A nagy Telex-tabletteszt: mi szüksége van a világnak egy egymilliós tabletre?

2021. július 08. – 10:58

A nagy Telex-tabletteszt: mi szüksége van a világnak egy egymilliós tabletre?
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A gigászi telefonok és egykilós laptopok korában mi szüksége lehet az embernek egy tabletre? Mielőtt néhány hétig életvitelszerű, hatszoros tabletfelhasználó lettem, én sem értettem, de ma már belátom: lehet, hogy érdemes beáldozni egy kis üzemidőt egy kényelmesen hordozható, vékony munkagép oltárán. Bár abban még nem vagyok biztos, hogy ilyen áron.

Rendszeresen lehet olvasni inernetszerte, hogy éppen ez vagy az szivárgott ki az egyik várva várt csúcstelefonról vagy számítógépről. Valahogy ez a tableteknél nem nagyon van így: bár a piac tele van ilyen-olyan táblagépekkel, kevés gyártónál tűnik úgy, mintha nem csak egy kötelező, letudandó körként gondolna ezekre a technológiai öszvérekre.

Hogy megnézzük, mégis mi értelme van a tabletnek, leteszteltük négy népszerű gyártó legújabb eszközeit.

Huawei MatePad Pro 10,8

Belsőségek:

  • Kirin 990-es chipset, 6 GB memória és 128 GB tárhely (256 GB-ig bővíthető)
  • Egy 13 MP-s hátlapi és egy 8 MP-s előlapi kamera (utóbbi a kijelző sarkába került)
  • A Huawei Android alapú, saját operációs rendszere EMUI 10 felhasználói felülettel

Külsőségek:

  • 10,8 hüvelykes LCD kijelző
  • 2560*1600-as felbontás, 16,7 millió szín
  • Szürkéskékes műanyag borítás
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Élmény:

Kezdjük az egyik egyértelmű problémával: a Huawei telefonjai és tabletjei még mindig kicsit olyan érzést keltenek, mint amit akkor éreztem, amikor gyerekkoromban gyorsétterembe szerettem volna menni, de a szüleim nem engedték, mert otthon volt még rizseshús a hétvégéről. A Huawei esetében ez úgy néz ki, hogy lehet élni a Google nélkül, tök jól meg lehet szokni, de azért ennyi év után mégsem az igazi.

Ahhoz, hogy ugyanúgy tudjuk használni a MatePad Prót, mint egy hagyományos androidos tabletet, rengeteget kell varázsolni. Megoldható, de kicsit kényelmetlen, hogy nem lehet az AppGalleryből letölteni a Facebookot vagy a Netflixet. Mondjuk, ha valaki ezeknek a kínai megfelelőire vágyik, akkor szuperjól jár a MatePad Próval. Persze az igazi Netflixet is lehet ám telepíteni a tabletre, csak nem olyan egyszerű, mint más eszközökön.

Ennek ellenére egészen sok érv szól mellette. Kezdjük a külsejével: a 10,8 hüvelykes tablet nagyon szép, letisztult, már-már elegáns – a hátlap egyáltalán nem kopogós vagy gagyi, hanem matt műanyag, elegánsnak azért nem nevezném. Ennek ellenére nem csúszik, könnyű, egy kézzel kényelmes fogni a tabletet, nem éreztem azt, hogy bármelyik pillanatban elejteném. Az összkép szemből is hasonlóan szép: a szokásos szögletes helyett a 2560*1600-as kijelző sarkai le vannak kerekítve, és nagyon látványos képe van, szép színekkel.

