Ha nem változtatunk, a szemünk előtt fognak szenvedni a gólyák

Egy hete a BBC-n jelent meg egy olyan videóriport – ezt egyébként a Telex is közzétette –, amely azt sugallta, hogy az idén nyáron megugrott a fehér gólyák elhullása Kelet-Magyarországon. A szigetelés nélküli középfeszültségű villanyoszlopok valóban nagyon sok gólya haláláért felelősek, de ebben nincs nagy változás a korábbi időszakokhoz képest. Úgy tűnik, az aszállyal sem volt különösebb gondjuk a fehér gólyáknak, hiszen a száraz gyepek majdnem félsivatagi körülményeihez is képesek alkalmazkodni, de közép- és hosszú távon a klímaváltozás kedvezőtlenül hathat az állományra. Arról, hogy az idei év milyen hatással volt a hazai gólyákra, arról biztosabbat csak a költési adatok beérkezése és összesítése után tudhatunk.

A fehér gólya benne van a magyar néplélekben, mesék szereplője, és az egyik olyan madárfaj, amelyet szinte minden laikus biztonsággal felismer. Ezért is képesek annyi érzelmet kiváltani, jóval többet, mint például egy vízirigó. Mivel leggyakrabban településeken költenek, mindig szem előtt vannak, ahogy sokszor az is, ha például áramütést szenvednek és elpusztulnak.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME) szóvivője azt mondta, hogy ha állományszinten nézzük, az elektromos vezetékek valóban nagy pusztítást végeznek. „A gólyák legnagyobb ellensége az áramütés. Nyolcvan évvel ezelőtt 15-16 ezer pár költött nálunk, az elmúlt évtizedeket stabilan 4800-5500 körüli pár jellemezte, de a legutóbbi 2019-es felmérés már csak 4000 párt mutatott. A csökkenésben jelentős szerepük lehetett az elektromos oszlopoknak és vezetékeknek. A fehér gólya talán világviszonylatban is az egyetlen olyan madárfaj, amelyet már fiókakorban is áramütés veszélyeztet.”

Nehéz megmondani, hogy évente hány gólyánk pusztulhat el áramütés következtében, de ez a szám az országhatárokon belül is ezres nagyságrendre tehető. „Nagy kérdés, hogy a tetemek hány százalékát találjuk meg, a kutatások szerint ezek 70-77 százaléka egy hónapon belül eltűnik az áramhálózat alatt célzottan járőröző dögevők miatt” – mondta Orbán Zoltán.

Hiába szigetelünk, ha mások nem

Pozitív fejleménynek kell tekintenünk, hogy napjainkban új középfeszültségű vezetékeket már csak úgy lehet telepíteni, ha az oszlopokra úgynevezett madárbarát fejszerkezetet tesznek, és a régieket is csak ezzel a módszerrel lehet felújítani. A madarakat akkor éri áramütés, ha rászállnak egy kereszttartóra, és egyidejűleg valamelyik testrészükkel hozzáérnek egy másik vezetékhez vagy földelt oszlophoz. Minden áramütésben elpusztult gólya súlyos veszteség, de hosszú távon azért arra lehet számítani, hogy a madárbarát módszerek terjedése csökkenti az ilyen jellegű elhullást.

Ha Magyarországon minden oszlopot leszigetelnének, akkor is csak lokálisan hárítanának el egy veszélyforrást, mert míg a vonuló gólya eljut, mondjuk, a Dél-afrikai Köztársaságig, ez a teljes útvonalon fenyegeti, bárhol rászállhat szigetelés nélküli oszlopra. Orbán Zoltán szerint a probléma jelentősen csak három kontinens: Európa, Ázsia és Afrika egészét tekintve lenne kezelhető, amire „a világ minden pénze kevés lenne”.

A gólyákat persze nem csak az elektromos vezetékek veszélyeztetik, a Mediterráneumban lelövik őket, és ahogy a legtöbb madárfaj, a fehér gólya is megsínyli a nagyüzemi mezőgazdaság hatásait, a biológiailag sivataggá váló helyeken egyre kevesebb élelmet talál. A BBC videójában is feltűnt a botulizmus mint halálok. Ez gyakorlatilag egy, az erősen felmelegedő, sok szerves anyagot tartalmazó sekély édesvizekben természetesen előforduló mérgezés, amelyet a Clostridium botulinum baktérium bénulást okozó toxinja vált ki. Ez olykor járványszerű is lehet, de pont az aszály miatt az idén nem tapasztaltak ilyet hazánkban, „csak” lokális problémaként jelentkezett.

