Kaliforniában beperelték az Activision Blizzardot a nők folyamatos szexuális zaklatása és diszkriminálása miatt

2021. július 22. – 13:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pert indítottak Kaliforniában a többek közt a Call of Duty-szériát, illetve a World of Warcraftot is kiadó Activision Blizzard, illetve annak stúdiója, a Blizzard Entertainment ellen, melyben az illetékes szerv azt állítja, hogy a cégnél rendkívül toxikus, a nők elleni szexuális zaklatásra, illetve diszkriminációra épülő munkahelyi kultúra alakult ki. A kedden benyújtott kereset alapján a felső vezetés is tudott erről, sőt, egyes esetekben részt is vettek a dologban, és bár az Activision Blizzard tagadta a felhozott vádakat, a per nyilvánosságra kerülése óta több nő is előállt már, hogy megerősítse az állításokat – írja a The Verge.

Folyamatos lehetett a szexuális zaklatás

A két évig tartó nyomozás után benyújtott kereset szerint a női alkalmazottakat rendszeresen fogdosták, megjegyzéseket tettek rájuk és kéretlenül közeledtek hozzájuk, ezen felül pedig állítólag azonos pozíciókban kevesebb pénzt kaptak a férfiaknál és nehezebben is léptették elő őket a cégnél. A nyilvánosságra került dokumentumok alapján egészen hajmeresztő munkahelyi kultúra alakult ki az Activision Blizzardnál,

a női alkalmazottak szinte mindegyike azt mondta, hogy olyan ott dolgozni, mintha egy fiúkollégiumban lennének (az eredeti szövegben az ún. „frat boy” culture szerepelt, ami kifejezetten az amerikai, féktelenül bulizó, arrogáns kollégista fiúkra utal).

A beszámolók alapján rendszeres volt, hogy a férfi kollégák lerészegedtek, aztán együtt vonultak át az iroda különböző helyiségein, miközben szexuálisan zaklatták az ott tartózkodó nőket. Az is sokszor előfordult, hogy a férfiak büszkék voltak arra, hogy másnaposan mentek be dolgozni, vagy munkaidőben videójátékoztak, és a feladataikat a női kollégáikra hárították át. Az is gyakran előfordult, hogy a szexuális élményeiket, vagy a kollégáik testét tárgyalták ki fennhangon, vagy nemi erőszakkal viccelődtek.

Egy női alkalmazott elmondta, hogy rendszeresen mentek oda hozzá férfi kollégái, hogy a melleire tegyenek megjegyzéseket, a World of Warcrafton dolgozó csapatból pedig többen számoltak be arról, hogy a főnökeik kéretlenül flörtöltek velük. Erről általában a vezetők is tudtak, sőt, buzdították is őket – a Blizzard jelenlegi elnöke, J. Allen Brack név szerint is felmerült, de szó volt egy korábbi technológiai vezetőről is, aki több alkalommal fogdosott részeg nőket a céges eseményeken. Alex Afrasiabi, a World of Warcraft korábbi vezető kreatív igazgatóját ugyancsak azzal vádolták, hogy lényegében következmények nélkül zaklathatta a munkatársait a céges eseményeken, őt állítólag sokszor a főnökeinek kellett elrángatnia az általa zaklatott nőktől.

A beszámolók szerint egy nő állítólag öngyilkos is lett egy üzleti úton a főnökével létesített szexuális kapcsolata miatt.

A zaklatás mellett a női alkalmazottaknak sokszor diszkriminációval is szembe kellett nézniük, előfordult például, hogy annak ellenére sem léptettek elő valakit, hogy látványosan jobb munkát végzett a férfi munkatársánál. Máskor azért vonakodtak ettől, mert attól féltek, hogy az illető terhes lesz, és túlságosan megkedveli majd az anyaságot. A beszámolók szerint volt olyan férfi, aki előléptetése után a női beosztottjaira tolta a feladatokat, míg ő Call of Dutyzott, mások pedig nem voltak hajlandóak a nőkkel beszélni. A teljes dokumentumot itt lehet elolvasni.

Az Activision Blizzard mindent tagad

Az Activision Blizzard a bejelentés után közleményt adott ki, melyben határozottan tagadta a keresetben megfogalmazott állításokat, és „a felelősségre vonhatatlan kaliforniai bürokraták felelőtlen lépésének” nevezte a pert, amely elüldözi az államból az ott székelő, remekül teljesítő cégeket. Mint írták, elítélik a zaklatás minden formáját, és ha ilyesmi merül fel, azt minden esetben tüzetesen kivizsgálják. Mint írták, a dokumentumban szereplő állítások erősen torzak, sok esetben pedig teljesen téves képet festenek a Blizzard múltjáról.

Mint írták, végig együttműködtek az illetékes szervvel, de cserébe semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy milyen problémákat találtak, majd kiadták a most megjelent, teljesen pontatlan dokumentumot, melynek valóságtartalmát a bíróságon meg is tervezik cáfolni. A cég külön kiemelte, hogy a fent említett, öngyilkosságot elkövető alkalmazottnak semmi köze nem volt ehhez az ügyhöz, és visszataszítónak találják, hogy őt is belekeverték ebbe az ügybe.

Mint írták, a Blizzard az elmúlt években rengeteg változtatást hajtott végre, hogy megváltoztassa a belső kultúráját és sokszínűbbé tegye a vezetőségét. Állításuk szerint a korábbiaknál is jobban figyelnek arra, hogy mindenki egyenlő bánásmódban részesüljön a cégnél, az alkalmazottaikat pedig rendszeresen képzésekre küldik, hogy elkerülhessék a zaklatást.

A dokumentumok nyilvánosságra kerülése óta ugyanakkor több korábbi Blizzard-alkalmazott is arról írt a közösségi médiában, hogy a fenti állítások helytállóak.

A Blizzard az elmúlt években többször is botrányokba keveredett, elég csak arra gondolni, amikor 2019-ben, nem sokkal a BlizzCon előtt kemény büntetést mértek a Blitzchung nevű hongkongi Hearthstone-játékosra, miután kiállt a hongkongi tüntetések mellett. Azóta volt szó a költségcsökkentés érdekében hozott, eléggé bizarr döntésekről, alacsony fizetésekről, illetve megkérdőjelezhető leépítésekről is (ezekről ebben a cikkben bővebben is írtunk), a videójátékipar helyzetét elnézve pedig a mostani helyzet sem tűnik idegennek.

Korábban a Leauge of Legendset fejlesztő Riot Gamesről derült ki, hogy a cégnél kultúrája van a szexizmusnak és a nők elleni kirekesztésnek, a dolog pedig csak még jobban elmérgesedett, amikor Riot megpróbálta magánvádas eljárással szőnyeg alá söpörni az ügyet. Tavaly az ugyancsak elég nagy múltú Ubisoft is szexuális zaklatásos vádak miatt keveredett botrányba, aminek rengeteg elbocsátás és számos szervezeti változás lett az eredménye. A videójátékos világ szexuális zaklatásos botrányaival tavaly a régi Indexen részletes cikkben foglalkoztunk, ezt itt olvashatják el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!