Az okoscuccok egyik haszna az, hogy legyen szó google-ös vagy Apple-telefonról, tabletről, ma már egész könnyű ott felvenni a fonalat az új eszközön, ahol a régin abbahagytuk. Ugye a Huawei kikerült ebből a körforgásból, de megcsinálta a saját ökoszisztémáját: ha valakinek a tabletje, a telefonja és a laptopja is Huawei, egész kényelmes lehet a digitális élete. A gyártó arra alkalmas telefonját elég a tablethez kapható mágnesesbillentyűzet-tok egyik gombjához érinteni (ahogy a MateBooknál), hogy a telefon képernyője kikerüljön a tabletre, amivel könnyebb fájlokat másolni, szerkeszteni. Szintén ezt segíti a Desktop mód, ami gyakorlatilag egy mini notebookká változtatja a tabletet. Mindennapi munkaeszköznek azért nem nevezném, de a 7250 mAh-s akkumulátornak köszönhetően nyolc-tíz óra netezést, filmezést kényelmesen kibír.

A billentyűzet szinte pont ugyanolyan, mint a MateBook Próé, tehát nincs í betű, az ű rossz helyen van, viszont nincs se escape, se f-gombok. Ezzel szemben a tablethez kapható tollal egészen olyan, mintha igazi papíron írna az ember. Sajnos az ékezetes betűket nem mindig ismeri fel, ezért igencsak küszködött a magyar szavak digitalizálásával. A toll maga első ránézésre jól néz ki, de a fogása nem túl kényelmes, csúszós.

Állandó munkagépnek kicsi, macerás átszokni a Huawei-ökoszisztémába, viszont ha valaki már abban él és szereti, akkor elégedett lehet. Arra pont jó, hogy egy kis ügyködés után az ember filmet nézzen vagy közösségi oldalakat pörgessen utazás közben, és ha válaszolni kell néhány emailre vagy gyorsan le kell jegyzetelni valamit, az se okozzon gondot. Tokkal, tollal, vonóval nagyjából 250-300 ezer forintba kerül, maga a tablet önmagában 170-200 ezer között van.

Apple iPad Pro 12,9”

Belsőségek:

  • M1-es chip, amiről a MacBook Air tesztünkben írtunk bővebben, 8 GB memória és 128 GB tárhely
  • Egy 12 MP-s előlapi, valamint egy 12 és egy 10 MP-s hátlapi kamera
  • iPadOS operációs rendszer

Külsőségek:

  • 12,9 hüvelykes Liquid Retina XDR kijelző
  • 1000-1600 nites fényerő
  • 120 Hz-es képfrissítés
  • Megszokott fémes váz és alak
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Élmény:

Ez a teszt nem arról szólt, hogy melyik tablet a legjobb. Mindnek megvan a maga előnye és hátránya, és így van ezzel a legújabb iPad Pro is. Szó se róla, amúgy ez a tabletek királya, a királyok tablete. Gyakorlatilag akkora, mint egy kisebb laptop, szinte ugyanolyan erős, mint az új MacBookok, valami eszméletlenül gyönyörű a képe, és szuper használni.

De az iPad Prót nem szabad elindítani egy tabletek közötti versenyen. Az olyan lenne, mintha egymás mellé raknánk dízel- és benzines autókat, plusz egy elektromost, és megnéznénk, melyik fogyasztja a legkevesebbet 100-on. Persze a fosszilis autók is szerepelhetnek jól, de egyértelmű, hogy melyik nyerne.

Természetesen az olvasóban/kommentelőben felmerülhet, hogy ezt a cikket is csak egy nyomorult Apple-fanboi írta, és különben is, próbáljak ki egy szuper androidos tabletet, aztán máshogy gondolom majd. Hát most pont ezt tettem, és az eredmény ugyanaz.

A 2021-es iPad Pro annyira jó, hogy elhiteti az emberrel, hogy kell neki egy ilyen, akkor is, ha valójában semmi szüksége nincs rá.

A cikkben kivesézett hat tablet mindegyikén dolgoztam is pár napot. Az iPad az új processzornak hála hihetetlenül gyors volt, és hiába próbáltam meg leterhelni újabb és újabb alkalmazásokkal, játékokkal, nem sikerült. Egyedül az akksi szabott akadályt: egy töltéssel nagyjából 10 óráig bírta. Írni, rajzolni is egész jó rajta, bár ezen a téren nem az iPad volt a nyerő, nem erre cserélném le a jegyzettömböm.

