Se nem tablet, se nem telefon – teszteltük az identitászavaros, hajtogatós Samsungokat

Augusztus közepén a Samsung bemutatta a hajtogatós telefonjainak új generációját, a Galaxy Z Fold 3 5G-t és a Flip 3 5G-t. Bár a technológia már évek óta létezik, azért a legtöbben legfeljebb az elektronikai boltok bemutatóterén találkozhattak eddig a modern, összecsukhatós telefonokkal, és elsőre a mai napig egészen lenyűgöző mérnöki teljesítménynek tűnhetnek – egyébként azért, mert azok is.

Elméletben szuperül hangzik a típus ígérete: szinte akkora, mint egy hétköznapi telefon, amit ha akarunk, egy kisebb tabletnyi képernyővé nyithatunk. Lehet, hogy ez a mobiltelefonok jövője, de még nem egészen értük el az ígéret földjét. Na de a számok szerelmesei kedvéért kezdjük a belsőségekkel, technikai információkkal.

Megapixel, gigabájt, hertz

A Fold 3 külső képernyője egy 6,2 hüvelykes AMOLED kijelző, 2268×832-es felbontással, 24,5:9-es képaránnyal. Tulajdonképpen már ez is egy teljes értékű, de kicsit bosszantó telefon. A tetején található még egy 10 megapixeles előlapi kamera, ami elég pici, úgyhogy nem kifejezetten zavaró.

Kinyitva már egy telefonnál óriásinak számító, 7,6 hüvelykes kijelzőt kapunk (ahogy a tavalyi verzióban is). Ez egy Dynamic AMOLED Infinity Flex Display 2208×1768-as felbontással és 22,5:18-as képaránnyal. A külső és belső kijelző is 120 hertzes képfrissítéssel hasít, ami talán az egyik legnagyobb mobiltelefonos vívmány a koppintásos felébresztés óta. A nagyobbik képernyőbe is került egy 4 megapixeles szelfikamera, bár ezt a kijelző alá dugták el. A Samsung nem fukarkodott a kamerákkal, a hátlapra is feldobtak három 12 megapixeles szenzort: egy széles és egy ultraszéles látószögű lencsét, valamint egy kétszeres zoomos teleobjektívet.

A telefont belül egy Qualcomm Snapdragon 888-as processzor hajtja, 12 GB memória áll rendelkezésre, és kapható 256 és 512 GB-os tárhellyel. A Fold 3-ba egy 4400 milliamperórás akkumulátor került, amit lehet 25 wattos, USB-C-s gyorstöltővel vagy vezeték nélküli gyorstöltővel is tölteni.

Kívülről nagyon hasonlít a tavaly verzióra, de jelentősen strapabíróbb, mint az előző két modell. Ha összecsukva nézzük, akkor elöl-hátul Gorilla Glass Victus védi a telefont, a belső képernyő pedig kapott egy műanyag borítást, hogy jobban bírja a karcokat. A Samsung a zsanért is megerősítette, elvileg kisebb és könnyebb, mint a korábbi verzióknál, és sokkal strapabíróbb is. Ha valaki kíváncsi arra, hogy mennyi gyötrelmet bír a Fold 3, szenvedje végig ezt a videót.

Három színben kapható itthon: fekete, fehér és zöld változatban.

Nagy vonalakban ennyit a zászlóshajóról, nézzük a kistesót, a Flip 3-at. Ez az, amelyik összecsukva sminktükörjelleget vesz fel: 7×8 centis és másfél centi vastag. A külső kijelző egy 1,9 hüvelykes, 260×512-es Super AMOLED, a belső pedig 6,7 hüvelykes, 2640×1080-as Dynamic AMOLED Infinity Flex, ami a Fold 3-hoz hasonlóan 120 hertzes.

Erre a telefonra csak három kamera került: előre egy 10 megapixeles szelfikamera, a hátlapra pedig egy-egy 12 megapixeles széles és ultraszéles látószögű szenzor. A Flip 3-ban is egy Snapdragon 888 lakik, és 8 GB memóriával, illetve 128 vagy 256 GB tárhellyel kapható. Az akkumulátor 3300 milliamperórás, és ugyanúgy tölthető, mint a Fold 3. Kívülről ugyanúgy Gorilla Glass Victus védi. Kapható krém-, fekete és zöld színekben, valamint a Samsung oldalán elérhető még szürke, fehér és rózsaszín változatban.

