Így kell egy szabadulószobából megmenteni a budapesti közlekedést

Régen játszva tanulásnak hívtuk, ma viszont már a sokkal tudományosabbnak és komolyabbnak hangzó gamification néven emlegetik, amikor valaki megpróbál interaktívabbá és izgalmasabbá tenni unalmas dolgokat, például az oktatást. Ahogy száz éve nem úgy oktattak az egyetemeken, mint közel 1000 éve Bolognában, úgy ma sem ugyanúgy kell felkelteni a diákok érdeklődését, mint, mondjuk, 30 éve.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen például egy szabadulószobával próbálnak meg minél több diákot bevezetni a hálózatok, az informatika és a Cisco-eszközök világába. A szoba tulajdonképen egy két részre osztott IT bemutatóterem, de több, mint egy sima, kiállításokról és rendezvényekről ismert reklámkörnyezet.

Bár a BME-n lett felállítva, a szoba két ötletgazdája Fritz Levente és Tóth Levente, a Cisco rendszermérnökei. Néhány éve kitalálták, hogy ugyan ki lehet ülni néhány asztallal a nemzetközi expókra, de akár máshogy is lehetne népszerűsíteni a cég termékeit. Hosszas tervezgetés után született meg az egyetemen felépített szabadulószoba egyik korai verziója, amit azonnal be is vetettek egy rendezvényen, ahol osztatlan sikert aratott – bár még volt mit csiszolgatni rajta.

Én már a legfrissebb verziót próbáltam ki a BME I épületében. A szoba az egyik sarokban áll, kívülről egy céges logókkal kitapétázott, nagy doboznak tűnik két ajtóval és egy falra szerelt tévével, amin kezdés előtt megnéztünk egy videót, amiből megtudtuk, miért is akarnánk bevonulni egy apró szobába, ahol első pillantásra semmit nem értünk.

A rövid intróból kiderül, hogy a Cisco főhadiszállásán véletlenül homokszem (azaz kávé) került a gépezetbe, ami miatt veszélybe került a budapesti közlekedési lámpákat is futtató okosváros. A játékosoknak két csapatra kell oszlaniuk, mert a két ajtó mögött más-más feladatok várják őket, és a két csapatnak együtt kell dolgoznia, hogy helyreállítsák a leöntött rendszereket. A feladat klasszikus szabadulószobás: a környezetünkben található eszközök és nyomok segítségével oldjunk meg feladatokat, hogy a visszaszámláló lejárta előtt megcsináljuk, amit kell.

Őszintén megmondva kicsit aggódtam a szoba kipróbálása előtt, mert attól tartottam, hogy ha ez szakembereknek és annak készülő diákoknak szól, nekem aztán nem fog feltűnni, ha valami egy nyom. Férfiasan bevallom, kicsit hiányos a tudásom a vállalati hálózati megoldásokról.

Épp ezért a LEVIs'capgame (ez a szoba neve, amit a két ötletgazdájáról kapott) csodálatosan pozitív csalódás volt. Bár voltak pillanatok, amikor a Cisco saját márkás terméknevei kicsit megzavartak, a feladatok leírása többnyire teljesen érthető volt. A konkrét fejtörőkről nem szeretnék írni, hátha valaki a cikk olvasása után kipróbálná a szobát (hogy hogyan, arra kicsit később visszatérek), de az biztos, egy laikus számára is megoldhatók. Az igazi kihívás az volt, hogy ráállítsam az agyam, hogy nem egy sima termékbemutatón vagyok, amin egy gyártó próbálja a saját termékeit eladni nekem, hanem egy 25 perces szabadulószobában, ahol a közepesen bonyolult, szoftveres feladatok mellett egészen banális kihívásokkal is szembekerültem.

Az számomra még nem egészen világos, hogy mitől is oktató jellegű ez a játék. Egy hozzáértő számára valószínűleg nagyon izgalmas (és érthető), hogy a különböző Cisco-eszközök és rendszerek hogyan működnek együtt egymással vagy épp más gyártók termékeivel (mert vannak ám ilyenek is, egy újabb strigula a „nem csak reklám” oszlopban), de egy laikus számára inkább csak színes-szagos háttéreszközök, amik néha segítenek a feladatok megoldásában.