A fényerő brutális. Annyira, hogy az adaptív képernyő-világítást szinte kötelező bekapcsolni, mert egy kora hajnali iPad-bekapcsolás borzasztó kellemetlen tud lenni nélküle. A külön kapható Magic Keyboarddal szinte egy teljes értékű MacBookká alakul, touchpadestül-mindenestül. Az USB-C bemenetbe mindenféle kiegészítőt lehet csatlakoztatni, így rá lehet kötni például monitorra vagy vezetékes internetre.

Remek laptophelyettesítő, akár hosszabb távra is. Az Apple operációs rendszerei ellen az egyik leggyakrabban elhangzó kritika, hogy nem lehet úgy alakítgatni és buherálni, mint az androidos gépek beállításait. Ez igaz, viszont ez az egyik nagy előnyük is. Könnyű használni őket, intuitívak, és ha valaki használt már iPhone-t, akkor ha találkozik egy iPaddel, nem fog meglepődni. Ez ugyanaz az előny, amit a Huawei ökoszisztéma is nyújt, csak egy kicsit drágább.

Na jó, nem is kicsit, mert hát az Apple-cuccok elleni másik érv általában az áruk. Ha valaki mindenképp azt akarná tőlem megtudni, hogy milyen tabletre cserélje a laptopját, akkor ezt a 12,9 hüvelykes iPad Prót ajánlanám. De milyen áron? A legolcsóbb verzió (128 gigás, csak wifi) 449 ezer forintba kerül. Ha valóban munkagépet akarunk belőle csinálni, és márkahűek vagyunk, akkor erre még rámegy a 138 ezer forintos billentyűzet, és ha rajzolgatnánk is, akkor be kell ruháznunk az 50 ezres Apple Pencilre is. Tehát ott tartunk, hogy 587 ezer forint a tabletért és a tokért. Egy 13 hüvelykes MacBook Pro M1-es chippel, 256 GB tárhellyel majdnem 40 ezer forinttal olcsóbb ennél, a windowsos lehetőségekről nem is beszélve. Még abban sem vagyok biztos, hogy a MacBook jelentősen nehezebb lenne.

A legdrágább verzió (2 TB, wifi+simkártya) tokkal együtt majdnem 1,1 millió forint. Ennyi pénzből másfél brutális gémer laptopot lehet venni, és talán még egy 25 ezres, 2 terás külső adathordozó is belefér.

Engem mégis megbabonázott, és megértem, ha valaki vesz egy ilyet. Már egy hete vissza kellett küldenem, de még mindig küzdök a szirénénekével.

Lenovo Tab P11 és P11 Pro

Belsőségek (sima P11):

  • Qualcomm Snapdragon 662-es CPU, 4GB memória és 128 GB tárhely
  • 5 MP-s előlapi és 13 MP-s hátlapi kamera
  • Android 10-es operációs rendszer

Belsőségek (Pro):

  • Qualcomm Snapdragon 730G-s CPU, 6GB memória és 128 GB belső tárhely
  • 8 MP-s (+8 MP fix fókusz) előlapi és 13 MP-s (+5 MP fix fókusz) hátlapi kamerák
  • Android 10-es operációs rendszer

Külsőségek (sima P11):

  • ⅔ fémes, ⅓ gumis műanyag hátlap, kényelmes, csúszásgátlós
  • 11 hüvelykes, 2K-s LCD képernyő
  • 400 nites fényerő
  • 4 hangszóró Dolby Atmosszal

Külsőségek (Pro):

  • Fémtest
  • 11,5 hüvelykes OLED kijelző
  • 2560*1600-as felbontás
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Élmény:

Őszintén bevallom, nagyon szeretem a Lenovo termékeit (na tessék, az előző bekezdésben még Apple-rajongó voltam, most meg ez). A mai napig egy lassan 10 éves Y70-est használok munkára, ami már átsegített két egyetemen, két országban. Amikor játékra kerestem laptopot, szinte azonnal a Legion gépeket kezdtem el nézegetni.

