Pocsékul kezdődött az év az okostelefonok gyártóinak

2022. április 20. – 05:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az okostelefon-szállítások 11 százalékkal csökkentek az első negyedévben, ami a legsúlyosabb negyedéves visszaesés a koronavírus kitörése óta – írja a Bloomberg. A jelenség a kedvezőtlen körülmények együttállásával magyarázható: az inflációs félelmek, Oroszország ukrajnai inváziója és a vírus omikron variánsa törte meg az ágazat bizonytalan fellendülését.

A cikk szerint a piaci élmezőnyben a Samsung 24 százalékos részesedéssel visszavette a vezetést az Apple-től. Az első ötben van még a kínai Xiaomi, Oppo és Vivo, mindegyik nagyjából ugyanolyan arányú részesedéssel, mint egy évvel ezelőtt.

Az okostelefonok piacának jelentős lassulása részben azzal magyarázható, hogy Kína a „zéró Covid” politikára törekszik, miáltal a világ legnagyobb okostelefon-piacán a kereslet és a kínálat alakulása is kedvezőtlen volt. Más országok gyártói pedig nehezen tudnak alkatrészeket szerezni belépő szintű készülékeikhez.

Kína negyedéves félvezetőgyártása 2019 eleje óta először zsugorodott, mivel a fogyasztói elektronikai kereslet lanyhult. Ráadásul a Covid által kiváltott leállások a régiókban, köztük Sanghajban megzavarták a termelést, mutatták ki a héten a hivatalos adatok, olvasható a cikkben.

Arról, hogy a sanghaji szigorú lezárásoknak, illetve általában is a kínai Covid-politika és az omikron vírus találkozásának milyen hatásai vannak a kínai és általában a világgazdaság alakulására, ebben a hétfőn megjelent elemző cikkünkben olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!