Véget ért a videokártya-pokol, még ha a magyar árak mellett ezt nehéz is észrevenni

2022. július 5. – 17:37

Véget ért a videokártya-pokol, még ha a magyar árak mellett ezt nehéz is észrevenni
Videókártyák kriptovaluta bányászathoz 2018-ban – Fotó: Eugene Odinokov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kisebb-nagyobb kilengésekkel ugyan, ma már több mint másfél éve tart az az állapot, hogy az ajánlott fogyasztói árat akár csak megközelítő videokártyák nagyjából olyan ritkaságnak számítanak, mint az unikornisok. Azzal, hogy ez miért van így, tavaly foglalkoztunk is, ahogy pár hónappal később azzal is, hogy felcsillant a remény a rendes kerékvágásba való visszatérésre. Persze ez nem igazán valósult meg, idén pedig az orosz-ukrán háború is bekavart a képletbe,

az utóbbi napokban azonban több techújság is megírta, hogy most már tényleg itt a krízis vége.

Noha a magyar árakat elnézve elsőre nem ez jutna az ember eszébe, nálunk is rengeteget javult a helyzet, elsősorban a kriptopénzek mélyrepülése nyomán a piacot elárasztó használt bányászkártyák és a hosszú ideje magas árak miatt bennragadt készletek miatt. Az már csak a hab a tortán, hogy a következő hónapokban alighanem még jobb lesz a helyzet, a legnagyobb gyártó Nvidiát (és kisebb mértékben az AMD-t is) ugyanis most már nem az aggasztja, hogy nem tud elég kártyát piacra dobni, hanem az, hogy jelentősen megcsappant a kereslet.

Tényleg eljött az enyhülés

Ugyan az Nvidia a 30-as széria megjelenése óta ragaszkodott ahhoz, hogy nem a kriptobányászok miatt volt hiány a videokártyáiból – ahogy tavaly írtuk, az akkoriban megjelent negyedéves jelentés alapján a teljes bevételük töredéke érkezett a kriptopiacról –, az biztos, hogy a kriptoláz jelentősen rontott a helyzeten. Az Economist tavaly nyáron szemléletes grafikonokon mutatta meg, hogy a videokártyák ára valahogy mindig pont akkor szállt el, amikor az Ethereum blokklánc éppen jól teljesített, amikor pedig bezuhant, az árak is lecsökkentek.

A megnövekedett kereslet mellett természetesen az is fontos szempont volt, hogy a koronavírus-járvány miatt akadozott az ellátás, a gyártási és logisztikai láncok működése, és az alkatrészgyártók is képtelenek voltak tartani az iramot. A csipek gyártását nem igazán lehet hirtelen felpörgetni, az orosz-ukrán háború pedig csak még tovább rontott a helyzeten, hiszen a félvezetőgyártáshoz nélkülözhetetlen neongáz, palládium és héliumgáz jelentős részét orosz és ukrán gyárakban állítják, illetve állították elő. Az egyik nagy magyar forgalmazó, az iPon már ekkor kiemelte, hogy hosszú távon mégis csak jöhet idén az enyhülés – ami végül tényleg így is lett, csak az Ethereum 2.0-s átállása helyett a kriptopiac áprilisban kezdődött mélyrepülése miatt.

Az iPon nemrég erről a jelenségről is beszámolt, melyből nagyon röviden összefoglalva az derült ki, hogy hiába kellett megint tolni az Ethereum augusztusra tervezett átállását, a piac bezuhanása miatt sok bányász már most elkezdett szabadulni a kártyáitól. Ez előbb-utóbb mindenképpen bekövetkezett volna, hiszen az Ethereum 2.0 legfontosabb változtatása az, hogy a blokkláncot az eddigi, számításalapú protokoll (proof-of-work) helyett a meglévő kriptovaluták egy részének letétbe helyezésére épülő protokollra (proof-of-stake) állítsák át. Ez nemcsak kevésbé környezetszennyező, hanem egy rakás videokártyát is felszabadít,

és bár ezeket persze más blokkláncokon is lehet hasznosítani, a legtöbb valószínűleg a használt piacon köt majd ki.

A magyar cég emiatt arra számít, hogy a május végén kialakult videokártya-túlkínálat rövid időn belül még jelentősebbé válik, és a közeljövőben nem is igazán várható számottevő csökkenés. Azt is hozzátették, hogy a gyártók ismét képesek normál ütemben termelni, így mostanra nem csak a használt piacon lehet jó ajánlatokat kifogni, hanem az új kártyák is „normál” áron elérhetőek. Ezt persze első ránézésre nehéz elhinni az árak láttán, de míg az RTX 3060-at tavaly márciusban 330 ezer forint alatt sehol nem lehetett megvenni, most egyes modelleket már 180 ezer környékén is ki lehet fogni. Ez még mindig jóval több, mint ha az Nvidia által annak idején megadott 329 eurós referenciaárat simán csak átszámítjuk forintba az éppen negatív rekordokat döntögető euróárfolyamon, de ha ehhez még hozzávesszük a magyar áfát, a beépített árrést és az összes többi drágító tényezőt, már nem indokolhatatlanul magas összegről beszélünk.