Ennek ellenére kicsit aggódtam, mikor kinyitottam a Lenovótól kapott dobozokat. Még 2013-ban volt szerencsém egy Yoga tabletjükhöz, ami nem lopta be magát a szívembe. Szerencsére az aggodalmam teljesen alaptalan volt: a P11-es egy szuper kis családi tablet. Szép képe van (bár a tesztben szereplő többi tabletéhez képest semmi különös), a káva egészen keskeny, és könnyű akár egy kézzel is tartani. A kamerája nem kifejezetten lehengerlő, de videóhívásokhoz teljesen oké. A mérete miatt nem túl kényelmes sokáig dolgozni rajta, főleg, mert a tabletes billentyűzetén a Lenovo is pont ugyanúgy elveszi a magyar ember í-jét, mint a Huawei. Nem is nyújtja a legjobb gépelési élményt, cserébe vékony, így nem nyűg cipelni. Ha valamiért utazás közben kell jegyzetelni, hosszabb emailt írni, akkor egészen használható.

Ezzel szemben csak egy viszonylag gyenge mágnessel csatlakozik a tablethez, és nem is lehet hátrahajtani teljesen, mert lepattan. Nemegyszer fordult elő, de szerencsére mindig az ölembe esett.

A P11 érezhetően lassabb, mint bármelyik másik tesztelt táblagép, viszont olcsóbb is: 100-120 ezer forintba kerül. Tokkal-tollal nagyjából 145 ezer forint, ami éppen csak több, mint az iPadhez kapható billentyűzet egymagában. Ár-érték arányban elég erős, a kérdés az, hogy ha már most érezni, hogy kicsit lassabb, mint a nagyok, akkor vajon hogy szuperál majd két év múlva.

A P11 Pro ezzel szemben nemcsak labdába tud rúgni, de ár-érték arányban még a meccset is megnyeri. Tollal és billentyűzettel nagyjából 220 ezer forintba kerül, tehát ha két-három év múlva elkezd is lassulni, vehetünk még egyet, és még így se költöttünk annyit, mintha az iPad Pro mellett döntöttünk volna.

Leginkább talán a MatePad Próval érdemes összehasonlítani. A Huawei tabletjének szebbek a színei, a billentyűzete is kényelmesebb és hajtogathatóbb, de a P11 Pro nagyobb, tehát jobb munkára és filmnézésre. Szerintem jobban is néz ki (a tok szövetborítású, így egyrészt stílusosabb, másrészt jobb a fogása), és a munkamódja is kényelmesebb, mint a MatePad Pro desktop módja. Az akkumulátora 12-14 órán át bírta a használatot, intenzitástól függően.

A bekapcsológombban található ujjlenyomat-érzékelő elméletben jól hangzik, de nekem folyamatosan küzdenem kellett vele, az arcfelismerés kényelmesebb volt. A Lenovo Precision Pen 2 toll szerintem a legdizájnosabb a tesztelt eszközök közül, viszont ezzel volt a legkevésbé kényelmes jegyzetelni. Mivel aktív toll, már akkor is elkezd írni, húzogatni a képernyőn, amikor még hozzá sem ért a hegye. Ezt persze lehet állítgatni a különböző alkalmazásokban, de nem kimondottan intuitív. Egy digitális művész valószínűleg könnyen az igényeire tudja alakítani, de nekem több macera volt, mint amennyit használtam volna. Ez volt az egyetlen toll, amit nem lehetett a tablethez rögzíteni, hogy úgy töltsön, hanem a végén lehet USB-C-vel.

Ha az iPad egy sok, sok, soook milliós luxusvilla óriási ablakokkal és stílusos nyersbeton falakkal, akkor a P11 Pro egy aranyos, otthonos, kényelmes kis lakás, ami csak pár buszmegállóra van a metróvégállomástól, és könnyű télen felfűteni. Filmezésre, zenehallgatásra, videóhívásokhoz tök jó, leginkább egy kiegészítő eszközként gondolok rá a telefon és a számítógép mellé.

