Mintha helikopterrel ugranánk le a sarki közértbe

Miért használ valaki MacBookot? Drága, nem minden szoftver fut rajta, ha pedig javításra szorul, érdemes elgondolkozni inkább egy új laptop beszerzésén, mert az hasonló árkategória. Egyébként valószínűleg azért, mert megbízható, jó minőségű, és érezni, hogy jól össze lett rakva. Játékra például nem az igazi, de amit tud, azt nagyon jól csinálja. Az elegáns, szürke fémvázban ötvöződik a sznobizmus és az elitizmus kiteljesülése a teljesítménnyel és a hordozhatósággal. A használata is könnyű, mert a MacOS operációs rendszer egy átlagfelhasználó számára sokkal barátságosabb, mint egy Windows vagy pláne egy Linux.

Aztán jött az új MacBook Pro. Amikor beugrottam a szerkesztőségbe a 16 hüvelykes verzióért, először az tűnt fel, hogy kétszer akkora dobozban jött, mint amekkora maga a laptop fehér doboza. Ezen elkuncorásztam magamban hazáig, ahol aztán szembesültem vele, hogy érhet még meglepetés. Mert az első dolog, amivel az ember a doboz kinyitása után szembesül, az, hogy az új MacBook nagyon nagy. Ez így leírva talán kicsit nehezen érthető, de már ránézésre is nehéznek tűnik, masszív kisugárzása van. Ezt azonnal meg is tapasztaljuk, mert daru talán nem kell a kiemeléséhez, de egy súlyemelőöv nem árthat.

Kívülről egyébként szinte teljesen olyan, mint az eddigi MacBookok, egyedül az oldalakon található bemenetekben van különbség – de erről kicsit később. Ugyanúgy fémváz, kis ezüstös, harapott alma a hátlapon. De belül már kicsit más a helyzet. Elöljáróban annyit megjegyeznék, hogy van egy 13 hüvelykes MacBook Próm, ami azon túl, hogy évek óta remekül szolgál, számomra a kis erőművek legjobb példája. Ennek az egyik eleme, hogy szuper a kialakítása: a billentyűzet mellett pont annyi hely van kétoldalt, hogy két keskeny hangszóró kényelmesen elférjen, de a billentyűk elég nagyok, és nem érzem azt, hogy helypazarlás lenne oldalt.

Na az új MacBook nem ilyen. Meg vagyok róla győződve, hogy az Apple-nél spórolni akartak a fejlesztésen, ezért ugyanazt a billentyűzetet rakják a 16-os és a 14 hüvelykes MacBookokba. Ennek az az eredménye, hogy a legnagyobb MacBook billentyűzete nevetségesen kicsinek tűnik a gigászi touchpad és a vastag hangszórók mellett. Valahogy erre a mémre emlékeztet.

Miután az ember kikacagta magát és küldött egy képet a szerkesztőjének, hogy nézze meg ő is, milyen idétlen, elérkezik az idő a bekapcsolásra: fénybe borul a keskeny kávákkal körülvett 16 hüvelykes Liquid Retina XDR-kijelző, ami az egyik legszebb, amit valaha laptopban láttam. Ami kicsit fura, az a 1080p-s webkamera körüli fekete terület, ami igazából csak akkor látszik, ha valaki nem sötét üzemmódot használ. Nagyjából akkora, mint egy iPhone 12 Pro Maxé. Viszonylag kevés olyan szoftver van, aminek annyi menüpontja lenne, hogy azok befolyjanak a kamera mögé, de előfordulhat, érdemes ezt észben tartani.

Ha valaki nagyon utálja, akkor már talál arra megoldást, hogy a felső menücsík kicsit lejjebb csússzon és a kamera vonalában ugyanúgy sötét legyen, mint a korábbi MacBookokban, de igazából simán meg lehet szokni az új elrendezést.

Maga a kamera továbbra is rendben van, de ódákat nem zengenék róla. Nem olyan jó, mint az iPhone-ok szelfikamerája, nem tud FaceID-t (ami egy csúcskategóriás gépnél minimum meglepő), de legalább a felhasználó már nem csak zajos pacának tűnik a videóhívásokon.

Ezzel szemben a képernyő csodálatos. Az új laptopok Mini LED kijelzőt kaptak, ami azt jelenti, hogy tízezer LED felelős a fényekért, amik 2500-as csoportokban külön állíthatók. Emiatt a képernyő egy része lehet színes, világos, míg egy másik teljesen fekete. Mármint szinte teljesen, mert egy kis fény néha átszűrődik a megvilágított részekről, de ez ritkán zavaró. A képernyő 1600 nites fényerőre képes, de ezt szinte csak a HDR-videók nézésekor éri el. Nehéz egy tesztben átadni, hogy mi is volt az a pillanat, amikor azt érzi az ember, hogy na, ez már igen. Persze, lehet számokkal dobálózni, de az sokakat nem érdekel. Korábban is láttam HDR-tartalmakat, de eddig nem jött át a különbség.

