Hétmilliárd dolláros veszteséget okozott Zuckerbergnek a Facebook órákig tartó leállása

2021. október 4. – 22:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar idő szerint nagyjából hétfő este hattól órákig elérhetetlen volt a Facebook és a tulajdonában lévő más platformok, így a Messenger és az Instagram is. Az üzemzavar eddig közel hétmilliárd dolláros veszteséget okozott a Facebook alapító tulajdonosának, Mark Zuckerbergnek – írja a Bloomberg.

A hétfői leállás óta annyian kezdték el eladni a Facebook-részvényüket, hogy az árfolyama 5 százalékponttal esett, így Zuckerberg becsült vagyona 120,9 milliárd dollárra csökkent, amivel az ötödik helyre csúszott vissza a Bloomberg milliárdos ranglistáján, és Bill Gates mögé került.

A Facebook-részvények árfolyama szeptember közepe óta így már mintegy 15 százalékponttal esett. A Wall Street Journal kiszivárogtatott belsős dokumentumok alapján több cikket is írt arról, hogy a Facebook saját felmérései alapján pontosan tudja, hogy gyakran jogosak a különböző kritikák, amik a techóriást érik. Az egyik ilyen hír az volt, hogy tisztában vannak azzal, hogy az Instagram káros hatással van a kamasz lányokra, mégsem próbálnak javítani a helyzeten. A Facebook kutatási vezetője azonban tagadta, hogy az Instagram rossz hatással lenne a fiatalok mentális egészségére.

Zuckerberg vagyonát szeptember 13-án még 140 milliárd dollárra becsülte a Bloomberg indexe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!