Az összevissza hajtogatható érintőkijelzőké a jövő

2022. május 12. – 12:18

Másolás

Vágólapra másolva

A kaliforniai San Joséban zajlik a kijelzőgyártók éves nagy konferenciája, a Display Week. Ez egy alapvetően szakmai összejövetel, ahol nem a piacra szánt kész termékeket, hanem kísérleti technológiákat, demókat, prototípusokat mutogatnak egymásnak a gyártók, startupok. Mindenki abban reménykedik, hogy az adott megoldás felkelti valakinek a figyelmét, aki megveszi, licenszeli, és beleépíti egy termékbe.

Az idei show-n a legnagyobb érdeklődés két olyan cég újdonságait övezte, amelyek egyszerre utaznak a kutatás-fejlesztésben, és a lakossági szórakoztató elektronikában, vagyis a konferencián egyszerre vevők és eladók is. Ez a techvilágban nem számít különösebben furának, megszokott, hogy a legnagyobb konkurensként ismert cégek egyébként egymásnak adják el a megoldásaikat, vagy gyártják a különféle alkatrészeket. Az Apple például egy időben annyi Samsung-gyártotta alkatrészt használt, hogy a dél-koreai cég többet keresett az iPhone-eladásokon, mint a Galaxy S sorozat aktuális csúcskészülékén.

Az idei konferencia sztárjai – újra – a hajtogatható kijelzők voltak. Ez a technológia a 2019-es CES kiállításon mutatkozott be, és azóta szinte minden nagyobb telefon- és tabletgyártó piacra dobott már összehajtható telefon-tablet hibridet. Általában hajmeresztő áron, és nem éppen kirobbanó sikerrel; még ma is eléggé ormótlanok, féltégla-érzésűek az összehajtott telefonok. Talán a most bemutatott új megoldások fogják majd ezt megszüntetni.

Az LG például olyan érintőkijelzőt mutatott, amit 360 fokban lehet oda-vissza hajtogatni. Eddig ugye az ilyen telefonoknak volt kihajtott (tablet) és behajtott (telefon) állapotuk, most harmadiknak jöhet a másik irányba behajtott mód. Ez egyébként OLED, 200 ezer hajlítást bír a tesztek szerint, és 2480x2200 pixel felbontású.

A Samsung azh idei CES-en bejelentett Flex G és Flex S kijelzőket mutatta be, ezek kétszer hajlíthatók, az egyik Z alakban, ahogy a térképeket szokták (fiatalabb olvasóinknak: papírra nyomtatott Google Maps), a másikat ugyanabba az irányba, mint a pénztárcákat. Prototípus szinten voltak még feltekerhető, szétcsúsztatható, kihúzható megoldások is, elég látványosak, de hát ez minden hajlítható kijelzőre igaz – a gyakorlatban meg majd meglátjuk, mit építenek rá.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!