Ahhoz az élményhez hasonlítanám, mint amikor valaki órákig sötétlencsés napszemüvegben sétálgat, majd egyszer csak leveszi a verőfényes nyári napsütésben: miden sokkal fényesebb és színesebb lesz. Ugyanezt láttam a MacBookon is.

Egy másik példa a kiállított tévék esete az elektronikai áruházakban. A vevők látják a gyönyörű demófelvételeket a halakról és egzotikus vízesésekről, de ha úgy is döntenek, hogy sok pénzért megveszik a tévét, otthon már nem érik el ugyanazt a képminőséget. Na, a MacBook Pro képe pont olyan, mint a kiállított tévéké, csak a boltból kilépve is működik.

Az 1600 nit egyébként csak a HDR-tartalmaknál jön elő, általában inkább 500 nit körül fénylik a kijelző. Attól függ, hogy épp mit nézünk, a kijelző 24 és 120 Hz közötti sebességen frissül. Ez telefonon sokkal látványosabb, amikor az ujjunkkal pöcögtetjük a kijelzőt, MacBookon közel sem volt annyira lenyűgöző. Persze tök jó, és valószínűleg hiányozna, ha nem lenne.

A dobozból kikapva a MacBook egy úgynevezett Apple XDR Display nevű képernyő-beállítással fut, de attól függően, hogy mire akarjuk használni, választhatunk például videó- és fotószerkesztős képernyőmódok között is. A felhasználók egészen sok képernyőprofil közül választhatnak, amik egy rakás felhasználási módot lefednek.

A vaskos hangszórók remekül kiegészítik a pofás látványvilágot; hangosak, tisztán szólnak, ritkán találni ilyen jó hangzást egy laptopban. Nem egy Hans Zimmer-féle BWAAAM az IMAX-ben, de otthoni filmezésre tökéletes.

Erőmű, de nem mindenkinek

A kép és a hangzás tehát remek, és tulajdonképpen az idétlenül kicsi billentyűzet is remekül szuperál. Kényelmes rajta írni, a billentyűk kellemesen kattognak, nem ütöttem a megszokottnál többször mellé. Szinte minden gomb megvan rajta, amire az ember számít, kivéve a billentyűzet fényerejét állító funkciógombot. Azt sajnos vagy ráhagyjuk a laptopra és a beépített fényérzékelőre, vagy a vezérlőpultból állítgathatjuk. A jobb felső ki-be kapcsoló gomb egyben egy szupergyors ujjlenyomat-olvasó is, ami olyan hatékony, hogy majdnem megbocsátottam a FaceID hiányát. Majdnem.

De ez a gép nem cikkírásra készült. Tavaly írtunk már az Apple saját M1-es chipjéről, ami tulajdonképpen egy processzor és egy videókártya összegyúrva. Jó, ez a mondat szakmai szempontból nem teljesen igaz, de segít érzékeltetni, hogy miről van szó. Mi az M1 Pro chipes verziót próbáltuk ki, amiben 10 magos CPU és 16 magos GPU van, 16 GB memória és egy 512 GB-s SSD. Mindennek köszönhetően bármit csináltam a MacBookon, az szupergyors volt. Nincs az a böngészőfül-mennyiség, ami megizzasztaná – szó szerint, mert fel sem melegedett –, a nagy felbontású videók lejátszásával is könnyen elbánt. Az Apple elengedte a „vékonyság, bármi áron” szellemiséget, így a vaskosabb laptopba már nem csak USB-C bemenetek és egy jack-lyuk fért, hanem egy HDMI-port és egy SDXC kártyahely is.

Ezzel meg is hallgattatott a portfosztott MacBook-felhasználók imája, de apró üröm az örömben, hogy a bemenetek nem a legkorszerűbbek: a HDMI csak 2.0-s, nem 2.1-es, és az SD-kártya-olvasó is csak UHS-II-es. Arra azonban mindenképp jók, hogy ne kelljen újabb kiegészítőkre költeni.

Mivel nem vagyok se grafikus, se videószerkesztő szakember, játékokkal próbáltam meghajtani a gépet. Itt már nagy akadályba ütköztem, ugyanis a legtöbb játék nem fut Macen. A Civilization VI közben éreztem, hogy elkezdett felmelegedni, a Shadow of the Tomb Raider benchmarktesztjén, a legmagasabb beállításokkal pedig 80-84 fps-t produkált, ami gyakorlatilag ugyanaz a teljesítmény, mint amire egy RTX 3060-as videókártya képes hasonló feltételekkel.

