Az EU figyelmeztette a Twittert: ha nem moderál szigorúan, tiltás jöhet

2022. november 30. – 19:52

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk hatalomátvétele óta gyűlnek a problémák a Twitter körül: hirdetők és felhasználók is otthagyják a platformot, a kirúgott, illetve felmondott munkatársak miatti szakemberhiány pedig technikai nehézségeket is szül. Most jogi front is nyílt a platform megreformálását ígérő új tulajdonos ellen: az Európai Unió jelezte, hogy ha a Twitter felhagy a szigorú és következetes tartalommoderálással, uniós tiltás lehet a dologból – írja a Reuters a Financial Times nyomán.

A lap információi szerint Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa egy szerdai videóhívás során közölte Muskkal, hogy a Twitternek tartania kell magát bizonyos szabályokhoz, például nem dönthet önkényesen a korábban kitiltott felhasználók visszaengedéséről (Donald Trump volt amerikai elnöké a legjelesebb ilyen fiók, amelyről Musk egy twitteres népszavazás után jelentette be, hogy visszaállítják). Azt is közölte, hogy a platformnak jövőre „kiterjedt, független auditnak” kellene alávetnie magát. Breton már korábban is sürgette Muskot, hogy igazodjon a mérföldkőnek számító uniós jogszabályokhoz a gyűlöletbeszéddel és a dezinformációval kapcsolatban.

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk hosszú hónapokig tartó vita után 44 milliárd dollárért vette meg a Twittert, és azóta szinte nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg valamilyen hír kirúgásokról, felmondásokról, csődhelyzetről, botrányokról. Minderről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!