Ebbe a telefonba nehéz belekötni, de ajánlani sem könnyű

Mostanában nincs könnyű dolga annak, aki telefont akar venni. Persze annak sem, aki bármi mást akar venni, de a telefonos piacon olykor több százezres áremelkedésekről van szó, globális árcsökkentés fordul át itthon áremelésbe, és hasonlók. A világszintű recesszió és a napról napra újabb mélységekbe jutó forint miatt az iPhone 14 alapmodellje alig kerül kevesebbe, mint tavaly a legdrágább Pro Max, a Samsung Galaxy S22 pedig drágább most, mint amikor márciusban megjelent.

Ezt a helyzetet leginkább az olyan telefonok sínylik meg, ahol alapvetően az a filozófia, hogy nyomott áron tudják majdnem ugyanazt, mint a nagyon drága társaik.

300 ezer forint fölött a vásárlók jelentős részének igazából már szinte mindegy, hogy mennyibe kerül egy telefon, és éppen emiatt nem vagyok meggyőződve arról, hogy az emlegetett kategóriába tartozó, a hét elején Münchenben bemutatott Xiaomi 12T és 12T Pro a megjelenéskor nagy sikert fog aratni. Dacára annak, hogy egyébként tavaly után idén is remek telefonokkal állt elő a gyártó ebben a szériában, az általunk tesztelt drágább modellbe pedig tényleg nagyon nehezen lehet belekötni.

A teljesítményben nem kötöttek kompromisszumot

A Xiaomi tavaly a mozivarázs szlogennel népszerűsítette a 11T-t és a 11T Prót, aminek a gyakorlatban nem volt túl sok értelme, de az azért kiderült belőle, hogy ebben a szériában (is) komoly hangsúlyt fektetnek a kamera teljesítményére. Ez idén sincs másként, filmes lózungok helyett azonban most már-már megnyugtató módon visszatértünk a megapixelek bűvkörébe. A 12T Pro egy 200 megapixeles főkamerát kapott, ami a hátlapi kameraszigeten is prominensen megjelenik, még ha nem is úgy, mint az 12S Ultrán, ahol a Leicával közösen fejlesztett lencsekonstelláció elfoglalja a telefon felső harmadát.

Ezt leszámítva a telefon kísértetiesen hasonlít a 11T Próra, a Harman Kardonnal közösen tervezett, amúgy még mindig meglepően jó sztereó hangszóró is visszatért. Az egyetlen szembetűnő különbség, hogy az alumíniumvázat műanyagra cserélte a gyártó. Emiatt annyira talán nem érződik prémiumnak, fogdosni is rosszabb, de a gagyitól azért messze van. Elöl sem a legstrapabíróbb Gorilla Glass védi a telefont, de ez aztán végképp nem fog feltűnni senkinek. A kijelző idén is egy 6,67 hüvelykes OLED panel, 120 hertzes adaptív képfrissítéssel, remek kontraszttal és színekkel, még mindig élmény rajta bármit csinálni. A telefon két SIM-kártyát tud fogadni, nincs rajta jack bemenet, nem bővíthető a háttértár és az elődjéhez hasonlóan nem víz- csak fröccsenésálló, ami ennyi pénzért már csalódás. Az ujjlenyomatolvasó viszont idén a bekapcsoló gombról átkerült a képernyőbe, ami meg remek hír.

Belül most sem kötött kompromisszumot a Xiaomi, a Qualcomm abszolút csúcslapkája, a Snapdragon 8+ Gen 1 dolgozik a telefonban, amit természetesen semmivel nem tudtam megizzasztani. Hétköznapi használatra olyan, mint egy Lamborghinivel szüttyögni a körúti dugóban, az olyan nagy teljesítményt igénylő játékok pedig, mint a Genshin Impact vagy a Punishing: Gray Raven tükörsimán futottak a legmagasabb beállítások mellett is. A komolyabb igénybevételnek persze megvan az ára, a telefon már fél óra után érezhetően felmelegszik, az 5000 mAh-s aksit pedig egy-két óra folyamatos játékkal kényelmetlenül alacsonyra lehet meríteni. Cserébe idén is szériatartozék a gigantikus adapter, és vele együtt a 120 wattos gyorstöltés, amivel a gyakorlatban durván húsz perc alatt lehet nulláról maxra tölteni a telefont. Vezeték nélküli töltés viszont még mindig nincs.

A telefonon a Xiaomi saját Android-alapú operációs rendszere, a MIUI legfrissebb verziója fut, ami nekem még mindig nem a kedvencem androidos fronton, de alapvetően jól kezelhető, reszponzív, gyors és hamar kézre is áll, szóval belekötni sem nagyon tudnék. Az viszont elég bosszantó volt, hogy a nálunk járt tesztkészülék rogyásig volt előre telepített programokkal, beleértve ebbe jó pár játékot is, ami elég bazári megoldás, és hiába lehet törölni őket, jó lenne, ha ebben az árfekvésben már eleve rá sem kerülnének a telefonokra. A legjobb persze nyilván az lenne, ha a legolcsóbb Redmikre sem lenne feltéve a Buboréklövöldözés Deluxe, de tudom, hogy ezzel már túl sokat kérek.

200 megapixel minek van?