Az idén sikeresebb volt a költés, de kevesebb idő maradt edzeni

Ha csak az idei év költését nézzük, akkor a magyarországi gólyaállomány a három évtizedes átlagnál jobb eredményeket produkált. Orbán Zoltán azt mondta, az MME Monitoring Központ számára eddig rendelkezésre álló adatok alapján a 30 éves átlag 2,35 fióka, míg a mostani nyáron átlagosan 2,54 fiókát neveltek föl a gólyapárok. Pedig nehezen indult a költési szezon.

„Furcsa tavaszt láttunk, a vonulás és a költés jó kéthetes csúszásban volt. Ez pedig azért problémás, mert a fehérgólya-fiókáknak rendkívül hosszú, mintegy négy hónap a fészekhez kötött egyedfejlődésük. És még így is csak július végén tudnak kirepülni, és alig egy hónapig tudnak gyakorolni, edzeni, hogy az augusztus 20-án kezdődő őszi vonuláskor már útra készen álljanak. Jó túlélési stratégia számukra, hogy olyan rutinos öregekhez csatlakozzanak, akik már ismerik az utat. A telelő területük Izraeltől a Dél-afrikai Köztársaságig terjed. Erős madarak, de nem szeretnek sokat repülni egy etapban, így inkább kikerülik a Földközi-tengert. A vonulás közben megjegyzik a helyeket, hol van például szeméttelep, de figyelik a fajtársakat és a hasonló táplálkozású madarakat, kócsagokat, gémeket, varjakat. Ha jó táplálkozó terület felett repülnek át, mert például sok a pocok, ők is leszállnak, mint egy mobil benzinkúthoz, ahol ingyen lehet tankolni” – mondta Orbán Zoltán.

Ne dobáljon csirke far-hátat a fészekbe!

A tavaszi kéthetes csúszás végül nem okozott gondot, de ami még ennél is fontosabb, idén május–júniusban elmaradt a legjelentősebb fiókapusztulást okozó többnapos esős hidegfront. A rendkívüli aszályhelyzet fehérgólya-pánikot is okozott – amit az adatok szerencsére nem támasztottak alá.

„Ilyenkor sajnos felesleges, rossz vagy pont a madarakra veszélyes kezdeményezések terjednek a közösségi médiában, például a vödrös itatás a fészek közelében vagy egyenesen alatta, illetve fagyott csirke far-hát bedobálása a fészekbe”

– idézte fel Orbán Zoltán.

Az MME tagjai és a nemzeti parkok őrszolgálatának tagjai folyamatosan monitorozzák a különböző fajok, így a gólyák fészkelését is, de a sérült, legyengült madarakról, fiókákról a különböző madármentő állomásoknak, és az ezeket felügyelő agrárminisztérium természetvédelmi főosztályának lesznek csak pontos információik a jövő év elején, miután az idei év adatait az egyes mentőhelyek összesítésre megküldik a hatóságnak.

Az agrárminisztérium természetmegőrzési főosztálya érdeklődésünkre azt közölte, hogy nehéz megmondani, milyen a gólyapusztulás trendje, mert nincs az egész országot átfogó, rendszeres monitorozó rendszer. „A gólyapusztulási adatok részben (a nemzetipark-igazgatóságok és az MME önkéntesei által kampányszerűen végzett) felmérésekből, továbbá jelentős részben véletlenszerű, például lakossági észlelésen alapuló adatokra épülnek” – írta a főosztály. Ezt nagyjából alá is támasztják a számok. 1984 és 2019 között mindössze 994 fehér gólya került be az áldozatok adatsorába.

A felméréseket az is befolyásolja, hogy hol végeznek vizsgálatokat. „A közelmúltban derült fény például arra, hogy a szeméttelepeken található oszlopok egy része különösen nagy veszélyt jelent a gólyákra, amelyek a táplálék miatt gyűlnek a szeméttelepekre, és ott pihennek a vezetéket tartó oszlopokon. Egy ilyen felismerés mindjárt növekvő trendet jelezne, holott a pusztulás korábban is biztosan jelen volt, csak mivel nem tudtunk róla, nem jelent meg az összesítésekben sem” – írta a természetmegőrzési főosztály munkatársa, de azt is megjegyezte, hogy több szeméttelepen megkezdődtek a madárbarát átalakítások az áramszolgáltatók részéről.

„Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az áramszolgáltatókkal folyamatos a párbeszéd, jelentős előrelépések is vannak (túzokos élőhelyeken légvezetékek földkábelbe helyezése), de a probléma megoldása a nagyságrend miatt több évtizedre szóló feladat, rendkívül költség- és kapacitásigényes.”

Mit zabál a sáskamadár?

Bár a fehér gólyáról sokan úgy gondolják, hogy békára és halra vadászik a vízben, ez még a vonulási, telelési időszakban sem jellemző a fajra. Valószínűleg mindenki látott már mezőgazdasági munkagépek után baktató gólyákat a tarlón, itt rovarokat, elsősorban sáskákat, kisrágcsálókat, gyíkokat és akár kígyókat fognak.

„A gólya jól alkalmazkodik a száraz gyepekhez, opportunista madár, azt eszi, ami van, nem véletlenül hívják egyes törzsek Afrikában sáskamadárnak. Spanyolországban, ahol világviszonylatban a legnagyobb állományuk költ, az idei hazai viszonyokhoz képest is forróbb és szárazabb körülmények között élnek ezek a madarak” – mondta az MME szóvivője.

Az idei nyáron itthon is szinte félsivatagi körülmények voltak, de a fehér gólyák bőven találtak táplálékot, főleg a száraz, kiégett gyepeken is jelen lévő, már említett sáskákat. A fehér gólyák fiókái is jól bírják a hőséget, hiszen a nyitott fészkeket állandóan süti a nap. A mérsékelt öv madárfiókáinak hőtűrése erősen aszimmetrikus. Míg akár a 60 Celsius-fokot is elviselik, számukra veszélyt jelentenek az időnként előforduló májusi, júniusi 10-15 Celsius-fok körüli „hidegek”. Ilyenkor ugyanis a fiókák annyira ledermednek, hogy tátogással és hanggal sem tudják kérni az eleséget, így a szülők etetési aktivitása is csökken, majd megszűnik. Hidegben a fiókák ráadásul nyelni sem képesek, így már néhány napnyi nyári hidegfront tömeges elhullást okozhat.

Az aszályos nyarak között is vannak különbségek, egyes években előfordul, hogy a költési időszak végén nincs elég rovar, így a fehér gólyák augusztus 20-a helyett már július végén elvonulnak, amint arra öt-hat éve volt példa.

Drámai módon megfogyatkozhatnak a gólyák, ha nem változtatunk az életünkön

„Ha ilyen marad a klíma, és, mondjuk, az idei valóban a hátralévő életünk leghűvösebb nyarának minősül, akkor igenis lehet a fehér gólyáknak táplálékproblémájuk. Azt azonban meg kell érteni, hogy ebben az esetben mesterséges beavatkozással nem lehet állományszinten megmenteni ezeket a madarakat. Képtelenség húszezer gólyát etetni. Több okból is. Egy fehér gólya sokféle állatfajt zsákmányol mind a maga, de különösen a fiókái számára, ezek pedig további fajok akár százait fogyasztják összességében, ezért a beltartalmi értékük rendkívül változatos. Ezt pedig mesterségesen nemhogy utánozni, de megközelíteni sem tudjuk, ami a fiókák esetében hiánybetegségeket okozhat. Ráadásul az az évi fiókákkal együtt legalább húszezres hazai fehérgólya-állomány etetéséhez legalább száz tonna (!) táplálékra lenne szükség, de olyanokra, amelyek takarmánynak vagy emberi élelmiszernek is megfelelnének, tehát élelmiszer-pazarlást jelentene.

Ezt az a nagyüzemi mezőgazdaság állítaná elő, ami alapvetően felelős a hazai madárállomány drámai csökkenéséért − így a gólyák állományszintű etetése nemcsak értelmetlen és kivitelezhetetlen lenne, de fokozná az agrártáj faj- és egyedszámának már így is harminc százalék körüli csökkenését.

Ha nem változtatunk alapvetően a gazdálkodási gyakorlaton és a fenntarthatatlan életvitelünkön, akkor a szemünk előtt fognak szenvedni, tovább fogyatkozni, és akár eltűnni a fehér gólyák is.

Az ökológiai pohár ezekben az években csordul túl, ezért a negatív hatások egyre gyakoribbak, hosszabbak és erőteljesebbek lesznek, és miközben a mi életünk is egyre nehezebbé válik, azt is látnunk kell, ahogy miattunk és a szemünk elől tűnnek el a számunkra kedves fajok is” – mondta Orbán Zoltán.