Ezek a gépek nem játékra vannak, bár az igaz, hogy nem is úgy reklámozzák őket. A kreatív alkotóközösség megbízható igáslovai, bár az M1 Max chip az, ami térdig sárban gázolva is simán felszántja a fagyos, kövekkel teli talajt. Az M1 Pro az a ló, amelyik sárban vagy fagyban remekül szuperál, de a kettő együtt már sok neki.

A PugetBench Adobe Premier Pro videóvágós szoftver tesztjein az M1 Pro-s MacBook Pro 980 pontot kapott, az M1 Max-os pedig 1170-et. Összehasonlításképen: az Alienware x17 R1 872 pontot kapott. Az Apple gépeit gyakorlatilag csak asztali PC-k tudták lekörözni, azoknak viszont sokkal nagyobb a fogyasztásuk.

Ha már fogyasztás: az új MacBook hiába egy űrhajó, nem kell mindig úgy helyezkedni, hogy legyen mellettünk konnektor. A laptop simán kibírt két munkanapot, ami alatt neteztem, oldalról oldalra ugráltam, írtam, videócseteltem, zenét hallgattam, netflixeztem, és egy kicsit még játszottam is. Lehet ugyan USB-C-s kábellel töltetni, de a leggyorsabb a dobozban található MagSafe töltő.

Először pipa voltam, hogy az Apple visszahozta a hülye Mac-töltőket, és újra eltávolodik az USB-C-től, de egyrészt rájöttem, hogy a régi töltővel is lehet tölteni, másrészt a MagSafe cucc kicsit kevesebb, mint két óra alatt feltöltötte a laptopot, miközben használtam. Hiába mágneses, nem esik le, viszont ha beleakadunk, könnyen leránthatjuk a laptopot. A lecsatlakoztatáshoz érdemes lefelé húzni a töltőfejet.

Adott ez a remek laptop, de mivel Apple-termék, és mert szinte minden szempontból a kategória csúcsa, nem olcsó. Sőt, valójában eszméletlenül drága. A legdrágább, M1 Max chipes verzió nagyjából 1,5 millió forintba kerül, a legolcsóbb 16 hüvelykes ehhez képest mindössze 1,08 millió forint. Kinek éri ez meg? Sima használatra, hagyományos irodai munkára, ahol egy combosabb Excel a legnagyobb kihívás, szerintem senkinek. Sokkal-sokkal kevesebbért is lehet erre nagyon jó laptopokat kapni (én például kifejezetten szerettem az LG 1 kilós laptopját, bár az sem olcsó – cserébe nem lesz tőle gerincferdülése az embernek).

Azonban ha az embernek olyan állása vagy hobbija van, amihez elengedhetetlen egy erős gép, akkor már nagyon jó választás lehet az új MacBook. A teljesítményben nem fog csalódni, csak az ár hajmeresztő. Ha valaki csak a seggére akar verni másfél millió forintnak, akkor akár egy ilyen laptopra is költheti, bár egy klassz utazással vagy nyugdíjbefektetéssel talán jobban jár. Olyan, mint egy Forma 1-es autó: a célközönség (a pilóták) számára pont ideális a mindennapi munkájukhoz, de aki csak bevásárolni jár autóval, annak teljesen felesleges.

Az árán túl kicsit problémás, hogy még nem minden fejlesztő faragta át a szoftverét az Apple új chipjeire. Ami működik, az nagyon jól működik (például a saját gyártású appjaik), de külső cégek alkalmazásainál még tapasztalhatunk problémákat (mint például a kameracsík problémái). Az azonban biztos, hogy az új MacBook Pro remekül sikerült, és hacsak nem akar valaki profi e-sportoló lenni, akkor bármilyen célra is veszi, nem fog csalódni.

+1 bónusz miniteszt

A MacBook Pro mellé kaptunk egy új AirPods 3-at is. Nem értek profi szinten a hangtechnikához, de laikus füllel arra jutottam, hogy hétköznapi használatra nem rossz. Telefonálás közben jól értettek a másik oldalon, én is mindenkit tisztán hallottam, gyorsan csatlakozott laptophoz és telefonhoz is, és a száron található kis gombok is jól működtek. A dizájnja szinte teljesen ugyanolyan, mint az AirPods Próé, csak nincs olyan kis gumicucc a végén. Nekem emiatt egy óra után már kényelmetlen volt, de például futás közben így sem esett ki a fülemből.

Órákon át tartó használatot bír egy töltéssel, és elvileg 5 perc töltés is elég egyórányi zenehallgatáshoz. Ezt nem próbáltam ki, mert mindig olyan gyorsan feltöltött, hogy fel sem merült bennem ilyen drasztikus lépéshez folyamodni. Szubjektív, hogy ki mit szeret a fülébe dugni, ezért érdemes mérlegelni, hogy a gumicucc hiányával is megéri-e valakinek.

(Az M1 Prós MacBook Prót az iSTYLE-tól kaptuk kölcsön a teszthez.)