A SpaceX segítene helyre tenni a Hubble-t

2022. szeptember 30. – 12:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A NASA és a SpaceX vizsgálja, hogy megvalósítható lehet-e egy privát űrhajós küldetés a Hubble-teleszkóp élettartamának meghosszabbítására. Az űrtávcső folyamatosan veszít magasságából, és ha a NASA nem tesz semmit, előbb-utóbb visszaesik a Földre, és nagy eséllyel elég a légkörben.

A Hubble-t korábban javították már űrhajósok, összesen öt alkalommal, az utolsó ilyen misszió még 2009-ben történt a Space Shuttle űrsiklóval. Azóta

a teleszkóp körülbelül 25 km-t ereszkedett, és most 540 kilométeres magasságban kering a Föld körül.

Ideális esetben a NASA szeretné visszalökni az objektumot arra a 600 kilométeres magasságra, amin az 1990-es kilövéskor helyezték el. Ez további 20-30 évet is adhat az életéhez, bár ez nagymértékben függ a távcső rendszereinek, különösen a négy tudományos műszerének állapotától is.

A Hubble rendkívül eredményes csillagászati eszköz, eddigi pályafutása során több mint 1,5 millió megfigyelést végzett, amelyek eredményeként mintegy 19 ezer tudományos tanulmány jelent meg. Éppen ebben az évben figyelte meg az univerzum legtávolabbi csillagát, képet készített a valaha azonosított legnagyobb üstökösről, és szerepet játszott a Dart aszteroida-szonda ütközésének dokumentálásában.

A megvalósíthatósági tanulmány azt vizsgálja, hogy a SpaceX hogyan küldhetne kereskedelmi űrhajósokat az egyik Dragon kapszulájával a Hubble-hoz, nemcsak azért, hogy magasabb pályára állítsa a távcsövet, hanem azért is, hogy a hardverek egy részét megjavítsa.

„Teljesen világos akarok lenni: nem bejelentést teszünk egy konkrét időpontról, vagy arról, hogy határozottan továbblépnénk egy ilyen tervvel. De szeretnénk egy tanulmányt, hogy kiderüljön, megvalósítható-e a dolog” – mondta Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos igazgatója.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!