Az egykilós laptop, ami munkára is szuper

2021. május 19. – 22:43

Az egykilós laptop, ami munkára is szuper
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan és óvatosan kinyit a világ, és elképzelhető, hogy egyszer elérjük az állapotot, ami már majdnem olyan, mint ahogy a járvány előttire gondolunk. Jön a mozizás, valamint a munkába járás és az út közben dolgozás, szóval sokan már készülhetnek a laptophurcolásból eredő hátfájásra.

Persze vannak könnyebb laptopok, de azok általában 13 hüvelyk körüliek, ami nem mindenkinek elég, néhány éve azonban az LG bevetette a Gram-sorozatát, ami különböző méretű, egy kiló körüli laptopokból áll.

Ki is próbáltam a 2021-es sorozat 16 hüvelykes Gramját, ami meggyőzőnek bizonyult. Kezdjük a belsőségekkel: a laptopot egy 11. generációs, Intel i7-es processzor hajtja, a látványért egy Intel Iris Xe lapka felel, és van benne 16 GB memória és egy 1 TB-os SSD. A 16-os kijelző 16:10-es képarányú, 2560*1600-as felbontású, és az egész laptop 356*243*16,8 mm-es.

Na de a lényeg az, hogy összesen 1190 grammot nyom.

Ez egy laikus számára nem feltétlenül jelent sokat (amíg nem fogtam a kezembe, engem sem kifejezetten érdekelt, hiába ez a laptop fő jellegzetessége), de a hétköznapokban rengeteget jelent. Könnyebb, mint egy MacBook Air. A Gramé a Guinness-rekord a legkönnyebb 16”-es laptopért. Két ujjal meg tudom emelni (bár ezt csak egyszer mertem kipróbálni, párnák felett), tehát ez a gép tökéletes arra, hogy hurcoljuk magunkkal jobbra-balra.

Ez azonban azt jelenti, hogy az LG kénytelen volt áldozatokat hozni a súlytalanság oltárán: hiába a vadi új processzor, nem nyújt olyan teljesítményt, mint a versenytársai – de ez a mondat sokkal komolyabban hangzik, mint amit valójában takar. Egyszerre 1000 oldalt nyit meg három különböző böngészőben? Nem gond. Rengeteget ír Wordbe, és folyamatosan adatokkal matekozik Excelben? Semmi probléma, a Gram remekül bírja. 4K-s videókat akar szerkeszteni? Ez már necces, ahhoz már sajnos kicsit több türelem kell, mint, mondjuk, egy Dell XPS-nél.

A hétköznapos, munkával kapcsolatos feladatokat ventilátorgyorsulás nélkül elvégzi, a hiányosságokat csak a jelentősen erőforrás-igényes teszteléskor lehetett érezni, amikor videót vagy képet szerkesztettem, vagy amikor játszani próbáltam. Ha valaki ilyenekre használna laptopot, akkor nem biztos, hogy erre a gépre vágyik.

Szép laptop, gyönyörű kép, de miért csinálták ezt az ű-vel?

Már maga az eszköz is nagyon jól néz ki, szép és letisztult, de a kijelző is gyönyörű képet ad: a színek élénkek, a képek részletesek, és amikor ágyban néztem filmet, nem nyomta kényelmetlenül a hasamat. A 2560*1600-as felbontásban sokkal jobban néznek ki a filmek, mint egy átlagos Full HD-s kijelzőn, bár az néha zavaró, hogy bizonyos fényviszonyok mellett tükröződik a kijelző, de számomra nem volt kibírhatatlan. A pehelysúlya és a képernyője miatt a Gram tökéletes lesz arra, hogy utazás közben filmet nézzünk.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A beépített hangszórók kicsit csalódást okoztak. Maximum hangerőn se volt a laptop mindig elég hangos, és a hangminőség sem tökéletes, de aki kimondottan kényes erre, az valószínűleg nem egy laptop beépített hangszóróin át élvezi kedvenc dallamait.

Ezzel szemben dolgozni remek volt rajta. A billentyűk jó nagyok, és jó lenyomni őket. Vannak billentyűzetek, amiken a kalapálás közben a kialakításuk miatt könnyebben hagyok ki betűket, de ezen a laptopon ezt szinte egyáltalán nem tapasztaltam. Szintén kellemes meglepetés volt, hogy még egy NumPadnek is jutott hely.