Multitasking, munkavégzés, érdekes fényképezés

Túl is vagyunk a száraz tényeken, jöjjön a többnyire szubjektív élménybeszámoló. Kezdjük a pozitívumokkal: a Fold 3 és a Flip 3 jó telefonok. Látványos és érezhető, hogy jól össze vannak rakva, igényesek. Bár nem olyanok, mint egy hagyományos készülék, többnyire jól néznek ki. Ezen felül gyorsak, és iPhone-tulajdonosként irigykedve húzkodom a 120 hertzes kijelzőt.

A Fold 3 egyértelműen intenzív használatra készült: kinyitva kényelmesen nagy a képernyő, két hüvelykujjal jól bejárható, és kényelmes gépelni rajta. A jobb oldalt, nagyjából a hangerőgomb magasságában található – de egyébként áthelyezhető – Edge Panelbe be tudtam pakolni a gyakran használt alkalmazásokat, és onnan szét tudtam dobni azokat a képernyőn. Egyszerre így akár három alkalmazás is elfért, bár ez már egy kicsit zsúfolt volt.

A telefon működik teljesen kihajtva, de több olyan alkalmazás is van, ami támogatja a derékszögbe hajtott felállást. A kamera például ilyenkor a felső képernyőn mutatja, mit látunk, lent pedig kényelmesen elhelyezi a kezelőfelületet és egy mini albumot. Ez például azért is hasznos, mert le lehet tenni a telefont egy fix felületre, így stabilabban lehet fényképezni. Ha már fényképezés: amikor a nyitott telefonnal akarunk fényképezni, akkor a külső képernyőre kirakhatjuk, amit a kamera lát, így a fotózott alany látja, milyen lesz a kép. Ez szelfikészítésre is jó, mert a hátsó kamerák jelentősen jobbak, mint a képernyő alatt – közepesen sikeresen – bujkáló szelfikamera. Más alkalmazások is ki tudják használni a félbehajtott verziót, a médialejátszóban például felül marad a kép, a vízszintes részen pedig a kezelőfelület.

A teljesen kihajtott kijelző nagyon jó könyv- vagy képregényolvasásra, filmezésre, emailböngészésre, Telex-pörgetésre. A színek Samsung-hűek, azaz vibrálóan élénkek, de szerencsére könnyen személyre szabhatóak, és kifejezetten jó rajta filmet nézni. Ugyan kisebb, mint egy tablet, de könnyebb is, ami ágyban fekve sokat jelent, és ha sorozatnézés közben valaki hívott, vagy válaszolnom kellett egy üzenetre, a Foldon sokkal kényelmesebb volt ezeket megtenni. A filmezéshez a hangzás is hozzájárult, ugyanis a telefon tetején és alján (vagy oldalain, attól függ, hogy tartjuk) két sztereó hangszóró található, amik telefonhoz képest elég jól szóltak. Ez akkor is remek élményt jelentett, amikor xCloudon keresztül játszottam.

Felmerülhet, hogy a hagyományostól igencsak eltérő képernyőfelbontás miatt esetleg rosszul jelennek meg egyes alkalmazások, de nem olyan rossz a helyzet: a kísérleti Labs beállításoknál kiválaszthatjuk, hogy az appok 16:9, 4:3 vagy teljes képernyős képarányban jelenjenek meg. Ez gyakran jobb élményt jelent, mint például az Instagram esetében, ami tableten nem néz ki túl jól, bár nem minden esetben működik (például a Storyk továbbra is telefonméretben nyílnak meg, és sok megosztott képnek rosszat tesz, hogy szét vannak húzva). Hasonló kísérleti lehetőség a Flex Mode és a többablakos megoldás, amik ugyan segíthetnek multitaskolni, de nem mindig működnek. Ugyanígy hasznos, de nem mindig jól működő funkció az is, hogy ha bizonyos alkalmazások használata közben kinyitjuk a telefont, akkor automatikusan átugrik a nagy képernyőre. A Samsung DeX alkalmazásával a telefon képernyőjét kiterjeszthetjük tévére, monitorra vagy akár számítógépre is, ha valamiért erre szottyanna kedvünk.

Egy másik remek hír, hogy a telefon támogatja a Samsung tollát, az S Pent, amivel meglepően élethű érzés írni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy le lehet váltani a kicsi jegyzetfüzeteket. Ez és a fényképezős lehetőségek kifejezetten újságíróbaráttá tették a Foldot.

