elég sok halasztás után végül magyar idő szerint november 16-án, reggel jött el az idő, kicsivel 8 előtt, 7.47-kor levegőbe emelkedett a NASA (és az emberiség) eddigi legerősebb rakétája, a Space Launch System (SLS), egyelőre még egy személyzet nélküli űrkapszulával a tetején. Mivel helyi idő szerint hajnalban hagyta maga mögött Floridát az SLS, egészen látványos képek készültek a fellövésről. A november 16-i indítás előtt csak kisebb, könnyebben elhárítható problémák léptek fel, így komolyabb csúszás nélkül adták ki az engedélyt az indításra.

Maga a küldetés 25 napig tart majd, eközben több mint 2 millió kilométert tesz majd meg az Orion űrkapszula a Holdig és vissza, hogy aztán – várhatóan – december 11-én az óceánba csapódva teljesítse az Artemis–1 küldetést.

Az új szuperrakéta

Az új holdprogramhoz új szuperrakéta dukál, és mivel már 50 éve vége az Apollo-programnak, természetesen az új fejlesztés lepipálja a Neil Armstrongékat a Holdig repítő kolosszális Saturn V-t. Bár az SLS „csak” 15 százalékkal erősebb, mint a Saturn V, valójában sokkal kompaktabb, az Apollo rakétája ugyanis 110,6 méter magas volt, az SLS viszont jelenlegi formájában még csak 98 méteres. A hordozórakéták mellett ismerős lehet a rakéta végén található négy hajtómű is – mindegyik az űrsiklóprogramból lett átmentve, igaz, ott még csak három volt a hajtóművekből az űrsikló végén. Az SLS egyébként később, az úgynevezett Block 2 teherverziójában már 111 méteres lesz, ez akár már a marsmissziókat is támogathatja idővel, ha elkészül.

A kisebb, de erősebb rakéta 39,1 meganewtonos tolóerőre képes, ez bőven elég mind a személyzet nélküli, mind a később személyzettel ellátott Orion űrkapszula magasba emeléséhez. Mindehhez egyébként folyékony hidrogénből 2 millió litert, oxigénből 742 ezer litert használ üzemanyagként – épp ez, a szuperhidegre hűtött üzemanyag jelentette a fő gondot az előkészületek során.

A sikeres fellövéssel természetesen lezajlott a tesztküldetésként értelmezhető Artemis–1 egyik legfontosabb mozzanata, de van még jó pár kritikus pont, amik elengedhetetlenek a NASA új, második holdprogramjának sikeréhez.

A másik legfontosabb pillanat majd a küldetés végén, 25 nap múlva jön el, amikor a visszatérés során tesztelik, hogy az Orion űrkapszula hőpajzsa valóban kibírja-e a 2800 fokot, amikor nagyjából 40 ezer km/h-s sebességről lassul majd le a Föld légkörét elérve. Ezt egyébként viszonylag szokatlan módon teszi majd, először pattan egy kicsit a légkörön egy első fékező manőverrel, majd második próbálkozásra kezdi meg a végleges visszatérést.

Az SLS rakéta, tetején az Orion űrkapszulával az indítóálláson – Fotó: Joe Skipper / Reuters
Az SLS rakéta, tetején az Orion űrkapszulával az indítóálláson – Fotó: Joe Skipper / Reuters

Az indítás és a visszaérkezés között – szenzorokkal felszerelt bábuk segítségével – az űrhajósokat érő sugárzástól és erőhatástól kezdve lényegében mindent vizsgál a NASA, nem véletlenül tervezték ennyire hosszúra az Artemis–1-et, miközben a tervek szerint a kétfős legénységet a Holdig és vissza szállító Artemis–2 (2024-ben) tíz nap alatt lemegy majd, mert ott már nem kell annyi mindent tesztelni.

Érdekes egyébként, hogy a Föld és a Hold pályája milyen mértékben hatással van a küldetésre. Ha például augusztus 29-én indult volna az SLS hátán az Orion, még 42 nap lett volna a küldetés, szeptember eléjén ez 38 napra csökkent, most viszont már csak 25 nap kell a teljes túrára.

Így nézett ki röviden a küldetés eleje

A fellövés után 132 másodperccel váltak le a gyorsítórakéták, nagyjából egy perccel később az Orion űrkapszula ledobta a fellövés megszakítása esetén szükséges rendszert. Az SLS első fokozata 8 perc és 3 másodperc működés után, terv szerint leállt, a rakéta második fokozata ezután 12 másodperccel vált le az elsőről. Tíz perccel később az Orion kiengedte a napelemeit egy 12 perces, teljesen automata módon végrehajtott folyamat során. Ezek a napelemek is a tesztprogram részét képezik, hasonlók lesznek majd ugyanis a későbbi, Hold körül keringő űrállomáson, a Gatewayen. Az Orion egyébként az első, napenergiát használó űrjármű, ami eljut a Holdig.

53 perccel az indítás után egy 22 másodperces hajtómű-beindítás segítségével az Orion elkezdett eltávolodni a Földtől, majd egy újabb, 18 percnyi gyorsítással elindult a Hold felé.

