Az éves magyar GDP közel feléért vette meg a Microsoft a Call of Duty és a World of Warcraft kiadóját

2022. január 18. – 15:45

Másolás

Vágólapra másolva

Minden idők legdrágább videójáték-ipari felvásárlása ment végbe ma, ugyanis hivatalosan bejelentették, hogy a Microsoft megvette az Activision Blizzard kiadót. Azt a céget, amelynek nevéhez számos világsikerű játékszéria kapcsolódik az elmúlt évtizedekből, mint például a Call of Duty, a World of Warcraft, a Diablo, a Guitar Hero, az Overwatch vagy éppen a mobilos Candy Crush. Ezzel a Microsoft tovább növelte a felvásárolt játékstúdióinak számát, ami izgalmas versenyt vetít előre a PlayStation mögött álló piaci rivális Sonyval.

A hírek szerint a Microsoft 67,8 milliárd dollárt fizetett a cégért. Összehasonlításképpen az éves magyar GDP 155 milliárd dollárnak felel meg. A legnagyobb magyar cégnek számító OTP Bank tőzsdei értéke 14-15 milliárd körül mozog. Ennek a bő négyszeresét fizették most ki egy videójáték-kiadó cégért.

Az akvizíció összege szinte felfoghatatlanul hatalmas, ennél nagyobb pénzmennyiséget a szórakoztatóiparban eddig csak a Disney fizetett ki, amikor 71,3 milliárd dollárért felvásárolta a Fox médiabirodalmat (kivéve a Fox News tévécsatornát és a sportmédia szekciót). A játékiparban még csak hasonló méretű vásárlás sem történt, az eddigi rekordot a Take Two tartotta azzal, hogy 12,7 milliárd dollárért megvette a Farmville-t és más online játékokat gyártó Zyngát. A Microsoft most a világ harmadik legnagyobb forgalmú játékipari szereplőjévé vált a PlayStationt gyártó Sony, illetve a kínai Tencent mögött.

A Microsoft az elmúlt években brutális felvásárlási hullámot indított a játékpiacon, miután az Xbox játékkonzolja évek óta alulmarad a Sony PlayStationjével szemben. Ezt sok helyen azzal magyaráztak, hogy a PlayStationnek több és jobb saját fejlesztőstúdiója van, akik kizárólag az ő platformjukon elérhető játékokat gyártanak. Nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben a Microsoft megvette a Mojang (Minecraft), az inXile (Wasteland, Bard's Tale) és az Obsidian (Pillars of Eternity, Outer Worlds, Alpha Protocol) stúdiókat, majd 7,5 milliárd dollárért a Bethesdát, olyan játékokkal, mint a Fallout-, az Elder Scrolls-, a Dishonored- és a Doom-sorozat.

A Microsoft közleményében kiemeli, hogy a tranzakció lezárulta utántól az Activision Blizzard minden stúdiója és alosztálya Phil Spencernek, a Microsoft Gaming vezérigazgatójának felel. Tehát az a Bobby Kotick is, aki ugyan a jelenlegi állás szerint marad az Activision Blizzard vezérigazgatója, de az elmúlt időszakban annyi botrány kísérte a munkásságát és a munkahelyét, hogy nem lenne meglepő, ha később eltávolítanák a pozíciójából. Azt is bejelentették, hogy minél több Activision Blizzard-játékot szeretnének elérhetővé tenni a Microsoft előfizetéses felületén, a Game Passen, amelynek már több mint 25 millió felhasználója van.

Az Activision Blizzard legnépszerűbb videójátékai most már mind a Microsoft Gaminghez tartoznak
Az Activision Blizzard legnépszerűbb videójátékai most már mind a Microsoft Gaminghez tartoznak

A közlemény kitér egy másik fontos részletre is, ami komoly hatással lehet az iparágra az elkövetkező években. A Microsoft szerint a mostani felvásárlás felgyorsítja a felhőalapú gaming rendszer fejlesztését, amin már hosszú évek óta dolgoznak. A cég az elmúlt években több tucat cloud gaminggel és azzal kapcsolatos fejlesztéssel foglalkozó céget vásárolt fel, és a hírek szerint egy olyan játékstreaming technológia a végső célja, amelyhez nem lesz feltétlenül szükséges több százezres játékkonzolt vagy pécét venni, csak egy előfizetés kell, és már működik is minden a tévénken, tabletünkön, laptopunkon. Ezért is költ annyit a cég a Game Pass szolgáltatásra, amivel a felhasználók több tucat játékhoz férnek hozzá egy havi alapdíjért cserébe, és ez a katalógus havonta frissül. Ez jelentheti majd az Xbox előnyét a PlayStationnel szemben a videójátékos piacon.

De nemcsak erre fekszik rá a Microsoft, hanem arra a metaverzumra is, ami Mark Zuckerberg és a Facebook új irányvonala is. A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella az akvizíció után azt nyilatkozta, hogy a mostani felvásárlásnak kulcsszerepe lesz a saját metaverzumuk fejlesztésében, amelynek az egyik alapja a felhőalapú szolgáltatás lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!