Samsung Galaxy Tab S7 FE és S7+

Belsőség (FE):

  • Qualcomm Snapdragon 750G-s CPU, 4 GB RAM és 64 GB tárhely (1 TB-ig bővíthető)
  • 5 MP-s előlapi és 8 MP-s hátlapi kamera
  • Tud 5G-t, bár ez itthon még csak közepesen hasznos
  • Android 10-es operációs rendszer

Belsőség (S7+):

  • Qualcomm Snapdragon 865+, 6 GB emória és 128 GB tárhely (1 TB-ig bővíthető)
  • 8 MP-s előlapi, 13 MP-s hátlapi kamera, plusz egy 5 MP ultraszéles látószögű hátul
  • Ez is tud 5G-t
  • Android 10-es operációs rendszer

Külsőség (FE):

  • Fémváz
  • 12,4 hüvelykes TFT kijelző
  • 2560*1600-as felbontás

Külsőség (S7+):

  • Szintén fémváz
  • 12,4 hüvelykes Super Amoled kijelző
  • 2800*1752-es felbontás, 16:10-es képarány
Samsung Galaxy Tab S7
Samsung Galaxy Tab S7

Élmény:

Ha visszatérünk a korábbi autós hasonlathoz: a Samsung S7+ a legkevésbé környezetromboló, de mégiscsak szénhidrogénnel működő autó, az S7 FE szoros második. Nyilván ez leginkább azért van, mert majdnem akkorák, mint az iPad Pro, tehát sokkal kényelmesebb rajtuk dolgozni. A Samsung FE termékei közel állnak a szívemhez, mióta tavaly kipróbáltam az S20 FE telefont: szinte ugyanazt a teljesítményt nyújtják, mint a csúcsmodellek, mégis jelentősen olcsóbbak.

A Tab S7 FE pont ilyen: érezhetően lassabb, a színei kevésbé élénkek, viszont egy P11-nyivel olcsóbb, és az akksija is jobban bírja. A hivatalos billentyűzetet nem tudtam kipróbálni, de egy átalakító segítségével rádugtam egy egeret és egy billentyűzetet, és így teljesen használható laptoppótlék volt. A DeX üzemmód a Samsung saját desktop módja, egészen hasznos, és szintén ezt erősíti.

Lehet, hogy FE, ami a samsungos szlengben az olcsósított kiadást jelenti, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy megalkuszik vele az ember. Remekül szól, nagyon szép képe van, és használattól függően 12-15 órán át bírta. Végre tableten is kipróbáltam a felhőalapú Xboxot, és tényleg szuper volt. Már csak kicsit ki kéne terjeszteni azt az 5G-s hálózatot, hogy az akadozás is a múlté legyen.

Rajzolni ugyan nem nagyon tudok (bár a pálcikaembereknek is megvan a sajátos művészi értékük), de az írás még nagyjából megy, és a tabletteszt kézírásversenyét a Samsung Galaxy Tab S7+ nyerte, bár majdnem osztoznia kellett az FE-vel (az S7+ 120 Hz-es kijelzője azért jobb, mint az FE-é). Az egyik legnagyobb előnye, hogy ha az ember jegyzetel, a tablet olyan hangot ad ki, mintha a kiválasztott íróeszköz egy papíron csúszkálna. Kicsit idétlennek tűnhet, de rengeteget ad hozzá az élményhez. Emellett a Samsung tabletei voltak a leginkább olyanok, mint ha tényleg kézzel írnék, és ezek ismerték fel a legügyesebben a betűimet. Csak az S7-esek tudták digitalizálni azt, hogy Máté. A többi tabletnél volt Maté, Ma'te', Mate, de a nevem egyiknél se jött ki.

Az S Pennel egyébként varázslóként hadonászhatunk is, amivel különböző műveleteket hajthatunk végre a tableten. Ez szórakoztató, de azért minden nap nem használnám.