És így jön majd a folytatás

A küldetés első 2-5. napján halad majd a Hold felé az Orion űrkapszula, majd a 6-9. napokon áll rá a Hold körül az úgynevezett távoli retrográd pályára (DRO), eközben halad majd el legközelebb a Holdhoz, alig 100 km-es távolságban. Ezután öt napot tölt a kapszula a távoli retrográd pályán, a 10-15. napok között 1,5-szer kerüli majd meg a Holdat.

Az Artemis–1 küldetésének terve – Forrás: NASA
Az Artemis–1 küldetésének terve – Forrás: NASA

Ezen a pályán, a küldetés 11. napján (november 26.), vagyis egyből a távoli retrográd pályára állás után megdönti az Apollo–13 rekordját, mint a Földtől legmesszebb eltávolodó, emberi szállítás céljára épített űrjármű, hogy aztán két nappal később, a pálya legtávolabbi pontján nagyjából 480 ezer km-re legyen a Földtől a kapszula, új csúcsot beállítva.

A küldetés 16. napján, december 1-én a hajtóművei segítségével az Orion elhagyja a Hold körüli pályáját, és megkezdi a visszatérést a Föld felé. Az út visszafelé hat nap lesz majd, aminek a végén, december 11-én, magyar idő szerint este őrületes sebességről lelassulva a Csendes-óceánban, San Diego partjaitól nem messze landol majd a kapszula.

Nem holnap jön az Artemis–2

Az Artemis–1 sikere után majdnem két évet kell majd várni ahhoz, hogy embereket szállítson a Holdig és vissza az Orion űrkapszula. A NASA-nak rengeteg adatot kell majd feldolgoznia ahhoz, hogy az a küldetés biztonságosan lemenjen. Az Artemis-program távolabbi terveit, amik részben már a holdbázis, illetve a marsmisszió előkészítése felé mutatnak, korábban részleteztük.

Az Artemis–program folytatása így fest egyébként a tervek szerint:

  • Artemis–2 – 2024 májusában négy emberrel az Orion űrkapszulán belül indul majd a második küldetés, ami egy nagyjából 10 napos holdkerülés lesz.
  • Artemis–3 – 2025-ben jöhet a nagy visszatérés a Holdra, a négyfős személyzet két tagja – egy nő és egy színes bőrű férfi – landol majd a Holdon az összesen kb. 30 napos küldetés során.
  • Artemis–4 – 2027-ben egy négyfős személyzet az első modullal elkezdi a Hold körüli pályán keringő Gateway űrállomás építését.
  • Artemis–5 – 2028-ban már egy új holdjárót visznek magukkal a Hold felszínére, miközben eljut az ESPRIT újratankoló modul a Gatewayre.
  • Artemis–6 – Az egyelőre utolsó, fixen tervezett küldetés, amely 2028-ban egy újabb modullal bővítené a Hold körül keringő űrállomást.
  • Artemis–7 – A még csak tervezés alatt álló, legkorábban 2029-ben induló küldetés mérföldkő lehet, hiszen az első holdbázis első egységeit indítanák és juttatnák célba vele.
  • Artemis–8–11 – 2030–33 között további logisztikai elemekkel bővítenék a holdbázist.

Minden kezdet nehéz

Az Artemis-program eredetileg eredetileg augusztus 29-én indult volna, de akkor technikai hiba miatt, elővigyázatosságból elhalasztották a fellövést. Másodikra, szeptember 3-án a hatalmas rakéta tankolása közben adódott némi probléma, egyrészt szivárgott az üzemanyag, illetve megrepedt a szigetelés a folyékony hidrogén és folyékony oxigén tartályokat összekötő részen.

A szivárgás kijavítása után úgy tűnt, hogy szeptember 27-én, esetleg szeptember 30-án indulhat történelmi útjára az SLS, ám akkor a technika helyett az időjárás szólt közbe: az akkor még csak trópusi viharnak számító, később hurrikánná erősödő Ian érte el Floridát, így elővigyázatosságból visszahúzták a rakétát az úgynevezett VAB összeszerelőcsarnokba.

A VAB-ből az indítóállomásra visszatérve egy másik hurrikán, a Nicole okozott gondot. Ezt az indítóállomáson vészelte át a rakéta, amit időnként 160 km/h-nál is erősebb szelek tépáztak – nem is úszta meg teljesen, de az apróbb sérülések nem hátráltták a végül november 16-ra esedékes indítást.

Maga az előkészület sem volt teljesen zavartalan egyébként a rakéta szempontjából, sem rövid, sem hosszabb távon. Még áprilisban sikertelenül zajlott az SLS tankolása, pedig háromszor is próbálkoztak. Ez újabb, kisebb csúszást jelentett az indításban, ráadásul a tankolás közben megszakított felkészülés során nem jutottak teljesen a folyamat végére. Ez ütött vissza szeptemberben, amikor az indítást jelző visszaszámláláshoz közeledve kellett elhalasztani a történelmi fellövést egy kisebb technikai probléma miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!