Szerencsére nem csak laikus játékosok vannak (sőt, egyelőre leginkább BME-s hallgatók és szakemberek próbálták ki), és Farkas Károly, a VIK docense és a Cisco-labor (ami az egyetem és a cég közötti együttműködés neve) vezetője szerint ez a szabadulószoba remek lehetőség, hogy az érdeklődőknek kicsit gyakorlatiasabb megoldásokkal mutassák be a Cisco hálózati megoldásait.

„Azt már tapasztaljuk, hogy érdekli a diákokat. Ez egy újfajta megközelítése a dolgoknak, játékos formában lehet megismerkedni technológiákkal, nem a hagyományos oktatás formájában”

– mondta Farkas.

Ha valaki az egyetemen kívülről szeretné próbálni, akkor sajnos még egy kicsit várnia kell. A szobának van egy saját oldala, ahol kicsit jobban el lehet mélyedni a technológiai hátterében, és ide kerül majd fel egy időpontfoglaló rendszer is. Hogy mikor, az nagyban függ a járványtól, így Farkas egyelőre nem tudott dátumot mondani. Mivel alapvetően szűk térről van szó, és az emberek szeretnek mindent megfogdosni, egyelőre nem lehet járványbiztosnak mondani, így még nem érzi, hogy itt lenne az ideje a külsős látogatók bevonásának.

Ettől függetlenül tervezik, és a docens is kiemelte, hogy elsősorban nem a szakmai tudáson múlik, hogy kijut-e az ember időben (az első tesztalanyok a Cisco-laboros oktatók voltak, és Farkas szerint épp hogy csak sikerült kijutniuk, pár másodperccel az idő lejárta előtt), hanem azon, hogy mennyire jó problémamegoldó, tud-e logikusan gondolkodni.

Az oktatóknak is haladniuk kell a korral

Farkas szerint a BME-n is felismerték, hogy változnak az idők, és ha lépést akarnak tartani a hallgatói igényekkel és a változásokkal, együtt kell haladniuk a trendekkel.

„A mostani fiatalokat már nem lehet a hagyományos oktatási módszerekkel lekötni. Ezt lassan el kell felejteni, új módszereket kell kitalálni. A gamification egy olyan új lehetőség, amit érdemes kipróbálni. Ez a szabadulószoba nekünk egy jó tesztterep.”

Ez a fejlődés persze nem egyik napról a másikra fog megtörténni, hanem egy folyamat. Ennek az egyik állomása ez a szabadulószoba. A Cisco tulajdonképpen a VIK gondnokságára bízta a játékot, ezért a tervek szerint a kar kiír majd egy pályázatot a hallgatóknak, hogy elkezdjenek ötletelni, hogyan lehetne további alkalmazásokkal fejleszteni a szobát.

Farkas azt mondta, az egyetem kénytelen lesz nyitni más területeken is hasonló lehetőségek felé, bár nem szabad teljesen elhagyni a hagyományos, jól működő módszereket. Az egyetemek számára ez egy érdekes, de nagy kihívás.

„Folyamatosan alkalmazkodnunk kell, de nem csak a technológiához, a pedagógiai módszertant is fejlesztenünk kell, különben érdektelenné válunk. Valahol ez normális, hiszen körülöttünk a világban a különböző generációk már nagyon máshogy élik meg a mindennapjaikat, mint több évtizeddel ezelőtt. Ha nem tudunk alkalmazkodni, akkor a diákok más utak felé néznek majd, ki fogunk esni a versenyből”

– mondta.

A BME szerinte elindult ezen a folyamaton, „az akarat mindenképpen megvan”. Ez azonban sok munkával és kitartással jár.

„A változás rendszerint jó dolgokat hoz, ha pozitívan állunk hozzá, úgyhogy én bizakodó vagyok”

– zárta Farkas.