Tavalyhoz képest tehát láthatóan változott itt-ott a telefon, teljesítményben pedig idén is az élvonalban találta magát, ám ahogy azt fentebb említettük, az igazi érdekességet az új kamerarendszer jelenti, ami itt egy 200 megapixeles főkamerát, egy 8 megapixeles ultraszéles kamerát és egy 2 megapixeles makrólencsét takar. A főkamera a Samsung kifejezetten nagy, HP1-es szenzorát használja, ami a Motorola Edge 30 Ultrában már bemutatkozott nemrég, de itt több szempontból is jobban sikerült beépíteni a rendszerbe. Legalábbis a szakírók szerint, én a Motorola készülékét nem próbáltam, a 12T Prónál pedig ezúttal is megmaradtam az átlagfelhasználó kocafotós szinten, vagyis zsebből előrántva lődöztem képeket bármiről, ami megtetszett.

A 11T Próhoz hasonlóan érzésre itt is kicsit túl színesek, túl harsányak a képek, de nem annyira, hogy természetellenesek legyenek, inkább közösségimédia-kompatibilisnek mondanám őket. Idén már van optikai képstabilizálás is, és bár a zoomolás még mindig csak digitális, a nagyobb felbontású képekbe megint simán bele lehet zoomolni minőségvesztés nélkül, erre külön funkció is van most. Külön mókolás nélkül a főkamera amúgy 12,5 megapixeles képeket csinál, de az esetek túlnyomó többségében ez bőven elég is, teljesen jó minőségűek az így készített fotók.

Ehhez jön hozzá a kicsit körülményesen elővarázsolható 50, illetve az ezen belül kiválasztható 200 megapixeles mód, előbbi mérsékelt, utóbbi szinte semmilyen kézzel fogható előnnyel. Oké, vicces belezoomolni a képekbe, egy csomó ember gyakran csinálja is ezt, főleg ha csoportképekről vagy koncertfotókról van szó, de legtöbbször totál felesleges 16384x12288-as felbontású képeket csinálni bármiről. A főkamerán túl az ultraszéles lencse és a szelfikamera is teljesen rendben van, a makrókamerának viszont nem sok értelme látszik, ezt jövőre igazán lecserélhetnék egy épkézláb telefotó kamerára. Alább itt van pár fotó, ide kattintva pedig letölthetnek egy 200 megapixeles képet is.

Fájdalmas, de tényleg ennyi

A Xiaomi 12T Pro igazából egy remek telefon, olyasmi, ami gyakorlatilag bármilyen igényt ki tud elégíteni, és aminek a hiányosságaiért bőven kárpótolnak az olyan extrák, mint a kiemelkedő hangrendszer, a lényegében versenytárs nélküli gyorstöltés és a csúcstelefonokat is megszégyenítő teljesítmény. Igen, ha valakinek válóok a vezeték nélküli töltés hiánya, esetleg minden áron úszkálni akar a telefonjával, az nem lesz elégedett vele, de szinte mindenki más igen, és azt is érdemes kiemelni, hogy az elődjéhez képest is látható előrelépés. Van viszont egy elefánt a szobában, ami mellett nem lehet elmenni, ez pedig a 11T Próhoz hasonlóan megint csak az ár.

És nem csak azért, mert az ősszel érkező (androidos, az Apple nyilván más tészta) telefonoknak a korábban megjelent, időközben olcsóbbá váló csúcstelefonokkal kell felvennie a versenyt.

Ahogy azt a bevezetőben is írtuk, ez idén kevésbé volt szempont, elvégre a Galaxy S22 még mindig 350 ezer forintba kerül, viszont tavalyhoz képest a 12T Pro is jelentősen drágább lett. A 8/256 gigás modell szintén 350 ezerbe fog majd kerülni, amikor jövő héten megjelenik, 70 ezer forinttal többe, mint amennyibe egy ugyanilyen 11T Pro tavaly ilyenkor. Ezt amúgy azóta már 200 ezer forint körül lehet megvenni, annyival pedig őszintén szólva nem jobb a 12T Pro, hogy indokolt legyen majdnem kétszer annyit fizetni érte. A Dolby Visiont nélkülöző, 108 megapixeles főkamerával és a valamivel gyengébb MediaTek Dimensity 8100-Ultra lapkával szerelt, 8/128 gigás 12T ugyanannyiba kerül, mint a 11T Pro alapmodellje tavaly, szóval az áremelkedés tényleg elég szignifikáns. Házon belül viszont simán veri a sokkal drágább Xiaomi 12 Prót – bár ebben nagy szerepe van annak is, hogy ez a közvélekedés szerint kifejezetten rosszul sikerült.

A mostani helyzetet figyelembe véve ezek az árak teljesen érthetőek, sőt, az a furcsa, hogy nem drágább a 12T és a 12T Pro. Előbbi kezdőárát a müncheni bemutatón 599 euróra lőtte be a gyártó, ami egy az egyben átváltva, áfa, árrés és minden egyéb nélkül is több, mint amennyibe a telefon nálunk kerülni fog, és utóbbinál is hasonló a helyzet. A Xiaomi ráadásul idén is ad valamit a korán vásárlóknak, most egy forrólevegős sütő, fél éves kijelzőgarancia és három hónap YouTube Premium próbálja vonzóbbá tenni a kezdőárat. Ez még nyomhat valamennyit a latban, de a 11T Pro példájából azt lehet látni, hogy idén is jobban jár az, aki vár még a vásárlással. Viszont ha valaki mindenképpen most venne telefont, és hajlandó is ennyit költeni rá, az bátran dönthet emellett, mert egy ilyen képességű telefonért jelenleg egyáltalán nem túlzó ez az ár.