Alapvetően szép képeket csinál, de nincs meg az a csúcskategóriás hatás, mint az S21-es szériánál, kevésbé élesek a részletek. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy a színek nem olyan vadak, mint ahogy a Samsungtól megszoktam, mégis élénkek.

Hétköznapi használattal nem tudtam megizzasztani a telefont. Rengeteg megnyitott oldal, két játék, emailezés, csetelés, videóhívás, alkalmazások közötti ugrálás is ki-becsukogatás, de ezek meg se kottyantak a Foldnak. Az aksi is jól bírta, másfél-két napig ketyegett egy töltéssel – ami viszont nem kimondottan gyors.

A Flip 3-ról nem tudok ilyen sok jót írni, de ez nem a telefon hibája; míg a Samsung a Foldot egyértelműen munkaeszközként és multimédiás szórakoztatóegységként árulja, addig a Flip egy vidám kis kiegészítő, ami egyelőre egészen egyedi. Kinyitva ugyanúgy működik, mint egy átlagos telefon, csak van középen egy kis árok, és egy kicsit hosszabb és keskenyebb. A csukott állapotban működő külső kijelző az eddigi Flipekkel ellentétben egész sok mindenre használható: fel lehet venni hívásokat, be lehet állítani rá widgeteket (például naptárat, időjárást), értesítéseket lehet böngészni, és mutatja az időt. Ami miatt szerintem kifejezetten izgalmas, az az, hogy ha kétszer megnyomjuk a bekapcsoló gombot, akkor elindul a kamera app, és a csukott telefonnal, a hangerőcsökkentő gombbal tudunk fényképezni. Ez leginkább selfiezni jó, és váratlanul kényelmes és szórakoztató.

A bekapcsoló gomb egyébként mindkét telefonnál magában rejti az ujjlenyomat-olvasót, ami kifejezetten gyors és pontos volt, ahogy az arcfelismerős feloldás is. Minden bizonnyal a tavalyi tesztünk hatására mindkét telefon IPX8-as védelmet kapott, ami azt jelenti, hogy ugyan hivatalosan nem porállók, a vizet egészen jól bírják – például már esőben is lehet velük fényképezni. Ezt egy zsanéros telefonnál jelentősen nehezebb elérni, mint egy hagyományos készüléknél.

Tök jó, de minek?

Az eddigieket visszaolvasva egészen meglepett ez a sok minden, amit írtam, mert használat közben még csak egy kérdés járt a fejemben: mi értelme?

Nagyon jól szórakoztam a tesztelés közben, de a sok remek funkció között nem találtam meg a választ. Az biztos, hogy mindkét telefon, de főleg a Fold 3 egy elképesztő eszköz, és évről évre látszik, hogy a Samsung komolyan gondolja a hajtogatós telefonok fejlesztését.

Ennek ellenére még mindig nem tartunk ott, hogy kifejezetten mainstreammé váljanak, és ennek három oka van.

Először is: egy néptelefon az első elindításkor nem nyithat egy ikonos listával, hogy mit nem szabad csinálni a telefonnal (például körömmel ne karcoljuk meg a kijelzőt, vagy ne rakjunk mágnesességre érzékeny bankkártyát a közelébe). Bár a telefonon anyagminőségére nem lehet panasz, a tesztelés során végig azt éreztem, hogy fehér kesztyűben, steril környezetben lenne csak szabad használnom. Ez valójában inkább egy mentális gát, szerintem társadalomként egyszer át tudunk majd ezen lendülni.

Talán akkor, ha a második probléma nem áll már fenn: a telefon ára. Bár a teljesítménye nem éri el a csúcskategóriás telefonok által felállított mércét, mégis drágább, mint a közmondásosan borsos árú iPhone-ok. A Fold 3 tárhelytől függően 700-730 ezer forintba kerül, a divatos kis Flip 3 pedig 400-420 ezerbe.

Ehhez társul a harmadik probléma, a kialakítás. Alig várom már, hogy egy iPhone 12-es méretű telefont egyszer majd kinyithassak, hogy akkora legyen, mint egy Fold 3, de még nem tartunk itt. A Flip egyértelműen a kagylótelefonok iránti nosztalgiára épít, de a szuper kis képernyős kamerán túl igazából abban különbözik egy sima Samsungtól, hogy összecsukva már pont marhára kényelmetlen, ha zsebre teszi az ember.