Az S7+ egyértelműen az androidos tabletek csúcsmodellje. A színek a Samsungtól már megszokott módon vibrálóan élénkek, amit kicsit tompít a szemkímélő üzemmód. Minden gyors, filmezni is nagyon jó, és a Call of the Sea szuper rajta, és egészen jó Xbox-helyettesítő volt. Hiába nyitottam meg egyszerre egy csomó alkalmazást, futottak játékok a háttérben és közben a lehető legmagasabb felbontásban néztem videókat, az S7+-t átlagos használattal nem lehetett kizökkenteni a tempójából. Valamiért még az UHD 8K-s videókkal is megbirkózik, bár ez egyelőre csak annyira elengedhetetlen kelléke a mindennapi életnek, mint az 5G. Egyedül az akkumulátor volt kicsit lehangoló, 8-10 óránál nem bírt többet. Persze ez még így is bőven elég egy közepesen hosszú utazásra.

A Galaxy Tab S7 FE 265-280 ezer forint körüli áron kapható, ehhez a billentyűzet még 62 ezer forint, a toll pedig 16 ezer. Az S7+ már drágább, 410 ezer forint, de ehhez jár a toll (a billentyűzetet ehhez is külön kell venni). Nem egy iPad-árkategória, de azért közel van hozzá. Az iPad Pro érezhetően gyorsabb, a színei is szebbek, és ha valakinek sok Apple-eszköze van, akkor kényelmes rá átnyergelni. Ez utóbbi azonban a Samsung tabletjeire is igaz, hiszen gyártanak telefont, órát, fülhallgatót, tévét, mindent. Ezen a szinten már tényleg azon múlik, hogy ki mit vesz, hogy melyik márkát preferálja, és persze az, hogy mennyit akar költeni. Érezhető a különbség? Igen. Számít ez? Hát, nem valószínű, hacsak valaki nem egészen extra erőforrásigénnyel használja a tabletjét.

Na de mégis minek?

A teszt célja az összehasonlítás mellett az is volt, hogy rájöjjek, minek is vegyen az ember tabletet. Nekem is van egy 5. generációs iPadem, a bátyámtól kaptam, amikor ő vett magának egy 2019-est munkára. Eddig ezt nem is nagyon értettem: minek egy tablet munkára, ha van az embernek egy sokkal hatékonyabb és erre kitalált laptopja?

Most már azt hiszem, értem. A laptopok és számítógépek továbbra is sokkal hatékonyabbak, kényelmesebbek és sokrétűbbek, de a tabletek könnyűek, nem kényelmetlen hurcolni őket és ahogy az iPad Prón is láthatjuk, teljesítményben már a laptopok sarkában vannak. Ha lefekvés előtt meg akartam nézni egy filmet, nem kellett a könnyű, de kicsi telefon és a nagyobb képernyőjű, de a mellkason azért kényelmetlen laptop között választanom, automatikusan nyúltam is valamelyik tabletért. Általában az S7 FE volt ez, de ha kimentem a konyhába enni – mintha a home office-ban lenne valós különbség az otthon és a munkahely között! –, akkor a P11 Prót kaptam fel. Képregények, sajtóanyagok és tanulmányok olvasgatása is sokkal kényelmesebb egy kézzel egy tableten, mint egy nagy monitoron.

Viszont az igazán erős tabletek már olyan árban vannak, amit hobbiból nehéz kicsengetni. Nekem legalábbis logikusabb, hogy ha szükségem van egy jó munkaeszközre, akkor alsó hangon félmillió forintért inkább egy laptopot veszek, mint egy tabletet. Ha viszont nincs ilyen szükség, akkor miért költenék ennyit egy kézben tartható multimédiás eszközre? Ezért is emeltem ki a Lenovo P11 Prót: nem egy csúcsmodell, nem ígér sokat, de amit igen, azt meg is tartja, és cserébe relatíve olcsó. Persze ha a pénz nem számít, akkor remek bestiák között válogathat az ember, akár az Apple-re gyorsul, akár androidos világban él.

(A teszthez az iPad Prót az iSTYLE-tól kaptuk kölcsön, a Lenovo, Huawei és Samsung tableteket a márkák hivatalos magyar képviseleteitől)