Bejelentette elnökének lemondását a szexuális zaklatás vádja miatt botrányba keveredett Blizzard Entertainment

2021. augusztus 3. – 15:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Blizzard Entertainment keddi bejelentése szerint azonnali hatállyal távozik posztjáról J. Allen Brack, a stúdió eddigi elnöke. Ugyan a közlemény a homályos utalgatáson túl ezt egy szóval sem említi, de a háttérben alighanem az a két héttel ezelőtt indult per áll, melyben az illetékes kaliforniai hatóság azzal vádolta meg a stúdiót, hogy rendkívül toxikus, a nők elleni szexuális zaklatásra, illetve diszkriminációra épülő munkahelyi kultúra alakult ki.

A hírről elsőként a Bloomberg videójátékiparral foglalkozó oknyomozó újságírója, Jason Schreier számolt be Twitteren, a stúdió honlapján olvasható hivatalos közlemény pedig meg is erősítette a dolgot. Mint ebben írták, a továbbiakban Jen Oneal és Mike Ybarra közösen vezetik majd a legendás stúdiót, akik elkötelezettek amellett, hogy a Blizzard a lehető legbiztonságosabb, legbefogadóbb munkahely legyen a nők, illetve tulajdonképpen mindenki számára. Oneal idén januárban csatlakozott a Blizzardhoz, Ybarra pedig 2019-ben, de a közlemény kiemeli, hogy több évtizedes iparági tapasztalattal rendelkeznek, és a tökéletességre fognak törekedni.

„Meg vagyok győződve arról, hogy Jen Oneal és Mike Ybarra vezetésével a Blizzard kiteljesedhet majd, és mielőbb elhozhatják majd a szükséges változást. Arra számítok, hogy kellő szenvedéllyel és lelkesedéssel látnak majd neki a feladatnak, és bízom benne, hogy maximálisan elkötelezettek lesznek majd a Blizzardot annyira különlegessé tevő kultúra alkotóelemei mellett”

– nyilatkozta J. Allen Brack a döntésről. Brack 2018 októberében lett a stúdió elnöke, miután a tavaly áprilisban a Blizzardtól végleg távozó Mike Morhaime lemondott a vezérigazgatói posztról, előtte évekig vezette a World of Warcraftot fejlesztő csapatot.

J. Allen Brack, a Blizzard Entertainment távozó elnöke. Fotó: Blizzard Entertainment
J. Allen Brack, a Blizzard Entertainment távozó elnöke. Fotó: Blizzard Entertainment

Brack nem sokkal azután mondott le az elnöki posztról, hogy két hete komoly vádakat fogalmaztak meg a Blizzarddal szemben, egy Kaliforniában indult per szerint a cégnél kialakult toxikus kultúra miatt folyamatos volt a nők szexuális zaklatása és diszkriminálása a stúdiónál. A vádirat Bracket külön nevesítette is, a nyomozás szerint hiába kapott közvetlenül is panaszokat, szinte semmit nem tett azért, hogy gátat szabjon a zaklatásnak. A legdurvább zaklatásokkal megvádolt, végül a viselkedése miatt elbocsátott Alex Afrasiabival szemben sem lépett fel, kollégája rendszerint megúszta egy apró elmarasztalással.

Miután a per nyilvánosságra került, maga Brack is aggasztónak nevezte a leírtakat, és azt ígérte, hogy a vezetés megpróbálja kitalálni, mit tegyenek ebben a helyzetben. A stúdiót birtokló Activision Blizzard viszont napokig tagadta az állítások valóságtartalmát, és később sem igazán mondtak olyat, ami megnyugtatta volna a felháborodott alkalmazottakat. Az ügy hátterével korábban részletesen is foglalkoztunk, ezt a cikket itt tudják elolvasni.

Ugyan a Blizzard közleményében azt írta, hogy Oneal és Ybarra hamarosan személyesen is jelentkeznek majd, azt egyelőre nem tudni, hogy mit hoz a jövő a stúdió számára. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy ők ketten nem társelnökök, hanem ún. társvezetők lesznek, ami akár arra is utalhat, hogy az utóbbi években egyre szigorúbb, a mostani ügyben is elég önérzetes Activision a továbbiakban valószínűleg még jobban belefolyik majd a stúdió működésébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!