A Fold 3 legnagyobb erőssége, a hajtogatás a nagy gyengesége is: nem tudja eldönteni, hogy tablet vagy telefon szeretne-e lenni. Ha csukva van, akkor gyakorlatilag teljes értékű telefonként működik, de mivel a képernyő keskenyebb, sokkal zsúfoltabb is. Ez azzal jár például, hogy sokkal nehezebb pontosan gépelni rajta, és a hosszabb szövegek kényelmetlenül sok sorba törnek szét. Twitterre vagy Instagramra viszont kifejezetten jó. Kinyitva viszont már majdnem tablet, de még pont nem. Bár a képe nagyon szép, kinyitva egy film alig foglal el több helyet a képernyőn, mintha egy sima telefonon nézném.

Emellett borzasztóan vastag (összecsukva 158,2×67,1×14,4-16 milliméter), és bár igaz, hogy elfér egy átlagos férfinadrág zsebében, azért egyáltalán nem kényelmes. A biztonságos kinyitáshoz és a nagy képernyős használathoz két kézre van szükség, ezért nem sok olyan élethelyzetet tudok elképzelni, ami során egy 7,6 hüvelykes majdnemtablet jobb, mint egy 12 hüvelykes igazi táblagép. Utazás közben, mondjuk a villamoson nem szívesen nyitnám ki, mert félteném, hogy ha nem két kézzel fogom, elejtem. Talán akkor hasznosabb lehet, ha munkában feltétlenül ezen jegyzetelnénk, és a táskánkba nem fér bele egy nagyobb tablet.

Sajnos az sem igaz, hogy a két képernyő közötti árok, ami a hajtás miatt van, ne lenne feltűnő; fényviszonyoktól függően borzasztóan zavaró tud lenni, bár lehet, hogy két hónap után megszoknám. Ugyanígy vagyok a képernyő alá elrejtett kamerával: fényerőtől és háttértől függően egy pixeles, zavaró karikaként rontja el a képernyő összhatását, és még csak nem is kifejezetten jó a képe.

Arról nem is beszélve, hogy ha mondjuk futni vinné az ember, az eddig használt, karra rögzíthető telefontartójába a Fold 3 biztos nem fér bele (a Flip mondjuk igen, bár nem tölti ki a helyet, kicsit mocorog).

Nyár elején lezajlott a Telex első nagy tablettesztje, amin a Samsung S7-esei egészen jól szerepeltek. Ha valakinek van felesleges 720 ezer forintja egy Fold 3-ra, akkor egy kicsit többért (830 ezer forintért) akár vehetne egy Galaxy S21 Ultra 5G-t, a Samsung csúcstelefonját, és mellé egy 12,4 hüvelykes S7 FE tabletet.

A következő kérdés persze az, hogy megéri-e, és a logikus, racionális válasz sajnos az, hogy nem. Ennek ellenére, ha lenne felesleges 1,2 millió forintom, amivel egyszerűen már nem tudok mit kezdeni, biztos megvenném mindkét telefont. Ha valaki szereti az új dolgokat, és szereti minél hamarabb a kezében fogni a technológiai újdonságokat – annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogy már csak az egy évvel később érkező változat is jelentősen használhatóbb lesz – akkor nagyon jól el tudna játszadozni a Fold 3-mal és a Flip 3-mal.

Olyanok, mint a százmilliós szuperautók: alapvetően ugyanazt tudják, mint egy hétköznapi, néhány milliós autó (gáz, fék, kormány, elvisz A-ból B-be), és igenis vannak a jellegükből eredő akadályok (drága, nehéz parkolni vele, sokat fogyaszt), de vannak olyan fejlesztések bennük, és olyan élményt tudnak nyújtani, ami egy hétköznapi, családi autóban nincs meg.

A Samsung nyilvánvalóan nem ezekből a telefonokból akar meggazdagodni, bátran hívhatjuk őket rétegtermékeknek. Ez viszont nem baj, és a három egymást követő verzión látszik, hogy igenis foglalkoznak vele, és nem csak ugyanazt adják ki más színben évről évre. Ahogy minden hardver egyre kisebb lesz, és ahogy a fejlesztők egyre ügyesebben alakítják az alapanyagokat, idővel eljuthatunk abba az utópisztikus állapotba, hogy valóban papírlap vékonyságú telefonokkal origamizunk – és lehet, hogy addigra már mindenki úgy fog emlékezni, hogy az egész a Samsungtól indult.