Hátborzongató horrorkarakter mászott elő a mesterséges intelligenciából

Ha valaki feltéved Supercomposite Instagram-oldalára, könnyen komoly traumákba futhat bele: a svéd multimédia-művész többek között mesterséges intelligenciát is használ arra, hogy furcsábbnál furcsább, ijesztőbbnél ijesztőbb képeket generáljon.

Bár valószínűleg az összes alkotás megérdemelné, hogy írjanak róla, Supercomposite (valódi nevén Steph Maj Swanson) Loab karaktere miatt lett ismert: Loab az MI első kriptidje, egy olyan horrorlény, akit egy meg nem nevezett, szöveg-kép modellel dolgozó mesterségesintelligencia-platform hívott életre véletlenül még áprilisban.

Az ilyen modellek úgy működnek, hogy a felhasználó tetszőleges szöveget táplál a rendszerbe, ami aztán neurális hálózatok segítségével „lefordítja” azokat olyan képekre, amelyeket az algoritmusai szerint értelmezett szövegből generál. Loab úgy született, hogy Supercomposite először azt kérte a rendszertől, hogy mutassa meg neki Marlon Brando szöges ellentétét („Brando::-1”), majd amikor ez egy városképet ábrázoló logót dobott ki, ennek is az ellentétét akarta látni („DIGITA PNTICS skyline logo::-1”). A lényeg tehát nem az volt, hogy a mesterséges intelligencia a betáplált szöveg alapján, referenciapontok szerint alkosson képet, hanem pontosan az ellenkezője: a betáplált szöveg ellentétét alkossa meg.

Az MI lehangoló, felkavaró képeket dobott ki, és mindegyiken szerepelt egy szomorú, megsemmisült arckifejezéssel a „kamerába” bámuló nő, látható rosaceával az arcán. Mivel az egyik képen, amely egy albumborítóra hasonlított, a Loab felirat volt látható, a svéd művész így nevezte el a karaktert.

Supercomposite szerint ha felhasználta Loabot további képek generálására, egyre erőszakosabb és véresebb eredmények születtek, gyakran feldarabolt nőkről és gyerekekről. Egyes esetekben Loab sovány és kiszáradt volt, mint egy múmia, ujjaiból csöpögött a vér. Máskor az arca megrepedt és feldagadt, mintha szörnyű balesetet szenvedett volna. Néha apró, gyermeki formák kísérték, máskor egyéb, felismerhető horrorképek mellett szerepelt. Mindegyik kép más volt, de Loab karaktere felismerhető maradt rajtuk.

Kiderült, hogy a karaktert az MI könnyebben felismeri és reprodukálja, mint a legtöbb hírességet. Amikor Loab képeit más képekkel kombinálták, az eredmények következetesen olyan képet adtak vissza, amelyeken Loab is szerepel, függetlenül attól, hogy mekkora torzítást adtak az utasításhoz, aminek az lett volna a célja, hogy a végső képből eltávolítsák a karaktert. Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia világképében erősebben szerepel Loab, mint eddig bármi más, amit a művész betáplált. A képek sokszoros keresztezése és hígítása után Supercomposite végül képes volt olyan képeket készíteni, amelyeken nem volt ott Loab – de aztán a hígított képek keresztezése végül megint Loab egy újabb verziójához vezetett.

A művész egyébként nem számított arra, hogy Loab ekkora karriert fog befutni. Amit mást látunk, az ráadásul még csak a kezdet: mivel más kreatív szakemberek is elkezdtek dolgozni a karakterrel és képeket generálnak vele, egyre inkább beivódik az internetes köztudatba, így nagyobb a valószínűsége annak is, hogy a jövőben több Loab-ábrázolást láthatunk majd. Supercomposite korábban azt nyilatkozta: ha meg akarnánk szabadulni tőle, már most elkéstünk.

Loab és a többi, eddig ismert kriptid között talán az a legfontosabb különbség, hogy a korábbi horrorlényeket (Slender Mant, Momót és társait) az emberi képzelőerő hívta életre,

Loabot azonban teljes egészében a mesterséges intelligencia álmodta meg, és így a maga nemében jelenleg páratlan.

„Széttéptem Loabot, majd újra összeraktam. Egy újra és újra megjelenő sziget a rejtett térben, amelyet nem tudunk szöveges lekérdezésekkel megtalálni” – írja a művész a Twitteren. „Előbb-utóbb ő talál meg mindenkit. Csak tudnunk kell, hol keressük.”

Mindez felvet néhány elvi kérdést is, például azt, hogy hol vannak az emberi művészet határai, illetve hogy a mesterséges intelligencia képes lesz-e átvenni az emberi kreativitás helyét. A Daily Mail szerint néhány közösségimédia-felhasználó úgy gondolja: a virtuális teret démonok kísértik, Loab pedig egy közülük. Mások azt sem hiszik el, hogy a karakter valóban a mesterséges intelligencia szülöttje, csak egy ügyes kreatív hazugságnak gondolják.

Brendan Murphy, az ausztráliai Közép-Queensland Egyetem fotósa és digitális médiával foglalkozó oktatója szabadidejének nagy részét a mesterséges intelligencia jövőjének kutatásával és így kép- és szöveggenerátorokkal tölti. Úgy gondolja, hogy az új technológia robbanásszerű fejlődésével a művészvilág paradigmaváltás felé tart, hasonlóan ahhoz, mint amikor az első fényképezőgép megjelent az 1800-as évek elején. Murphy és Supercomposite korai képviselői ennek az új művészeti ágnak. Az MI nekik egy olyan eszköz, amellyel továbbfejleszthetik művészi gyakorlatukat.

„Azt gondolom, hogy a Loab egy nagyszerű történet. Nemcsak a technológiáról van szó, hanem arról, hogy mi hajtja magát a technológiát. Annak lehetőségeit vizsgálja” – magyarázta a Science Alertnek Murphy. „Szerintem ez nagyszerű. Ez egy érvényes műalkotás. Sokkal érvényesebb, mint egy adott kép szándékos elkészítése a mesterséges intelligencia segítségével. Rengeteg gondolkodás, sok kísérletezés eredménye.”

Anne Ploin, az Oxford Internet Intézet digitális szociológusa, aki a gépi tanulás kreatív munkára gyakorolt lehetséges hatását kutatja, hasonló álláspontot képvisel. „Az MI-modellek váratlan módokon hívhatják fel a figyelmet teljesen fel nem ismert tényezőkre egy adott festészeti stílusban – mondta. – A gépi tanulási modellek nem önállóak. Önmagukban nem fognak új művészi mozgalmakat létrehozni.”

Egy biztos: ha valóban úgy készült, ahogy a svéd művész állítja, Loab az első visszatérő karakter, akit egy az egyben a mesterséges intelligencia hozott létre, és úgy tűnik, nem is nagyon akar megválni tőle. Loabnak már Wikipédia-oldala is van, és rengeteg cikk foglalkozik vele, így visszafordíthatatlanul beleszőtte magát a virtuális térbe. Már csak az a kérdés, hogy mit kezdünk a világ első MI-kriptidjével a jövőben, és persze az, hogy születhetnek-e hamarosan újabb, digitális rendszerek által életre hívott entitások.