Ami végtelenül bosszantott, az az ű betű volt. Néhány gyártó az elmúlt években elkezdett lapos Enter-gombokat használni, és egy sorral feljebb tolták az ű-t. Szinte lehetetlen használni, mert nemcsak másik sorban van, mint bármilyen billentyűzeten, amit az elmúlt 18 évben használtam, hanem még túl messze is került ahhoz, hogy kényelmesen leüssem.

A laptopok hurcolásának nagy problémája, hogy lemerülnek. Ezzel nem volt gond, 75 százalékos fényerőn, intenzív használat mellett két munkanapot kibír egy töltéssel. Az se jelentett gondot, hogy netflixeztem is kicsit (szigorúan munkaidő után), mert alacsonyabb terhelés mellett majdnem egy teljes napot is kibír egy töltéssel.

Ha mégis tölteni kell, akkor azt két Thunderbolt 4-es porton is meg lehet tenni, tehát nem csak a gyári, hanem más USB-C-s laptoptöltőt is lehet használni. Ezeken kívül a gép oldalán található még egy HDMI- és egy hagyományos jack-bemenet fülhallgatóknak, a másik oldalon pedig két USB-A-port és egy váratlan microSD-bemenet.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Apró hibák és érdekességek

Egy komolyabb problémám volt a laptoppal: az anyagminőség. Azért, hogy ilyen könnyű legyen, az LG egy magnéziumötvözetet használt a vázhoz, ami elvileg megfelel a MIL-STD-810G katonai szabványnak. Ez alapján jól bírja az alacsony nyomást, a magas és alacsony hőmérsékletet, a port, a rezgést, a sópárát és az „utazási ütődést és funkcionális rázkódást”. Ennek ellenére tapintásra kopogós műanyag hatása van, és nagyon féltettem minden apró ütődéstől, amit, mondjuk, egy fémvázas MacBooknál nem éreztem. Utóbbit bármilyen táskába berakom, de a Gramot csak laptoptáskában vittem bárhová. Ez nem azt jelenti, hogy csak fehér kesztyűben, párnák között használtam, inkább csak azt, hogy jobban ügyeltem arra, hogy ne koccoljam oda valamihez.

Azért volt több apróság is, ami kifejezetten tetszett. Az Fn-F4 billentyűkombinációval egyszerre ki lehet kapcsolni a mikrofont és a kamerát, az ujjlenyomat-érzékelő pedig a bekapcsológombba van építve, bekapcsoláskor így azonnal be is léptem a felhasználómba. Lemértem, a gombnyomás után 10 másodperccel a gép már munkára készen állt.

A könnyű súly másik áldozata a kamera volt: bár besuvasztottak egyet a képernyő fölé, de nem kifejezetten jó a minősége, mondjuk, ad hoc hívásokra teljesen jó, de nem túl szép a képe.

Az LG Gram kapható 14, 16 és 17 inches verzióban. Mindháromból van 512 GB-os és 1 TB-s változat, valamint i5-ös és i7-es. A 16 GB RAM mindegyikben adott.

Az ár már kevésbé barátságos, verziótól függően 450−800 ezer forint között helyezkedik el.

Amikor először hallottam a laptopról, azonnal az jutott eszembe, hogy ez tök jó versenytársa a MacBook Prónak: erős, gyors, strapabíró, könnyű hordozni. 900 ezer forint alatt nem nagyon lehet kapni 16 hüvelykes MacBook Prót, a 13 hüvelykesek pedig 550 ezer forintnál kezdődnek, és mindkét méret nehezebb, mint a Gram.

Ha valaki egy kiemelkedően kényelmes, jó teljesítményű munkalaptopot szeretne (és nem használja gyakran az ű-t vagy szerkeszt 8K-s videót), akkor bátran ajánlom a Gramot. Persze érthető, hogy ugyanezért az árért valaki inkább egy combosabb laptopot vesz, de ha gyakran hurcolja munkába a gépét vagy sokat fog utazni, akkor a gerince is hálás lesz a Gramért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!