Kezdésnek jó, de nem biztos, hogy elég

A használt piacon még ennél is sokkal nagyobb őrület zajlik éppen, amit nem csak a külföldi lapok által részletesen kivesézett eBay-en, hanem a magyar Hardveraprón is meg lehet figyelni. Az utóbbi napokban a Verge és a Tom's Hardware is nagy figyelmet szentelt ennek a jelenségnek, a számokból pedig jól látszik, hogy január óta több mint 50 százalékot esett a használt kártyák ára, és gyakran előfordul, hogy az ajánlott fogyasztói ár alatt hirdetik őket. Nálunk sem kell sokat keresgélni, hogy ilyesmire bukkanjon az ember: 230 ezer forintért már simán ki lehet fogni az újonnan átlagosan 280 ezer környékén mozgó RTX 3070-es modelleket, sőt, 180 ezerért is lehet találni ilyen kártyát, amivel már komoly összeget spórolhat meg az ember.

A használt piacnak persze megvan az a hátulütője, hogy az ember sosem tudhatja, hogy min ment át egy kártya, és mivel jelenleg többnyire bányászkártyákat hirdetnek meg, nem árt óvatosnak lenni. Ezeket az alapvetően játékra tervezett kártyákat a bányászat során egészen más jellegű igénybevétel éri, ami főleg a memóriacsipekre van negatív hatással – az iPon tapasztalatai szerint nem ritkák az olyan bányakártyák, amelyekre már annyira rászáradt a hővezető paszta, hogy a hűtőbordáról csak mechanikai úton lehet eltávolítani. Hagymási Balázs, a vállalat kommunikációs vezetője éppen ezért javasolja a használt kártyák bevizsgálását és újrapasztázását, amivel a nagyobb gondokat el lehet kerülni.

Hagymási egyébként kérdésünkre azt is elmondta, hogy további árcsökkenésre számít, és hozzátette, hogy még nagyon sok videokártyát el kellene adni a jelenlegi, 30-as készletből is. Ez azért fontos, mert ugyan az Nvidia elodázta a 40-es széria piacra dobását, a pletykák szerint októberben így is érkezhet az RTX 4090, a hagyományosan népkártyának szánt, 60-as végződésű RTX 4060-at pedig jövő év elején, a CES-en mutathatják be. Addig még persze van majdnem fél év, de ez idő alatt alighanem szeretnék a mostani készlet legnagyobb részét kipörgetni. Az egész világot érintő infláció és recesszió miatt azonban egyáltalán nem biztos, hogy a normális szintre lassan visszatérő árak elegendőek lesznek ahhoz, hogy vásárlásra ösztönözzék azokat, akik inkább kivártak az elmúlt években.

Pláne mert mostanra már legalább egy éves kártyákról van szó, ahol nem biztos, hogy jó hívószó az, hogy annyiért lehet megvenni őket, amennyiért eredetileg debütálniuk kellett volna.

Még valóra válhat az ígéret

A túlkínálat a tajvani DigiTimes beszámolója szerint annyira reális probléma, hogy az Nvidiának már súlyosan fáj is miatta a feje. Ahogy azt a TechRadar néhány napja összefoglalta, a Samsungtól a tajvani TSMC félvezetőgyártóhoz visszatérő, az 5 nanométeres és az alatti chipekre már előzetesen 10 milliárd dollárt költő Nvidia komolyan küzd az alacsonyabb kereslet és a használt piacot elárasztó videokártyák együttes hatásával, és visszakozna is a lekötött megrendeléseitől. A TSMC viszont ebbe állítólag nem akar belemenni, legfeljebb arra hajlandó, hogy egy-két negyedévvel eltolja az első szállítmányt. A cikkben foglaltakat természetesen nem lehet készpénznek venni,

de az biztos, hogy a 30-as szériának csak ártani fog a következő generáció, azt pedig aligha engedheti meg magának a gyártó, hogy az egyébként is alacsony keresletet még lejjebb tolja az új generációval.

Persze az is elképzelhető, hogy a fentebb emlegetett terveket tartva dobják majd piacra a 40-es szériát, és eleinte csak keveset gyártanak ezekből a kártyákból, de drágábban is adják őket. Ezzel gyakorlatilag azonnal ugyanarra a sorsra kárhoztatnák őket, amivel a jelenlegi modellek is küzdöttek, viszont közben a 30-as kártyák árát még tovább tudnák csökkenteni, és szép lassan meg tudnának szabadulni a felhalmozódott készlettől. Ez nem csak a gyártóknak, de a játékosoknak is jó lenne: a Steam júniusi felmérése szerint még mindig az olyan, korszerűnek legjobb indulattal sem nevezhető kártyákat használják a legtöbben, mint a GTX 1050 Ti, a GTX 1060 és a GTX 1650. Ezen a helyzeten pedig sokat segíthetne, ha az olyan, olcsónak szánt kártyák, mint az RTX 3050, nemcsak papíron hoznák el mindenkinek a sugárkövetést (ray tracinget), meg a többi látványos grafikai trükköt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!